Orbán (egyelőre) nem kap magánrepülőt

Nincs napirenden repülőgép-vásárlás a kabinet részére - közölte a kormányszóvivő, hozzátéve ugyanakkor, hogy a kormányzati utazások költségeit áttekintik.

2011. február 27., 11:01

Nagy Anna azzal összefüggésben beszélt erről egy budapesti háttérbeszélgetésen, hogy a hvg.hu azt írta: a birtokába került dokumentum szerint negyvenmillió eurós, vagyis tízmilliárd forintos repülőgép-vásárlást, esetleg a Malév, illetve az OTP és a Mol által használt légi jármű több százmillió forintos bérlését fontolgatja a kormány. A kormányszóvivő nemcsak a vásárlás, hanem a bérlés tervét is cáfolta.

Nagy Anna ugyanakkor elmondta: a kabinet megbízta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, készítsen egy összesítést arról, hogy mennyi közpénz megy el a kormánytagok honvédelmi, diplomáciai utazásaira. Hozzátette, ezekre az utakra csak a feltétlenül szükséges pénzt szabad elkölteni - írta az

fn.hu.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.