Orbánék furkósbottal próbálnak ösztönözni

Az Orbán-kormány egy fontos ígéretét valóban teljesítette: részben átrendezte az erőviszonyokat a bankszférában és növelte a magyar tulajdon arányát. Tette ezt egyrészt különadók sorának kivetésével, majd a hitelkondíciók utólagos módosíttatásával, másrészt közvetlen állami beavatkozással és tulajdonszerzéssel. Az előbbivel négy év alatt több mint 2000 milliárd forint többletterhet rótt a pénzintézetekre, ezzel is elősegítve az utóbbit, azaz a törülközőt bedobó bankok államosítását. Arra is volt energiája, hogy az eredetileg önszerveződő és tisztán magyar takarékszövetkezetek vagyonát lenyúlja, és azt átmeneti állami tulajdonlás után a neki tetsző üzleti köröknek adja.

Az erőszakos nyomulás sajnálatos mellékhatása az volt, hogy a válságból még teljesen ki sem lábalt bankrendszer hatalmas, 2011 óta mostanáig közel 800 milliárd forintos veszteséget szenvedett el, aminek ellensúlyozására szigorú önkorlátozásra kényszerült. Ez egyrészt komoly költséglefaragásokat jelentett, másrészt – és ez a lényeg – hatással volt a hitelkihelyezés feltételeinek szigorítására, a kockázatvállalás csökkentésére. Ennek az eredménye az lett, hogy miközben az EU-ban, ahol szintén szigorítottak a banki szabályokon, 2010 óta fokozatosan gyorsulva növekedett a hitelkihelyezés, addig nálunk ez nem következett be.

Megfelelő hitelszint nélkül a gazdaság sem fejlődhet igazán, a vállalkozási kedv élénkítéséhez elérhető és viszonylag olcsó külső pénzforrásra is szükség van. Az MNB ennek érdekében indította el másfél éve kamatmentes hitelprogramját, abban bízva, hogy fellendítheti a hitelezést és ezen keresztül a vállalkozások fejlesztését. Ez sajnos nem következett be, sőt hiába vettek igénybe a kereskedelmi bankok sok százmilliárdnyi állami forrást, a vállalati hitelállomány nem nőtt, hanem csökkent.

Ez a pénzügyi szakembereket nem igazán lepte meg, ők előre megmondták, hogy az olcsó hitel legnagyobb része nem új beruházásokra, hanem régi, rosszabb feltételű hitelek kiváltására fordítódik majd. Ennek a fő oka az, hogy kevés a jó hitelképességű vállalkozás, és az állandóan változó gazdasági szabályozás és a bizonytalan környezet miatt nem teng túl a vállalkozási kedv sem. A bankok, amelyek veszteségeik és felhalmozódott rossz hiteleik miatt nagyon óvatossá váltak, kétszer is megnézik, mennyire hitelképes a kölcsönt kérő cég, minimalizálni törekedve a kockázatukat. Sajátos módon az alacsony kamatok csak erősítik az óvatosságot, mert a csekély várható hozam nem ad elegendő fedezetet az esetleg nem megtérülő hitelarányra.

Orbánék bankellenes politikája tehát keményen visszaüt: nem lehet a költségvetési lyukakat folyamatosan a pénzügyi szférára kivetett többletadókkal betömködni, és ugyanakkor pedig aktívabb hitelezést elvárni. A kormány sajátos hozzáállását jól mutatja, hogy egyszerre követeli a hitelkockázati feltételek lazítását és a rossz hitelállomány lefaragását: a kettő ellentmond egymásnak, hiszen a lazítás előbb-utóbb a nem teljesülő állományt növeli.

Holott nő az magától is: a devizahitelek kivezetése, a banki elszámolások és a forintosítás csak átmenetileg javítottak a helyzeten, a nem rendesen törlesztők száma ismét nő és már csaknem eléri az egy évvel ezelőtti arányt. Nem alaptalan tehát a bankok óvatossága, kitettségük nem javul, pedig ez is kellene a nagyobb kockázatvállaláshoz. A kormány és az MNB rájuk jellemző módon erőből próbálja megoldani a hitelezés problémáját, retorziókkal fenyegeti a bankokat és újabb megszorító lépéseket tesz vagy helyez kilátásba.

Nem ezt ígérte: a Bankszövetséggel és az EBRD-vel kötött megállapodásban az év elején vállalta, hogy nem hoz a banki terheket tovább növelő intézkedéseket, sőt csökkenti a különadót. Ehhez képest a brókerbotrány okozta károkat, mintegy 200 milliárd forintot első körben a pénzintézetekkel térítteti meg, azokkal, amelyek tisztességesek voltak és nem tehetnek mások bűneiről. Emellett Orbánék azt is kilátásba helyezték, hogy a bankadó csökkentését a hitelezés alakulásától teszik függővé, akik azt nem produkálják, fizethetnek tovább.

Ezekhez képest apróságnak tűnik, mégis jelentős hatású, hogy korlátozták a banki likviditás rövid távú, kéthetes elhelyezési lehetőségét az MNB-ben, valamint a jövő hónaptól kötelezővé tették a kétszázalékos tartalékrátát, amelyet állampapírokba kell majd fektetni. Továbbra is a furkósbotot használja tehát eszközül a kormány a bankokkal szemben, a mézesmadzagot csak ígérgeti, pedig az elmúlt évek alapján pozitív ösztönzésre inkább szükség lenne a hitelezési tevékenység bővüléséhez.

Egyvalamiben a jelek szerint betartják Orbánék a megállapodást: nem államosítanak tovább a bankszférában, sőt megkezdik az újraprivatizációt. Indul a legnagyobb falat, az MKB értékesítése, pedig a rossz hitelektől való megszabadítása még nem fejeződött be. Úgy tűnik, hiába próbálkoztak azzal, hogy megfelelő magyar befektetőt találjanak, egy lenne ugyan, az OTP, de annak nem akarják eladni. Ezért aztán némi meglepetésre nemzetközi tendert hirdetnek, és 50 százalék feletti külföldi tulajdont szeretnének, ami ugyan ellentmond a korábbi kijelenéseknek és a magyarosítási ígéretnek, de ezt a Fidesz-érában már megszokhattuk.