Tájkép nyugdíjcsata után

A kormányfő döntése egyértelmű: a vita eldőlt, nem kívánunk további vitát nyitni. Az emberek a lábukkal szavaztak, a diadal csak a májusi és az októberi győzelemhez mérhető. De mozdulniuk most csak a protestálóknak kellett. Múlt hétfőn a Benczúr utca 45.-től a Dózsa György út sarkáig állt a sor. Éjfél előtt becsukták a vaskaput, aki bejutott, leadta a jogfenntartó ívet.

– Nem árt az óvatosság – mondta Székely Tamás, a VDSZ elnöke. – Mindenbe bele fognak kötni. De innen egyetlen név se szivároghat ki.

Elővigyázatosság ide, elővigyázatosság oda, néhányan, ahogy a sorban állók mesélték, állásukkal fizettek a „nagy pénztári háborúért”. A maradási szándékot a munkáltatónak is be kellett jelenteni, s állítólag akadt közalkalmazott, akinek azonnal jelezték is: holnap nem kell munkába jönnie. Legenda? Az új, áramvonalas közalkalmazotti törvény szerint ez „indoklási kötelezettséggel” sem jár.

A baljós hírek a jogfenntartó ívek kitöltőit is óvatosságra intették. Egy vidéki óvoda dolgozói „futárral” küldték Pestre a nyilatkozatot, egy iskola tanárai az illemhelyen töltötték ki az ívet, a diákok megrökönyödésére. Pedig a nyilatkozat nem közokirat, kockázata nincs – elvben. Aki kitöltötte, annyit állít magáról, hogy ha az Alkotmánybíróság vagy egy nemzetközi testület a törvényt jogellenesnek ítéli, fenntartja igényeit. Az alkotmányjogászok szerint a nyilatkozat „nem ér sokat”, „törvényrontó hatálya nincsen”, csak morális, politikai súlya.

Az elnök sem tagadja: ez valóban „csak” politikai akció, vérbő szakszervezeti harc. De mivel foglalkozzon egy érdekvédelmi szervezet, ha nem politikával?

– Annál meglepőbb, hogy a társszervezetek lapítottak – mondja.

Országos akció

A VDSZ annál aktívabb volt. Amikor Orbán bejelentette az első – átmenetinek szánt – „átirányítási” akciót, a magánpénz „kölcsönvételét”, azonnal Alkotmánybírósághoz fordultak, s amikor formát öltött a „végső megoldás”, a „zsarolásos államosítás” terve, elküldték a második beadványt. Kár, hogy mire döntés születik, a vagyon a költségvetési darálóban forog.

– Lehet – makacskodik az elnök. – Meglehet. De abból botrány lesz. Mert vissza kell fizetni mindent. Magyarország ma még jogállam. Pro forma...

De miért foglalkozik egy érdekvédelmi szervezet holmi nyugdíjpénztári megtakarításokkal? Ehhez adalék lehet a vegyipariak szociológiai összetétele. A VDSZ progresszív szakszervezetnek tartja magát. Székházukat nem élték fel, mint a „nagy öregek”, a szervezettség negyvenszázalékos, míg a magyar szakszervezetek zöméé alulról súrolja a húszat. A vegyiparban az átlagbérek jobbak, az életkor alacsonyabb, több (volt) a magán-nyugdíjpénztári tag. A VDSZ „módosabb szakszervezet”, nem véletlen, hogy hozzájuk csatlakoztak az alumíniumipariak, a papíripar jó része, de vannak gumiipariak, gyógyszergyártók, még kávépörkölők is. És őket választották a balatoni hajóskapitányok. Hogy miért, az máig talány. A funkcimúlt itt nem kísért. Maga Székely sem „régi típusú”, stencilezett brosúrák között ücsörgő hivatali szaki. Inkább rámenős, ügyvéd-menedzser típus, valóságos kis energiabomba.

A jogfenntartó nyilatkozatok begyűjtése országos akció volt. Tűzoltótól a katonán át a tanárig mindenkitől átvették a neten közzétett szöveget. A hálózati kommunikációra szükség is volt, mivel már érzékelhetőek a „központi hírszolgáltatás” előnyei.

– A híreket a VDSZ akciójáról leadtuk – meséli Székely –, de a szerkesztők elfelejtették „beszerkeszteni”.
Selmeczi Gabriella nyugodt lélekkel mondhatta: 97-3 arányban nyertek, döntő fölénnyel.

– Aha! – tamáskodik Székely. – Bő négy hét volt a maradási szándék bejelentésére. Karácsony előtt szavazták meg a törvényt. Ki az, aki az ünnepeket hivatali előszobázással tölti? Maradt a január. Kíváncsi vagyok: ha úgy szólt volna a törvény, hogy a „visszatérőnek” kell az államhoz személyesen „átigazolnia”, hányan választják a központi nyugdíjkasszát?

Lenyúlási balhé

Sokan – mondjuk Székelynek, ugyanis elhangzott néhány súlyos, zsaroló fenyegetés arról, hogy a privát nyugdíjas automatikusan kizuhan az állami gondoskodásból. Ezek után – fordított feltételek mellett – lett volna torlódás a hivatalokban. Így békés apátiában múltak a hideg napok. Elmaradt a „nemzeti konzultáció” is.

