Nincs egy huszasod holnapig?

Japán megállapodást írt alá a Nemzetközi Valutaalappal, hogy 100 milliárd dolláros gyorskölcsönt nyújt a pénzintézetnek. Az IMF ezzel történetének legnagyobb összegű kölcsöntámogatásában részesül, elsősorban azzal a céllal, hogy a világgazdasági válság sújtotta fejlődő országoknak tudjon segíteni.

2009. február 15., 10:25

Az IMF az általános gazdasági visszaesés, illetve a megingott pénzpiaci bizalom helyreállításához már egy ideje kereste a módját, miként tudná kölcsönalapját megkétszerezni, hogy az elérhesse az 500 milliárd dollárt - írta az MTI.

Japán illetékesek szerint az általuk már tavaly felvetett támogatási lehetőséggel időben és hatékonyan kívántak most segíteni az IMF-nek, melynek az utóbbi pár hónapban jelentős hitelezési kötelezettségei merültek fel és melyek összege megközelítette a 150 milliárd dollárt.

Japán afféle készenléti kölcsönként adja a 100 milliárd dollárt, azaz akkor folyósít pénzt és annyit a valutatartalékaiból, amikor az IMF igényli. A jelentések aláhúzzák: ha a japán pénzből segélyezett ország nem tud fizetni, az IMF-nek azért törlesztenie kell Japán felé kölcsöntartozását.

A megállapodás aláírója az IMF részéről Dominique Strauss-Kahn vezérigazgató volt, az aktusra a G7 hétvégi értekezletéhez kapcsolódóan került sor. A vezérigazgató reményét fejezte ki, hogy más országok is követik Japán példáját.

2025. május 7., 15:58

A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.