Pandúrból rabló, avagy Papcsák Ferenc meglepő ragaszkodása
Az idei a települések fekete éve, hiszen soha nem jutott annyira kevés pénz az oktatási, szociális és egészségügyi intézményeket fenntartó önkormányzatokra, mint 2011-ben.
Eközben Papcsák Ferenc korábbi elszámoltatási kormánybiztos, zuglói polgármesterként három hónap alatt 80 millió forintért tudott - többnyire volt fideszes politikusokkal -
tanácsadói szerződéseket kötni.
Jogosan merül föl, miből fizeti Papcsák Ferenc a kerületi elszámoltatáshoz szerinte nélkülözhetetlen jó tanácsokat. Úgy tűnik, a haveroknak adott zsíros megbízások költségét a rászorulókkal fizetteti meg, hiszen Zuglóban 2010-hez képest majd' 100 millió forinttal szán kevesebbet szociális támogatásokra, ezen kívül mintegy 100 millióval kevesebbet kap az
egészségügyi szolgáltató, és az oktatási intézmények működési költségeinek 10 százaléka is "ugorhat".
Az MSZP számára igen meglepő, hogy a nemrég még pandúrt játszó Papcsák Ferenc a szegények kirablása árán is ragaszkodik az elszámoltatáshoz - írta közleményében Kormos Kata, az MSZP szóvivője.