Start up!

„Kalandvágyból jöttünk” – mondja Ági és Bandi, akik már több mint egy éve élnek Berlinben. A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztek, Ági marketing szakon, Bandi pedig nemzetközi kapcsolatokból diplomázott 2011 elején. „A júliusi diplomaosztóig már több mint harminc állásinterjún voltam túl, de egyik sem jött össze. Pedig két nyelven beszélek, és már az egyetem alatt gyakornokoskodtam két jó nevű helyen is. Óriási volt a túljelentkezés, én pedig egyre kiábrándultabb lettem” – meséli Ági. Bandinak ugyan volt munkahelye, de csak gyakornoki státusban dolgozhatott, heti húsz órát, alig ötvenezer forintért. „Ebből nem tudtunk volna megélni, és azt sem tudták megmondani, hogy ha lejár a gyakornoki idő, felvesznek-e teljes állásba. Inkább felmondtam. Az idő engem igazolt: azóta leépítések voltak a cégnél.” Mindig is ki akarták próbálni, milyen külföldön élni és dolgozni. Szüleik támogatták őket, így Ági és Bandi 2011 szeptemberében elindult Berlinbe.

„Az első két hónapban legalább tíz helyen laktunk. Berlinben nagyon nehéz lakást találni, és mi pont szemeszterkezdésre érkeztünk, így volt, ahol húsz egyetemistával kellett versengenünk” – mondja Bandi, aki a kezdeti nehézségek ellenére sem bánta meg, hogy kijöttek. Igaz, ő csak januárban, Ági pedig márciusban talált szakmájába vágó, jól fizető állást, de szerinte megérte várni. „Ági szerződését most januárban fogják meghosszabbítani, akkor már teljes állásban fog dolgozni, több mint kétezer euróért. Én gyakornokként ezer eurót keresek, és ha minden jól megy, akkor áprilisban hosszabbítanak.”

Mindketten az úgynevezett „start up”-szférában dolgoznak. A „start up”-ok olyan kezdő, alig tízfős cégek, amelyeket nemrég alapítottak általában fiatalok, valamilyen innovatív céllal. Németországban már több ilyen cég is gigavállalkozássá nőtte ki magát, mint például a ruhákkal foglalkozó Zalando, amely 2008-ban egy berlini garázsból indult, s mára tizennégy országban van jelen. Közgazdászkörökben úgy tartják, hogy London mellett Berlin a „start up”-cégek európai fellegvára.

Nehéz megbecsülni az itt élő magyarok valós számát, hiszen folyamatos a mozgás a tartományok és más nyugat-európai országok között. Több magyar munkavállaló azért sem regisztrál, mert havonta csak egy-két hetet dolgozik építkezéseken vagy az északi kikötőkben. Ilyenkor a munkaadó biztosít ideiglenes szállást a munkásoknak, akik a munka végeztével hazamennek Magyarországra egy vagy két hétre, majd újra kijönnek két-három hétre. Ők egyetlen statisztikában sem jelennek meg.

A 25 éves András is csak ideiglenesen van Németországban, bár hosszabb időre. Januárban diplomázott a Műszaki Egyetem villamosmérnöki szakán. Szinte azonnal fel is vették az egyik multinacionális céghez, amely februárban továbbképzésre küldte Baden-Württembergbe, Heilbronnba. Nem volt választása: kiköltözik, vagy felmond. „Először féltem, hogy nem fog menni a nyelv, amikor azonban hat hónap után megkérdezték, maradnék-e még, habozás nélkül igent mondtam.”

Neki és jegyesének, Katának is megtetszett az itteni élet. Azt mondják, el tudnák képzelni, hogy miután András otthon ledolgozta a továbbképzés utáni kötelező munkaidőt, újra itt keresnek állást. Kata korábban egy budapesti gimnáziumban tanított matematikát és kémiát. Itt a többszörösét kereshetné meg a hazai pedagógusfizetésnek, és nem érezné magát egyedül. „Sok itt a magyar, mivel számos cég és gyár van a környéken. A heilbronni magyaroknak külön Facebook-csoportjuk is van, már 370 taggal” – mutatja Kata. Ezen az oldalon gyakran szerveznek közös programokat, de van, hogy segítségkérésre vagy álláskeresésre használják. Egyre több hasonló csoport van már a közösségi oldalakon, hiszen mind több a magyar Németországban.

Sokan jönnek tanulni is Németországba, mivel (két tartomány kivételével) nem kell tandíjat fizetni, és a nyugat-európai városokhoz képest olcsóbb a diákélet. Berlinben már 250 eurótól lehet szobát bérelni, és a szemeszterenként fizetendő „hozzájárulásban” benne van az egész félévre érvényes diákbérlet is a város összes tömegközlekedési eszközére.

Cintia még csak húszéves. Rögtön az érettségi után jött ki Berlinbe, hogy a Freie Universitäten színháztudományt tanuljon. „Nem akartam aláírni a hallgatói szerződést. Amúgy is évek óta ott motoszkált a fejemben, hogy külföldre menjek tanulni, hiszen német két tannyelvű gimnáziumba jártam. A hallgatói szerződés adta meg az utolsó lökést, hogy beadjam a pályázatomat a DAAD-ösztöndíjra, amelyet meg is kaptam.”

Ösztöndíj nélkül nem mert volna belevágni, így is mély víz volt neki a kiköltözés, hiszen előtte a szüleivel élt. Most egy idegen városban kellett hirtelen felnőtté válnia. „Egyszerűen nem éreztem igazságosnak, hogy eldönthetik helyettem, hol dolgozzak az egyetem után. Nem akartam azt az érzést, hogy kötve vagyok valahová.” Cintiának tetszik a berlini egyetem, mert sokkal diákközpontúbb, mint otthon. Azt mondja, ha befejezi az első három évet, itt pályázik mesterképzésre is. Nem tervezi, hogy a következő öt évben hazamegy.

Ahogy Ági és Bandi sem. A kérdésre, hogy mi a legnehezebb a kinti életben, mindenki az válaszolta: a távolság, a család és a barátok hiánya. „Az internet azonban sokat segít” – mondták mindannyian. Szinte mindennap skype-olnak vagy facebookoznak az otthoniakkal. Ági és Bandi blogot is vezet, hogy mindenki követhesse, mit csinálnak, merre járnak éppen. „Hátha ezzel segítünk másoknak is, hogy merjenek útra kelni.”

Diseri Dóra
Berlin