Rosszabbul élünk jövőre

A nemzetgazdasági miniszter nyilvánosságra hozta a jövő évi költségvetés irányelveit és fő sarokszámait. Az első reakciók igen sokfélék voltak, a kiegyensúlyozott, megalapozottól, a felelőtlen, minden idők legnagyobb megszorítását előirányzóig. Az igazság természetesen most is, ahogyan az már lenni szokott, valahol középen helyezkedik el - írta az elemző az

Kétségtelen pozitívuma a költségvetési koncepciónak, hogy tartani akarja a 2,5%-os államháztartási hiányt, amely így lehetőséget biztosíthat az adósságból való kinövésre. Igaz, ez csak kismértékű, 1 százalékpontos adósság/GDP hányados csökkenést tesz lehetővé (73%-ról 72%-ra a tervek szerint) a 2012-es évben. Az is pozitív elem, hogy a jövő évi növekedési célt is jelentősen lefelé korrigálták a legutóbbi gyenge növekedési adatokra és a várható világgazdasági visszaesésre reflektálva. Az 1,5%-os előirányzott növekedés sokkal megalapozottabb, mint a korábbi 3%-os, de kérdés, hogy eléggé megalapozott-e. Több olyan szakértői vélemény látott már napvilágot, amely 1%-os, vagy az alatti növekedéssel számol a következő évre. Sőt olyan szakértői számítások is elkészültek, amelyek szerint ha a teljes devizahitel-állomány 20%-át a rögzített árfolyamon előtörlesztik, akkor az a kereskedelmi bankoknak 230-250 milliárdos veszteséget jelent, ami viszont a tovagyűrűző hatások révén mintegy 1%-kal csökkenti a GDP növekedését. Tehát nem ártott volna egy pesszimista, nulla körüli növekedési változattal is számolni.

A gazdasági kabinet számára az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Széll Kálmán Tervben előirányzott 550 milliárdos kiigazítás nem lesz elég a megváltozott körülmények között. A kétszáz milliárddal megtoldott kiigazítás kedvező esetben fedezheti ugyan az alacsonyabb növekedés miatti bevételkiesést, de nem kezeli azt a helyzetet, hogy a költségvetés bázisa is megváltozott. Ugyanis az előirányzatokhoz képest az idei esztendőre már történt egy 250 milliárdos és egy 100 milliárdos kiigazítás. Ezeket bekalkulálva, nem biztos, hogy elég lesz a 750 milliárdos csomag, ennél nagyobb, 1000 milliárd körüli intézkedéscsomagra lenne szükség, ahogyan azt a makroelemzők közül többen is szóvá tették.

Nem szabad viszont elfeledkezni arról, hogy a kormány éppen a nagy bizonytalanságokra való tekintettel jelentős, 300 milliárdos tartalékot képzett. Ez a többlet nyilván megfelelő forrást jelenthet a még fennmaradó költségvetési lyuk befoltozására. Csakhogy a miniszteri tájékoztatóból az derül ki, hogy az áfa 27%-ra növeléséből származó, várhatóan 150 milliárdos többletbevételt számba vették egyrészt mint egyensúlyjavító eszközt, másrészt mint tartalékot, az országvédelmi alap formájában. Ezek szerint tehát: vagy összességében 600 milliárdos a kiigazítási csomag, de jelentős 300 milliárdos tartalékkal rendelkezik, vagy pedig 750 milliárdos a csomag, de akkor a tartalék csak 150 milliárd (100 milliárd általános tartalék plusz 50 milliárd árfolyam-kockázati tartalék).

A kritikusok közül többen is felvetették, hogy nem szerencsés a kiigazítási csomag szerkezete, mert többségében bevételnövelő tételeket tartalmaz (450 milliárd) és a kiadáscsökkentő tételek kisebbségbe szorultak (300 milliárd). Ez azért lehet fontos szempont, mert a bevételek teljesülése sokkal bizonytalanabb, mint a kiadások csökkentése. A kormány 150 milliárd többletet vár az áfa-ból, amely kalkuláció nyilván a korábbi áfa-befizetések tényszámain alapul. De vajon továbbra is lehet számolni a korábbi forgalommal, miközben a világ egyik legmagasabb áfa kulcsát sikerül januártól bevezetnünk. A kiadási oldal 300 milliárdja a nemzetgazdasági miniszter szerint alapvetően a hatékonyságjavulásból fog megvalósulni. Konkrétumok nélkül ez a tétel elég bizonytalannak tűnik. Az a deklaráció, hogy a nyugdíj- és az egészségbiztosítási kasszát saját lábra kell állítani és null-szaldóssá tenni valóban jó célkitűzés, de intézkedések híján csak jámbor óhaj marad. Itt nyilván az a már korábban megfogalmazott szakértői aggódás materializálódott, hogy a Széll Kálmán Tervben meghirdetett strukturális reformok késedelmet szenvedtek és ezért még nem igen lehet számítani az oda betervezett megtakarítások realizálódására.

