Sokkoló hírek: 50%-kal eshet a közszolgák fizetése

A közszolga.hu internetes portál fórumán több munkavállaló panaszolja, hogy nem fog tudni megélni a fizetéséből, valaki azt írja, hogy 20 ezer forinttal lesz kevesebb a bére, mások pedig azt írják, hogy fizetésük a 2003-as szintre esik vissza.

2011. február 21., 06:31

Hétfőn a parlamentben azt mondta Orbán Viktor miniszterelnök, hogy aki munkaképes, legyen biztos megélhetést jelentő munkája Magyarországon. Most azonban több ezer közszolgálati dolgozó fél attól, hogy a fizetéséből nem tud majd megélni. A munkaügyi kirendeltségen dolgozók egy részétől január elsejével visszamenőlegesen vonták el az úgynevezett illetménypótlékot. A közigazgatási rendszer átalakításával és a kormányablakok létrehozásával ugyanis a munkaügyi kirendeltségek illetékessége megváltozott, csakhogy ezzel az ott dolgozók feladata nem, csak a fizetése csökkent.

A közszolgálati dolgozók szakszervezete szerint azzal, hogy nincs munkateljesítményhez kötött illetménypótlék és csökkentették a területhez kapcsolódó illetménykiegészítést, a dolgozóknak akár 50%-kal is csökkenhet a fizetése. Fehér József a Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szerint „tudni kell, hogy maximum bruttó 160 ezer forintot keresnek, és ha valakinek egyik napról a másikra 50 százalékkal csökkentik a fizetését, úgy, hogy a fizetési jegyzékén értesül arról, hogy nincs pótlék, ez minden túlzás nélkül drámai helyzetet okoz”. A szakszervezet a gazdasági és a közigazgatási miniszterhez fordult a problémával, de eddig nem kaptak választ.

Az MSZP szerint elfogadhatatlan az illetmény-megvonás: Gúr Nándor szerint nem lehet elvenni az emberektől így pénzt, ő ezt jogellenesnek tartja.

Az új illetményi besorolás egyébként mintegy 3 ezer tisztviselőt érint negatívan - írta az

ATV hírportálja.