Nekem a vulkáni szél hozta meg az üzletet...

A magyar mindig találékony ember volt. Tegyük hozzá, maradt is. A hazánkat is érintő légtérzárlat egy sajátos üzletet teremtett. Rövid életűt, de jövedelmezőt. A Budapesten rekedt – elsősorban nyugat-európai – üzletembereknek a lehető leghamarabb haza kellett jutniuk a légtérzárlat ellenére is. Mi a megoldás ebben a helyzetben? Úgy tűnik, a megoldás házhoz jön. Pontosabban a szálláshelyhez.

"Pénteken egész délután interneteztem, ezt sajnos azért is tehetem meg, mert néhány hónapja elvesztettem az állásomat" – mondta el lapunknak egy neve elhallgatását kérő harmincas éveiben járó fővárosi férfi. "Amikor este bejelentették a légtérzárlatot, rögtön az jutott eszembe, hogy ez sokaknak iszonyatosan nagy gondot fog jelenteni, és azonnal jött az ötlet, hogy beállok „taxizni” – kapjuk a kész magyarázatot, hogyan születnek a fontos felismerések.

Beszélgetőpartnerünk azonnal felhívott több fővárosi szállodát (mint megtudtuk, ezt személyes ismeretségei miatt is könnyen megtehette), és üzletet ajánlott a portásoknak: itt rekedt utasokat keresett. Tízezer-tizenötezer forintot ajánlott fel a szállodai összekötőnek. Nem telt el negyedóra, máris csörgött a telefon: szombaton hajnalba Münchenben kellett vinni három németet.

"Este még egy gyors autómosás, tankolás, alvás, és reggel hatkor már a szálloda előtt pakoltuk a kuncsaftok bőröndjeit a kocsiba. Rögtön, kijavítottak, hogy ők bajorok, és egy rövidebb előadást hallgattam meg, mi a különbség, úgy általában véve a németek és a bajorok között. Minthogy korábban egy német tulajdonban álló cégnél dolgoztam, elég jól beszélek németül. Ez könnyebbséget jelentett egész úton" – folytatódott a történet. "Útlevelem ugyan lejárt, de e miatt nem izgattam magam, Schengen óta gyakorlatilag sincs határ, és persze a személyim is nálam volt. Az én bajorjaim nem halaszthatatlan munkájuk miatt siettek, hanem a helyi focicsapat mérkőzésére igyekeztek haza. Nem is volt kérdés, hogy odaérnek az este fél hétkor kezdődő mérkőzésre. A közel hétszáz kilométeres utat egy megállással tettük meg, és délre megérkeztünk. Hozzátartozott a szolgáltatáshoz, hogy valamennyiüket házhoz szállítottam. Rövid pihenőt tartottam, és indultam haza. Útközben jött az újabb telefon: vasárnap hajnalban Berlinbe kellene fuvaroznom."

Közben matekozzunk egy kicsit. Münchent oda-vissza egy tank üzemanyaggal járta meg alkalmi fuvarozónk, ami kiadás oldalon alig valamivel került többe, mint 15 ezer forintba. (Ötven literes tankkal, turbódízel motorral és 310 forintos üzemanyagárral számolva.) Az utasoktól 180 ezer forintot kapott, így nem kell magyarázni: jó egyenleggel zárult az út. A szállodaportásnak adott összeg sem sokat rontott az összképen, ráadásul ők nélkülözhetetlen láncszemei voltak az üzletmenetnek.

Az első napok krónikájához tartozik, hogy többen a repülőtéren vadászták a potyán maradt utasokat, ami eleve rossz elgondolás volt. A légi utasok többség ki sem ment Ferihegyre, mert pontosan tudták, hogy a gépek nem indulnak. Az internet és a műholdas tévézés korában az információ szerzés egy szállodai szobában is gyerekjáték. A kuncsaftot nem a repülőtéren kellett keresni, hanem a szállodákban. Erre mások is gyorsan rájöttek.

"A teljes képhez tartozik, hogy otthon immár egy sörrel a kezében néztem bele a Bayern München-Hannover meccsbe. A közel hetvenezres tömegben nem fedeztem fel délelőtti útitársait, de kétségem sem volt, hogy valahol ott szurkolnak a lelátón" – hallhattuk, ami kicsit más fénytörésbe láttatja az országok közötti távolságokat.

Kisebb vitával indult a vasárnap reggeli fuvar. Az utasok a korábban kialkudott 180 ezer forintnak megfelelő euró helyett 150 ezret voltak hajlandóak fizetni. Mint kiderült: mások is ráharaptak az üzletre, és azonnal érvényesülni kezdett az árleszorító hatás. Főleg a taxis cégekhez tartozók kezdtek el maszekolni. (Vagyis kiszálltak hétvégére a munkából, de azért dolgoztak.) Beszélgetőpartnerem pontosan tudta, hogy így is bőven megéri neki a fuvar, de rövid töprengést színlelt (ez a tárgyalástechnika része volt), majd nyitotta a csomagtartót, és kezdődhetett a pakolás. Ez az út is sietős volt. Két megállással, és benne egy ebéddel abszolválták a 900 kilométert.

Egy ilyen út már csak hosszúságánál fogva sem hasonlítható egy sima taxis úthoz. A hosszú összezártságban előbb-utóbb elindul a beszélgetés – miközben a telefonok megbízható rendszerességgel indítják és fogadják a hívásokat – előbb csak az utasok között, majd az autóvezetőt is bevonják. "Meglepően kellemesre sikerült a diskurzus. Érdeklődőek és figyelmesek voltak az utasok, akiknek nem sok újat tudtam mondani a hazai választásokról. Berlinben kicsit eltévedtem, de a GPS-m folyamatosan újratervezett, így roboghattam haza" – kapjuk a történet újabb adalékát.

Még mindig csak a vasárnap esténél tartunk, és két fuvarral, valamit tisztes nyereséggel hajthatta álomra a fejét alkalmi taxisunk. A telefonok innentől elkezdtek özönleni. Már nem csak a szállodákból hívták, hanem a hazafuvarozott ügyfelek is adták tovább „kényszervállalkozónk” nevét és telefonszámát. A repülők továbbra sem indultak, autóbusszal és vonattal pedig sokan nem akartak, és nem is tudtak neki vágni az útnak.

A történet kapcsán nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az a Budapesten rekedtek számára az autós megoldás házhoz jött. A feladatuk arra korlátozódott, hogy lesétáljanak a szálloda halljába. A hétfőn Nürnbergbe, majd Kedden Salzburga volt még egy-egy fuvar. A tarifa itt már nem változott: maradt a 150 ezer forintnak megfelelő euró.

Közel 600 ezer forintot keresett négy nap alatt a néhány napra taxisnak állt beszélgető partnerünk, amivel szemben minden összeszámolva 170-180 ezer forint kiadás állt. "Nekem a vulkáni szél hozta meg az üzletet" – szól a történet summázata a négy nap alatt több ezer kilométert megtett autósnak.

Most, hogy feloldották a zárlatot, alighanem alszik. Nem tudhatom, miről álmodik, de nem lennék meglepve, ha egy újabb vulkán kitörésről. Valakinek az a nagy üzlet.