Nyomják a forintot fel is, le is

Ötéves csúcsra és lélektani határra érkezett csütörtökön a forint, két nap alatt három százalékot erősödött, aminek hátterében globális és hazai okok is állnak. Ha áttöri a 240-es szintet az euróval szemben, tovább erősödhet, amit viszont szakértők szerint a reálfolyamatok nem indokolnak. A túl erős forint a gazdasági növekedét is visszafoghatja.

2008. június 19., 20:37

Csütörtökön délután a forint erősödése újabb lendületet vett: a hazai valuta árfolyama egy pillanatra 240,05 forint/euró volt a bankközi piacon, igaz, onnan minimálisan visszapattant, azután 240,30-240,50 körül ingadozott a kurzus. Ez nemcsak ötéves csúcsot jelent, de azt is, hogy az árfolyam csak négy fillérrel maradt el a korábbi sávszéltől. Emlékeztetőül: a kormány és a jegybank közös döntéssel február végén törölte el a korábbi plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sávot, amelynek erős oldala 240,01 forint/eurónál volt.

A forint két hete már járt a 241-es szint közelében, aztán a fejlett országok jegybankáraitól érkezett, az inflációs veszélyt középpontba helyező, így kamatemeléseket valószínűsítő nyilatkozatai után azonban a világ pénzpiacain a fejlődő országok valutái, így a forint is gyengült. A hazai fizetőeszköz árfolyama egészen a 248-as szintig szaladt fel.

Aztán e hét elején az európai, a brit és a japán jegybank felől már a múlt heti inflációs nyomást hangsúlyozó közleményeket enyhítő jelzések érkeztek, így a fejlődő piacokon a valuták erősödéssel reagáltak, a globális kockázatvállalási étvágy valamelyest visszatért. A forint tegnap és tegnapelőtt 2 százalékot erősödött, a mai napot 244-nél kezdte. Előbb 241,60-ig erősödött a mai kereskedés során, aztán a második hullámban kis híján átlépte a korábbi erős sávszélt.

Szakértők véleménye megoszlik az erős forint hatását illetően. A többség szerint az euroval szembeni 240 alatti árfolyam nem reális, spekulációs hátteret sejtet, aminek hátterében a jegybanki kamatemelési várakozás áll. Vélemények szerint azok szorgalmazzák a kamatemelést, akik az erősödésre spekulálnak. A túl erős valuta megnehezíti a gazdaság motorját jelentő exportot, egyidejűleg olcsóbbá teszi az importot, ami erősödő konkurenciát jelent a hazai termelőknek.