Nyári lódítási verseny a kormányban

Mindenről gondoskodni igyekvő kormányunk figyelmet fordít arra is, hogy boldog nyaralásunkat ne zaklassa fel nyugtalanító hírekkel, inkább szép üzenetekkel javítsa kedvünket. Ha a gazdaság teljesítménye ehhez kevés muníciót ad, sebaj, az információk tengeréből ki lehet csemegézni a legkedvezőbbeket, és ha ez sem elég, hát gyártani kell melléjük légből kapott sikertörténeteket.

Bár a kormány csalódottan fogadta, hogy a Moody’s a bóvli kategóriában hagyott minket, rögtön kész volt a magyarázat, hogy a Brexit miatt tette. Ez ugyan némileg ellentétben áll azokkal a kormányzati kommentárokkal, hogy a britek távozása az EU-ból minket alig érint, de üsse kő, nem ez az első kommunikációs logikátlanság. A dolog szépsége az, hogy a Moody’s valójában nem is foglalkozott velünk, majd ősszel fog, a Brexitnek pedig ehhez kevés köze van.

Nagy sikerként tálalta viszont az NGM, hogy májusban az ipari termelés 9 százalékkal haladta meg az előző évit. Ideje volt már jót hallani az iparról, amely az első negyedévben csak stagnálni volt képes. A májusi adat azonban csupán első ránézésre gyönyörű, a naptárhatással korrigált szám – két munkanappal több volt, mint tavaly – már csupán 4,5 százalék. A képet tovább rontja, hogy áprilishoz képest csökkent a termelés, azaz a feldicsért növekedési trendről egyelőre szó sincs.

De majd lesz, ígérte Varga Mihály, aki az első negyedévi visszaesés ellenére bízik abban, hogy az idén a tervezett 2,5 százalékkal nő a GDP. Szerinte „a magyar gazdaság jó számokat produkál”, minden attól függ persze, mit tart ő jónak. Varga az export emelkedését emelte ki, amely a többi mutatóhoz képest valóban viszonylag szép adat, bár jórészt a külföldi járműgyártó cégek felpörgése tette lehetővé. A miniszter a másik fontos tényezőként a fogyasztás növekedését említette, amely mögött viszont – ahogy ebben a rovatban is elemeztük – hatalmas regionális különbségek állnak. A bővülést a főváros húzta fel, a vidéki Magyarország legnagyobb részén – csak Nyugat-Dunántúl a kivétel – csökkent a lakossági fogyasztás.

Varga mentségére legyen mondva, hogy ő legalább tényleges adatokat sorolt, nem úgy, mint más kormányzati illetékesek, akik konkrétan belehazudtak a szemünkbe. Az egyik kiugró példája ennek az a kijelentés, hogy az idei évben rekordot ért el a tőkebeáramlás. A valóság ezzel szemben az, hogy a kiáramlás volt rekordközeli, bár ez egyedi tranzakcióknak volt köszönhető. Ha azokkal korrigáljuk a tőkemozgási számokat, a szaldó pozitív, de szó sincs semmiféle rekordról, lényegében a többéves átlaghoz közeli adatot kapunk.

A lódítási versenyben a pálmát az Emmi államtitkár asszonya viszi el, aki szerint 2010–15 között a Fidesz intézkedéseinek köszönhetően félmillió ember került ki a mélyszegénységből. Ha ezt a kérdés legelismertebb, nemzetközi hírű szakértője, Ferge Zsuzsa hallotta, pestiesen szólva biztos dobott egy hátast, mert minden felmérés ennek a szöges ellenkezőjét mutatja. Rejtély, mire alapozta a kedves hölgy a kijelentését, ezt a titkot ugyanis megőrizte magának.

Nincs olyan mutató vagy adat, amely akár csak részben is igazolná a légből kapott állítást. Még a KSH statisztikája szerint is a legszegényebbek aránya az említett időszakban 12-ről 15 százalékra nőtt, a valóság azonban még ennél is rosszabb. A hazai szakértői kutatások szerint a magyar lakosság közel harmada él ma a szegénységi küszöb alatt, és a helyzet az utóbbi hat évben jelentősen romlott. Az Eurostat kilenc kritérium alapján készít kimutatást a leszakadt és felzárkózni képtelen rétegekről, és e szerint az arányuk nálunk 2010 óta látványosan nőtt, különösen a régió többi országához viszonyítva.

A tömeges elszegényedés tehát tény, és az elmúlt években nemhogy félmillió fővel csökkent volna, hanem ennél nagyobb számban nőtt a szegénységben élők száma. Ezzel a Fidesz-kormány is tisztában van, olyannyira, hogy titkolni igyekszik a tényleges adatokat. Ennek szellemében úgy takarják el a létminimum alatt élők növekvő számát, hogy a KSH már nem készíthet létminimum-kalkulációkat, a halmozottan hátrányos helyzetűek hivatalos számát pedig úgy csökkentik, hogy lényegesen változtattak a besorolási kritériumokon, így rögtön szebb adatot kaptak. Íme, a szociálpolitika Fidesz-módra.

A sikerpropaganda állandó eleme a javuló foglalkoztatottság, a csökkenő munkanélküliség. Orbán Viktor álma a teljes foglalkoztatottság, ami piacgazdaságban nonszensz, de ő nem is abban gondolkodik. Az adatok manipulálásával és a kontraproduktív közmunka erőltetésével szépíthetők a számok, közben azonban a tényleges munkaerő-piaci helyzet romlik. Nem az a lényeg, hogy papíron egyre többen dolgozzanak, hanem az, hogy hasznos és hatékony, lehetőleg minél szakképzettebb munkát végezzenek, a gazdaság fenntartható fejlődését szolgálva.

Ezzel szemben nálunk mind több a közmunkás, egyre kevesebb viszont a modern technológián alapuló húzóágazatok számára nélkülözhetetlen szakképzett munkaerő. Egyes ágazatokban immár olyan mértékű a szakemberhiány, hogy már működési gondokat okoz. Ez az egész gazdaság növekedését gátolja és a fejlett országoktól való lemaradásunkat konzerválja. Az ésszerűtlen mértékű közfoglalkoztatás és a tömeges, inproduktív presztízsberuházások helyett az oktatásra és a kutatás-fejlesztésre kellene sokkal több pénzt fordítani.

Orbánék ehelyett az elmúlt években ámokfutást rendeztek az oktatási rendszer átalakításával, százmilliárdokat vontak ki onnan, a K+F kiadások pedig egyre kisebb arányt képviselnek a GDP-ben: a jelenlegi 1,4 százalékkal messze elmaradunk az uniós átlagtól. Egyre távolabb kerülünk tehát a még Széchenyi által kijelölt céltól, attól, hogy a kiművelt emberfők országa legyünk.