Orbán keresi a konfliktust Brüsszellel

Orbán Viktornak az állandó harc a lételeme, amely a kudarcok halmozódásával eszközből egyre inkább céllé válik. Szinte keresi a konfliktusokat, belföldön és külföldön egyaránt, és időnként már a saját és a pártja érdekeit is veszélyeztető, provokatív kijelentéseket tesz. Mind jobban elveszíti önkontrollját és valóságérzetét, és ami a legmegdöbbentőbb, erősödik a benyomásunk, hogy komolyan gondolja mindazt, amit mond. Árulkodó volt ebből a szempontból az az elszólása, hogy félázsiai nép vagyunk, ahol a nemzeti összefogás csak erőből lehetséges. Ebből világosan kiderül politikai krédójának a lényege: mélységesen lenézi azt a népet, amelyet vezetni akar, és a demokráciát küzdőtérnek tartja, ahol a győztes mindent visz, az összefogás pedig annak erőszakos érvényesítése, amit ő akar.

Hasonlóan gondolkodik külkapcsolatainkban is, jól látható ez "nemzetpolitikájában" csakúgy, mint az Európai Unióhoz való viszonyában. Taktikailag, kommunikációs szempontból érthető, hogy a hazai kudarcokért, az elhibázott gazdaságpolitikáért, a hanyatlásért és a megszorításokért másokat próbál felelőssé tenni, de az már szinte mániákus nála, ahogy Brüsszelt támadja, mintha tudatosan akarná tovább rontani az amúgy is rossz viszonyt. Pedig ez már sem neki, sem az országnak nem érdeke: már eddig is éppen elég eljárás folyik ellenünk, miért kell az uniós szerveket értelmetlenül még jobban ellenünk hangolni?

Mert azzal, hogy minden rossz okaként, a válság felelőseként Orbán a brüsszeli bürokráciát nevezi meg és kemény szavakkal ostorozza azt, a leghűségesebb hívei körében szerezhet jó pontokat, minden más körben azonban nevetségessé teszi magát. A brüsszeli döntésképtelenségnek nem az országok feletti hatalmi centralizáció az oka, ahogy ő állítja, hanem éppen ellenkezőleg: az általa privilegizált nemzetállamok közötti érdekellentétek, az egyes kormányok szűklátókörű, rövidtávú politikai haszonszerzésre törekvő hozzáállása. A válság oka is főként ebben keresendő, a felelőtlen eladósodás, a szükséges szervezeti háttér és központi kontroll hiánya az egyes tagállamok politikai-gazdasági elitjének ellenérdekeltségéből ered.

Ha tehát ez utóbbit erősítjük, ahogy Orbán akarja, esély sincs a válságból való kilábalásra és Európa hanyatlásának megállítására. A mi kilátásaink még rosszabbak, mivel kis ország vagyunk, és nemzeti össztermékünk kétharmada a külkereskedelemtől, azon belül is elsősorban az uniós piactól függ, ennyit a demagóg szólamokról a függetlenségről és a szabadságharcról. A hazai gazdaságot persze ebben a feltételrendszerben is erősíteni lehet és kell, de nem úgy, ahogy a Fidesz csinálja: a csődközeli egy-két állam kivételével mi mutatjuk fel a legrosszabb eredményt az EU-ban, és minden elemző szerint a válság mélyülése is minket érinthet a legérzékenyebben. Felfoghatatlan, ugyan miféle sikereinket irigylik annyira Brüsszelben, ahogy a kormányfő állítja - konkrét példákat persze ő sem tudott hozni.

A magyar "gazdasági csoda atyja"

Az már tényleg az arrogancia csúcsa, hogy Matolcsy György, a Demján Sándor szerint sem létező unortodox gazdaságpolitika főpapja szerint a válság megoldásához a nehéz helyzetben lévő déli tagállamoknak egyszerűen távozniuk kell az unióból. Hogy ezt pont ő, a magyar "gazdasági csoda" atyja mondja, nem kis önértékelési zavarra utal, arról az apróságról nem is beszélve, hogy a szakértők egybehangzó véleménye szerint ennek piaci következményei minket az elsők között döntenének be. Az érdekünk tehát az, hogy az EU erősödjön, ne pedig gyengüljön, és a veszélyben lévő országok elkerüljék a csődöt.

Ezen sokan munkálkodnak nagy erővel, az Európai Központi Banktól és az IMF-től kezdve a német, francia, olasz stb. kormányon át egészen az amerikai vezetésig. Úgy tűnik, a hosszú téblábolás után az események felgyorsulnak, a hírekből legalábbis erre lehet következtetni. A meghatározó európai szereplők az elmúlt napokban egymás után kötelezték el magukat az eurózóna megvédése mellett, amit a pénzpiacok szép emelkedéssel díjaztak. /Nota bene: a forint több hónapos csúcsra erősödött, a BÉT árfolyama megugrott./ Kiszivárgott információk szerint körvonalazódik az az intézkedés-csomag, amelyről még a júniusi csúcs határozott, és amelynek lényege a megszorítások mellett a növekedés ösztönzése és az EU átfogó reformja.

A sietségre szükség is van, mert állítólag a spanyoloknak 300 milliárd eurós mentőcsomagra van szükségük a bankrendszerük stabilitásához és az adósságszolgálatuk finanszírozásához, azaz a közvetlen pénzügyi válság már jócskán túlnőtt a görögökön, íreken, már a nagyok vannak soron. Kulcspozícióban a németek vannak, nélkülük nincs semmilyen megoldás. Úgy tűnik, a több oldalról érkező nyomásra - amelybe még Obama, sőt a kínaiak is beszálltak - hajlandóak további áldozatot hozni a válságkezelésben, cserébe viszont határozott és gyors szerkezeti reformokat kérnek. Ha az egyeztetések eredménnyel járnak, a következő uniós csúcson már meghozhatják a szükséges döntéseket.

A rossz hír az, hogy még siker esetén is hosszú évekig elhúzódik a válságból való kilábalás, azaz küzdelmes évtized elé nézünk. Illúzió a gyors növekedés, akárcsak az a pénzbőség és fogyasztási bumm, ami a válság előtti időszakot jellemezte. Hatványozottan igaz ez nálunk, ahol a koncepciótlan, kapkodó és saját hibáit korrigálni képtelen gazdaságirányítás külön nehezítő tényező. Ha ez folytatódik, hét szűk esztendőnél is többre számíthatunk.