Navracsics rezsidélutánja: „Kiénekelték a sajtot a szánkból”

Az április 6-i választást meg kell nyerni, és mindaz, amit addig teszünk, ezt a célt szolgálja – jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy budapesti lakossági fórumon hétfőn.

2014. február 4., 08:09

A Fidesz már megtapasztalta, hogy milyen nyertes helyzetből veszíteni – utalt a 2002-es választások eredményére Navracsics Tibor. „Megtapasztaltuk, hogy milyen, amikor nyertes pozícióból kiéneklik a sajtot a szánkból”, tehát küzdeni kell ezért a győzelemért – jelentette ki.

Ennek a vesztes választásnak keserű tapasztalatai voltak – utalt a 2002 és 2010 közötti évekre a miniszterelnök-helyettes, felidézve, hogy „a baloldal az ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelésnél többre nem tartotta ezt az országot”, de később „ezt is elinflálták” – írja az MTI.

A XVII. kerületi Vigyázó Sándor Művelődési Ház zsúfolásig megtelt előadótermében tartott beszédében Navracsics Tibor azt mondta: a baloldali gazdaságpolitika hatására 2004-re kifulladt a gazdaság motorja, majd „zuhanórepülés” következett. Az akkori kormányzat a hiányzó teljesítményt hitelekkel próbálta elfedni, ennek eredménye a rendkívüli mértékű államadósság és költségvetési hiány lett – tette hozzá.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a baloldallal ellentétben a mostani kormány tudja, mit akar, milyen Magyarországot szeretne. Olyat – folytatta –, amelyben tehetséggel, szorgalommal lehet előrejutni, nem pedig vagyoni háttérrel, „potyázással”, haszonleséssel.

Navracsics Tibor szerint a baloldalt csak egy cél tartja össze, ez pedig az, hogy ne Orbán Viktor legyen a miniszterelnök, és az sem érdekli őket, hogy újra összeállt a „jó, a rossz és a csúf” – mondta, derültséget váltva ki a hallgatóságból.

Program helyett a baloldal elkezdte kritizálni a kormány eddigi teljesítményét, az irigység és az Orbán Viktor elleni gyűlölet tartja össze a baloldalt. Ezzel szemben a Fidesz pozitív célokat tűzött és tűz ki maga elé – mondta Navracsics Tibor, egyebek között a munkahelyteremtést, az oktatást és a megélhetési költségek csökkentését említve.

Mint fogalmazott, ha egy országnak nincs nemzeti politikája, nincsenek konkrét céljai, akkor „a világ elmegy Magyarország mellett”.

A Fidesz–KDNP-szövetség erős, független és versenyképes Magyarországot akar, és az ország csak akkor állja meg a helyét Európában, ha a becsületes, jóravaló embereknek van lehetőségük a boldogulásra – folytatta.

A rezsicsökkentés védelmében tartott lakossági fórumon a miniszter úgy fogalmazott, a megélhetési költségek csökkentése az egyik legfontosabb nemzeti cél, hiszen a rezsicsökkentés nem csak a jobboldali érzelmű embereknek jó.

Azzal kapcsolatban, hogy Bajnai Gordon, az Együtt–PM-szövetség vezetője egy interjúban hazugságnak nevezte a rezsicsökkentést, Navracsics Tibor azt mondta, egy veszprémi társasház például november óta 1,6 millió forintot takarított meg a rezsicsökkentéssel. „Lehet, hogy ez Bajnai Gordonnak hazugság, de sok embernek a mentőövet jelentette” – hangoztatta a miniszter.

Navracsics Tibor kitért az ország energiafüggetlenségére is. Mint mondta, azért kell támogatni a paksi bővítést, mert az atomenergiával szemben háromszor drágább az alternatív energia, valamint a létesítménnyel valódi függetlenséget érhet el Magyarország.

A miniszterelnök-helyettes előadása végén arra kérte a hallgatóságot, hogy április 6-án szavazzanak a Fidesz–KDNP közös jelöltjeire, „mert nem veszíthetjük el ezt a választást, a nemzeti céljainkat folytatni kell” – jelentette ki.

A miniszter beszédét vastaps zárta.

Riz Levente (Fidesz–KDNP) XVII. kerületi polgármester arról beszélt, hogy az április 6-i választás az összefogás színtere lehet, ahol be lehet bizonyítani, hogy az emberek megvédik a rezsicsökkentést.

Megemlítette, hogy előkészületben van egy, a nonprofit közműszolgáltatás lehetőségét megteremtő törvény, amely „nem a profitra és az emberek kizsákmányolására épít”.

Dunai Mónika, a Fidesz választókerületi elnöke, kerületi frakcióvezető előadásában szembeállította az elmúlt évek baloldali kormányzását az elmúlt három és fél év jobboldali kormányzásával. Mint mondta, a Fidesz hű volt négy évvel ezelőtti ígéreteihez, tehát bevezette a családi adózást, csökkentek a rezsiköltségek, javult a gazdaság helyzete, nőtt a foglalkoztatás.

Hangsúlyozta, hogy ezeket az eredményeket nem szabad veszni hagyni. Össze kell fogni, hogy az ország továbbra is a helyes úton haladjon tovább – mondta a választókerületi elnök.