Tízezer jogfenntartó nyilatkozat landolt a VDSZ székházában. Az akciót január 17-én hirdették meg, szombaton ezerkétszázan álltak sorban, hétfő délután volt az utolsó roham, mínusz nyolcban, pocsék hangulatban. Dermesztő történetek jártak körbe retorzióról, „állami rábeszélési technikákról”. Székely szerint a csatlakozókat a dac fűtötte. Bár a szakszervezetiek diszkréten vették át az íveket, nem kérdeztek semmit, sokan mondták: elég volt. Az állam ne turkáljon privát zsebekben!

– Ha kell, továbbmegyünk Strasbourg-ig.
Erre vélhetően szükség is lesz, mert a küzdelem jogi úton folytatódik. A „jogfenntartó demonstráció” nemes ügy volt, de sokkal élesebb a két alkotmánybírósági beadvány. Öt megoldás lehetséges. Gyorsan dönt a bíróság, „jegeli” a témát, megsemmisíti a törvényt, részben semmisíti meg, átengedi.

– Van egy tippem. Átengedik – állítja Bauer Tamás, aki érdekes írást közölt az interneten a „nyugdíjreformról”. – Nyilvánvaló, hogy a „nagy lenyúlási balhé” sérti az uniós ajánlásokat és a ma még létező alkotmányos szabályokat is. De nem azért korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét, hogy ne szólhassanak bele?
A többi megy, mint a karikacsapás.

Megy a levesbe

– Százhúszmilliárd forint a folyó bevétel – mondja a közgazdász. – Ez „kimegy” havi nyugdíjfizetésre. A megkaparintott háromezermilliárd adósságcsökkentésre használható. De Matolcsy György már jelezte, nemcsak arra szánják. Ami durva vagyonfelélés.

Kolláth György alkotmányjogász újra a szeren. A VDSZ beadványát ő hangszerelte. A csokornyakkendős „jogi torpedó” kifogyhatatlan energiával magyarázza a nyugdíjkassza jogi rejtelmeit.

– Természetesen azt ír, amit akar, de a jogfenntartó nyilatkozat nem téma, higgye el. Jogi szempontból tök irreleváns.
Nem beszélve arról, hogy azt nem ő szerkesztette.

– Izgalmasabb az alkotmánybírósági beadványom. Lássuk! – kapcsolja magát ötödik sebességbe.

A törvény két szempontból bírálható.

– Az egyik az emberi méltóságon esett sérelem, az egyenlő elbánás elvének semmibevétele. Személyesen kell megjelenni, nyilatkozatot tenni, de ennek semmi célszerűsége nincs, a jogalkotó sem indokolja. Hát magyarul ez macera, még magyarabbul szívatásnak is mondható, nemde?

Mondható – nyugszunk bele.

– Aki nyugdíjpénztári tag akar maradni – folytatja megállíthatatlanul –, vegye nyakába a várost, nyilatkozzon a helyszínen, aki meg szó nélkül belemegy a változásba, ücsöröghet otthon. Hát nem furcsa? Itt hiányzik a kellő szükségesség, arányosság és egyenlőség feltétele.

Úgy tűnik. Megköszönjük a tájékoztatást, és...
– Várjon! Izgalmasabb a másik kifogásom – csattan fel Kolláth. – Az adatkezelés nemcsak úgy általában, hanem célhoz kötötten szabja meg a feltételeket. Itt nincsenek adatvédelmi szabályok, summa summarum: ha az Alkotmánybíróság a törvényt megsemmisíti, új technikát, eljárásmódot ír elő. Vagy ejtik az egészet. Hát nem gyönyörű?

De. De nem fogja megsemmisíteni. Mivel százezer nyugdíjpénztári tag maradt, ha nem is lesz tizennyolc pénztár, öt-hat túlélheti a szőnyegbombázást. Az öngondoskodás a módosabb, megállapodottabb rétegek megtakarítási formája lesz. Mondják: a 3,2 százaléknyi kitartó tag a vagyon 10-12 százalékát birtokolja. Maradni nekik érdemes, mivel ez a pénz örökölhető. A többi megy az állami levesbe. De a vagyonról nincsenek pontos adatok.

A pénz elúszott

– Nincsenek pontos számok – mondja Bauer –, mert ez hétpecsétes titok. A kormány pontos adatközlési kötelezettséget rótt a pénztárakra, de minden információt megtart magának.

Kivéve a „rossz híreket”, lejárató vádakat. A „hírfelelős” Selmeczi nyugdíjbiztos szenátor asszony. „Eltőzsdézték a nyugdíjasok pénzét.” „Kétszázmilliót reklámra dobtak ki az ablakon.”

– Furcsa – mosolyog Székely Tamás. – Szijjártó miniszterelnöki szóvivőnek a vagyonbevallás szerint kilencmilliós biztosítási kötvényvagyona van. Ez nem a tőzsdézés előszobája? Váljék egészségére, de miért csak neki szabad?

Még benézünk a nagyterembe, lefotózzuk az összegyűjtött nyilatkozatbálát. Tízezer papír, életterv, sors, szándék, „jogfenntartás”.

A jog még él, a pénz elúszott, utána a vízözön.