Nem izgatja Lázárt az óriási adósság
Az MSZP szerint bár a kormány többletforrásokat ígért, az idei évre 86 milliárd forinttal csökkentette az önkormányzatok költségvetését. Török Zsolt szóvivő csütörtökön sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: az önkormányzatok 2006 óta növekvő eladósodottságában nemcsak a kormányzati döntések, hanem a többségében fideszes önkormányzatok gazdálkodása is közrejátszott.
Kiemelte, hogy - a Magyar Progresszív Intézet felmérése szerint - az egy főre jutó adósságállomány a Lázár János vezette Hódmezővásárhelyen a legmagasabb (több mint 423 ezer forint), majd a Rogán Antal irányította V. kerület, aztán Kaposvár következik, ahol Szita Károly a polgármester. Hangsúlyozta, hogy a kormánypárti vezetésű megyei önkormányzatok is nagy mértékű adóssággal küzdenek.
Az önkormányzatokat hátrányosan érintő döntések közé sorolta a szóvivő, hogy a tavalyi 117 milliárdról 64 milliárd forintra csökkent a közmunkaprogramokra jutó összeg - írta az MTI.
A sajtótájékoztatón Csige Tamás, Hajdúdorog polgármestere elmondta: az általa vezetett kilencezer lakosú település 2006 óta 350 millió forinttal csökkentette fejlesztésihitel-állományát, és az elmúlt négy évben működési célú hitelt nem vett fel. Most azonban - tette hozzá - a forráskivonás miatt erre kényszerülnek - számolt be a
Metropol.