Ezért lett 480 forint a maximált benzinár
Ki nem találják, kinek a fejéből pattant ki az ötlet.
A 480 forintos üzemanyag-ársapka ötletét először Orbán Viktor miniszterelnök dobta be a Parlamentben október végén, ezután kezdődött el a gondolkodás – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában a miniszterelnök főtanácsadója.
Mint azt Nagy Márton elmondta, tavaly november közepén benzin és a gázolaj ára is meghaladta az ötszáz forintot literenként, amelynek 6-7 százaléka a kiskereskedelmi haszonkulcsból adódott. Majd rájöttek, hogy a kiskerárrés csökkentésével elérhető a 480 forintos benzin- és gázolajár. A jelenlegi rendelet szerint február 15-ig marad biztosan az ársapka. Mivel azonban egyre közeledik ez a határidő, hamarosan sor kerül az árszabályozás felülvizsgálatára, mondta Orbán főtanácsadója.
A kamatstoppal kapcsolatban Nagy kijelentette: ez a szabályozás fél évet ad a bankoknak és az ügyfeleknek, hogy átszerződjenek a változóból a fix kamatozású hitelekbe. Hozzátette, a piaci várakozások alapján az ügyfelek kamatstop nélkül jobban járnak, ha fix hitelként, nem pedig változóként folytatják a törlesztést.
(Kiemelt kép: Olivier HOSLET / POOL / AFP)