Orbánék a teljes magyar energiapiacot akarják
A MOL részvényügylet, a gázpiaci mozgások és a paksi erőmű bővítésével kapcsolatos kormányzati nyilatkozatok mögött egy mindenható állami energetikai konglomerátum létrehozásának szándéka rajzolódik ki, amivel a Fidesz ezt a stratégiai fontosságú és nem mellékesen sok ezermilliárdos piacot is teljes ellenőrzése alá kívánja vonni. Mindennek az árát és a következményeit természetesen az adófizetők állják.
Úgy tűnik, Orbánék elérkezettnek látták az időt ahhoz, hogy a politikai hatalmi szféra totális kisajátítása után a gazdaság kulcságazataiban is érvényesítsék kétharmados többségüket. Az utóbbi hetekben felgyorsultak az események a talán legfontosabb stratégiai területen, az energetikában. Mint már akkor megírtuk, felesleges volt közvetlen pénzügyi racionalitást keresni és megtérülési számítgatásokat végezni a MOL 21 százalékának állami megvásárlása mögött, mert az ügyletnek ennél sokkal ambiciózusabb szálai voltak. Az azóta eltelt időszak fejleményei nyomán már a laikusok számára is világossá vált, hogy az csak egy lépés volt egy jóval nagyobb cél, a teljes magyar energetikai piac megszerzése felé.
Kétségtelen, hogy ennek a törekvésnek több szempontból is van bizonyos racionalitása: az energia-biztonság minden ország számára kulcskérdés, főleg azoknak, amelyek - mint hazánk - természeti adottságaik révén alapvetően importra szorulnak. Ebben az államnak meghatározó felelőssége van, amely viszont csak megfelelő ellenőrzési és befolyásolási pozíciókkal érhető el. Ez nem feltétlenül jelent mindenhol állami tulajdont, azonban elengedhetetlen, hogy az egységes energetikai rendszer kialakításában és működésében az jelen legyen. Hogy ez milyen mértékű és milyen elemekre terjed ki, arra számos különböző példa van a fejlett világban. A meghatározó szempont általában az, hogy a piaci verseny érvényesülhessen, de ne vezethessen az ellátást veszélyeztető helyzetekhez.
Van igazság abban, hogy az energetikai privatizációt nálunk nem feltétlenül az ország érdekeinek leginkább megfelelő racionális szempontok motiválták. Bennfentesek regéket zengenek arról, milyen külön érdekek mentén zajlott a magánosítás, hogyan születtek döntések, kik és mekkora hasznot húztak ebből. Márpedig itt nem filléres ügyekről beszélünk, az ágazat éves forgalma önmagában ezermilliárdokat tesz ki, és akkor még nem beszéltünk az érdekelt cégek összértékéről. Nyilvánvaló, hogy a privatizációs folyamatban az állam óriási értékvesztést szenvedett el, ebből a szempontból tehát Fellegi miniszter jogosan hivatkozott a furcsaságokra.
Szavai szerint a Fidesz-kormány az elhamarkodott magánosítás hibáit akarja kiküszöbölni. Ez jól hangzik, a kérdés csupán az, valóban ez az igazi szándék, vagy ennél azért jóval többről van szó. Az eddigi lépések és nyilatkozatok inkább az utóbbit látszanak alátámasztani: a kormány nem egyszerűen korrigálni akar és az állami ellenőrzést erősíteni, hanem gyakorlatilag minden részterületen közvetlenül meghatározó szereplővé válni. Ebben az MVM állami mamutcéget használja fel, amely már most is monopolhelyzetben van az áramellátásban és a központi energetikai rendszer működtetésében, és Paks révén több mint egyharmados részesedéssel bír az áramtermelésben.
A hét eleji sajtóértekezleten elhangzottak szerint a vállalatcsoport minden más energetikai területre ki fogja terjeszteni a tevékenységét: át akarja venni a hazai gáznagykereskedelmet, gázvezetékeket kíván építeni, kézben akarja tartani a megújuló források felhasználását, emellett erősíteni fogja árampiaci pozícióit is. Egyszóval mindent maga alá kíván söpörni, ami energiával kapcsolatos, és a kormány ennek érdekében minden eszközt fel kíván használni. A cél a hazai monopóliumon túl a regionális vezető szerep megszerzése a kereskedelemben és a szállításban egyaránt.
Ez alapvető fordulatot jelent ahhoz képest, hogy az eddigi kormányok a MOL-tól várták mindezt és nem preferálták a közvetlen állami tulajdon kiterjesztését. Most azonban az olajcég látványosan a háttérbe szorul, mert hiába lojális Orbánékhoz a vezetése, túl függetlenek és nyilvánvalóan nem tarthatók annyira kézben, mint egy állami vállalat. Itt válik érthetővé a MOL részvények megszerzése: a kormány befolyása erősödik és direkt nyomást tud gyakorolni a döntésekre, például arra, hogy ne bocsátkozzon a MOL harcba az MVM terjeszkedése ellen. Az ugyanis eddig az olajcég által birtokolt piacokra, így a gázszállításra és vezetéképítésre is kiterjed, azaz veszteséget jelent a MOL-nak. Ha ehhez hozzátesszük, hogy hírek szerint az állami részvénypakettet az MVM kapja meg, az a pikáns helyzet áll elő, hogy saját konkurense tartja részben ellenőrzés alatt a MOL-t. Ez együttműködési kényszert jelent, a jövő nagy kérdése, hogyan oldják meg majd ezt a háttérből mozgató érdekcsoportok.
Annyi bizonyosnak látszik, hogy a Fidesz tudatosan terjeszti ki totális hatalmát az energetikára is. Papíron persze az állam a tulajdonos az MVM-ben, a lényeg viszont az, kik irányítják a céget és minek alapján hozzák a döntéseket. A teljes ágazatban ugyanis a jövőben, úgy tűnik, minden az ő akaratuktól függ majd: ki maradhat a piacon, kik kapnak megbízásokat, mennyiért. Ne feledjük, ezen a területen még a kisebb projektek vagy kereskedelmi pozíciók is tízmilliárdos nagyságrendűek, a nagyobbak pedig százmilliárdos tételektől - lásd szlovák-magyar gázvezeték - 3-4 ezer milliárdig terjednek - gondoljunk a paksi bővítésre. Elképesztő összegeket lehet tehát jó zsebek felé mozgatni, a korlátlan és tartós hatalom tehát pénzügyi oldalról is alátámasztható.
Politikai szempontból az állami energia monopóliumnak az a nagy előnye, hogy piacon kívüli árbefolyásolási lehetőség van. Máris azt ígérik, hogy a gázárakat négy évre befagyasztják, ami csak úgy lehetséges, ha a jelenlegi nagykereskedőt, az E.ON-t sarokba szorítják és lehetőleg kiűzik az országból. Ha az MVM lép a helyébe, az természetesen a világpiaci ártrendeken semmit sem változtat, viszont ide-oda pakolhatják a költségeket, könnyen átháríthatják az összes adófizetőre. Némi ellentmondás látszik persze abban, hogy miközben árbefagyasztást ígérnek, az MVM jelenlegi 90 milliárdos nyereségét 2 év alatt 150 milliárdra akarják emelni. Ehhez vagy az kell, hogy az energiaárak csökkenjenek a világban, aminek pont az ellenkezőjét jósolják, vagy a rendszert kell ennyivel hatékonyabbá tenni, amire két év kevésnek tűnik, vagy a fogyasztók zsebéből kell több pénzt kiszedni. Nemsokára megtudjuk, melyik lesz az igaz.