Az egykulcsos (a kormányzati kommunikáció kedvenc szavajárása szerint: arányos) adórendszer fenntartása mellett a kormány szilárdan kitart, olyannyira hogy a következő évre kompletté teszi az átállást, tehát kivezeti a félszuperbruttót (-380 milliárd) és az adójóváírásokat (+370 milliárd). Ezzel egy világos és áttekinthető rendszer jön létre, amelyhez a jövőre (kérdés, milyen távoli?) nézve nagy elvárásokat fűz a gazdasági kabinet. A két intézkedés ellenkező irányú hatása nagyjából ugyanakkora, tehát a költségvetési egyenleget nem befolyásolja számottevően. Ugyanakkor a különböző társadalmi csoportokat igen eltérően fogja érinteni, hiszen az adójóváírások zöme az alacsony jövedelmi kategóriákban jelentkezett, míg az átlag feletti jövedelműeknél ez nem volt jellemző. Könnyen kikalkulálható, hogy a teljes átállásnak egy újabb erőteljes jövedelem-redisztribuciós hatása lesz. Az alacsony jövedelműek ismét rosszabbul járnak, miközben a magas jövedelműek még kevesebb adót fizetnek, amúgy arányosan.

Matolcsy miniszter úr szerint az intézkedés következtében senki nem fog rosszabbul járni. Ez azonban csak akkor képzelhető el, ha a kormány további intézkedéseket hoz az alacsony jövedelműek kompenzálására, ami egyfelől komoly költségvetési milliárdokat emészt majd fel, másfelől pedig a nem állami alkalmazottaknál ilyen kompenzáció nem is kivitelezhető. A neokonzervatív indíttatású, újabb jövedelem-redisztribúció nemcsak társadalmi szempontból lesz káros (ti. rombolja a társadalmi szolidaritást, növeli a feszültségeket, stb.), hanem közgazdaságilag is. A nagyobb egyenlőtlenség irányába mutató jövedelem-redisztribúció ugyanis egyáltalán nem növeli, hanem sokkal inkább csökkenti a társadalmi szintű fogyasztási hajlandóságot, ami viszont kisebb aggregált keresletet és ezért alacsonyabb növekedési ütemet fog eredményezni. A kabinet azonban minden bizonnyal tudatában van ennek a hatásnak, és ezért tervezett a jövő esztendőre csak 0,2%-os fogyasztásbővülést.

Az alacsony fogyasztási kereslet és mérsékelt (a tervek szerint 3%-os) beruházásbővülés, valamint a foglalkoztatást terhelő adók és az infláció emelkedése mind azt valószínűsíti, hogy a gazdasági fordulat nem fog megtörténni még 2012-ben sem: tehát a gazdaság nem fog ráállni a dinamikus 3-4%-os, fenntartható növekedési pályára és a foglalkoztatás sem fog bővülni a beígért 100 ezer fő/év rátával. A kabinet által várt 4,2%-os infláció reálisnak tűnik az áfa- és az adóemelések folyományaként, ugyanakkor viszont fájó, hogy már megint nem sikerül tartósan 3% alá csökkenteni az inflációt. A korábbi kabinetekhez hasonlóan a jelenlegi sem tud ellenállni a csábításnak és ismételten beveti az infláció felpörgetését, mint egyensúlyjavító eszközt. A növekvő infláció ugyanis a költségvetési bevételeket emeli, miközben a nominálisan rögzített kiadások reálértékét csökkenti, tehát szinte automatikusan javítja az egyenleget. A dolog szépséghibája azonban az, hogy az infláció emelkedéséből következő inflációs adó zömét az alacsony jövedelműek fizetik meg, mert jövedelmeik nagy részét készpénzben tartják.