Digitális kriptoalkotások és sportkártyák: itt van Messi gazdagságának egyik titka

Milliárdokért mennek a digitális sportolói kártyák, örülnek a rajongók, gazdagodnak a sportolók és a művészek. 

2021. szeptember 21., 12:34

Szerző:

Pár nappal ezelőtt nyilvánosságra került Messi gigaméretű fizetésének az összege, aki nyáron igazolt az FC Barcelonától a Paris Saint-Germainbe. A szerződést három évre kötötték meg, igaz, az első szezonban kevesebbet fog keresni, de így sem kell sajnálni: három év alatt 110 millió euróval dagad majd a pénztárcája. Ennyi pénzt szinte képtelenség felfogni: 38,8 milliárd forint, amit Messi fog kapni a PSG-ben eltöltött évek alatt.

A fent említett összeg ráadásul már a nettó fizetésnek számít, az alap fizetése 90 millió euró és ehhez jön még a hűségbónusz, ami 20 millió euró. Természetesen, ezt csak akkor fogja megkapni, ha 3 évig kitart mint PSG játékos.

A focista egyébként nem bízza a véletlenre a már meglévő csillagászati nagyságú fizetését, kriptovalutával szeretné kamatoztatni. A megállapodása szerint a fizetése egy részét kriptoban kapja meg, PSG ugyanis rendelkezik saját kriptovalutával, az úgynevezett FUNtokennel, azaz rajongói tokennel. Kriptovalutával nem csak a francia csapat rendelkezik, a sorban megtalálható még: FC Barcelona, Juventus, AS Roma, de más csapat és egyéni sportágak is éltek a technológia adta lehetőséggel.

„A sportrajongók szeretik a kedvenc csapataik és sportolók tokenjeit, a csapatok pedig még erősebb elkötelezettséget tudnak így kiépíteni a szurkolókkal és nem utolsó sorban komoly összegeket képesek hozni ezen megoldások”

– mondta el 168-nak Vidákovics Attila, a Dlabs Kft. ügyvezetője, a kriptovaluták szakértője. Ezekkel a tokennekkel nem csak egyéni tárgyakat vagy szolgáltatásokat tudnak vásárolni a rajongók, hanem a csapat életét befolyásoló döntésekbe is beleszólhatnak, szavazás útján.

A kripto és a sport összefonódása

Az NFT (Non-fungible token, magyarul „nem cserélhető token") olyan egyedi tokenek, amelyekből nem létezik kettő ugyanolyan. Ezek kártyák formájában jelennek meg, mint régebben a baseball kártyák, csak virtuális formában. Olyan rajongói kártyákról van szó, amelyeken kedvencünk egy adott pillanatot, mozdulatot mutat be, vagy egy ikonikussá vált aranyköpése szerepel rajta, esetleg bármi olyan, ami egy fanatikus sportrajongónak elindítja a nyálvelválasztását. Ezeket a relikviákat digitális formában lehet megvásárolni, akárcsak a bitcoint és az ethereum nevű digitális fizetőeszköz „családjába" tartozik. 

Vidákovics Attila elmondta : „az értéküket pedig az adja, hogy a blokklánc technológiának köszönhetően, folyamatosan nyomon lehet követni, hogy éppen kinek a tulajdonában van a token és ami talán ennél is fontosabb, hogy ki a kibocsátója”. Hozzátette még, hogy természetesen Messi is elindítja a saját NFT sorozatát, ami azért különleges, mert a kép és videók tervezését a BossLogic cég fogja elkészíteni, ami egyébként a Disney és a Marvel stúdiónak is dolgozik. 

Az NFT-k amúgy a művészeti piacot is felforgatták, egy-egy NFT ára már meghaladja a legdrágább festmények aukciós árait. Idén márciusban a new york-i Christie's aukciósház 69 millió dollárért eladta a Beeple néven ismert művész digitális alkotását. Ezek egyedi digitális képek, amiket nem lehet módosítani.

Volt arra is példa, hogy 400 ethereumot fizetett ki egy digitális kőszikla tulajdonjogáért egy férfi, ami közel 400 millió forintnyi összegnek felel meg. A JPEG formátumú sziklakép az úgynevezett Etherrock gyűjtemény része, amelyekből összesen 100 darab létezik. Emellett más jellegű digitális alkotások is népszerűek mostanában, mint a pingvinek, de a Visa is közel 45 millió forintot fizetett egy NFT-ért.

Egyre nőnek ki azok a pénzügyi megoldások, amelyek decentralizált (nem központosított) környezetben nyújtanak szolgáltatásokat a sportiparban. Ezekben a rendszerekben az a közös, hogy a működéshez szükséges likviditást jellemzően kisbefektetők bíztosítják kriptovalutában és rendszer által képződött profitot ezek között a befektetők között osztják szét, szintén kriptovalutában. Állítólag hamarosan magyar sportcsapatok illetve sportolók is tervezik hasonló megoldások kibocsátását, de ennek részleteiről csak pletykák keringenek egyelőre. 

 

(Kiemelet kép: Scooternek is van NFT-kártyája. Photo: JENS KALAENE / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP)