Most örüljünk, jövőre jön a feketeleves

Parlamenti idénynyitó beszédében a magyar kormányfő igazi tündérmeseként írta le országunk helyzetét. Szerinte – kitartó erőfeszítéseiknek és unortodox intézkedéseiknek hála – fordulat következett be, a gazdaság stabil és gyorsuló növekedési pályára állt, a pénzügyi helyzet szilárd, a költségvetési hiányt megfékezték, az államadósság csökkenő pályán, az infláció minimálisra esett, növekszik a foglalkoztatottság, több a beruházás, és mindenek felett győzelemre állunk a rezsiháborúban. Minden szép és jó tehát, és az istenadta népnek minden oka megvan arra, hogy boldog legyen, és ezt persze a szavazófülkékben is kifejezze.

Ha a mindennapi életben mégsem érzékeljük ezeket a csodás sikereket, mi vagyunk a hibásak, miért a szemünknek hiszünk, miért nem a kormány propagandájának. Az Orbán-korszak egyik fő hozománya az, hogy a tények relativizálódtak és hit függvényévé váltak, a racionális érvelés a nagy többségnél süket fülekre talál. Így lehet sulykolni olyan marhaságokat, hogy ipari hatalom vagyunk, hogy néhány éven belül mi leszünk a legversenyképesebb ország az unióban, méghozzá éppen a hazai verseny korlátozásával, hogy nálunk lesz a legolcsóbb az energia, miközben hazai forrásaink nincsenek, és hogy 2020-ra az egy főre jutó GDP-nk magasabb lesz az EU átlagánál.

Aki egy cseppet is ért a gazdasági kérdésekhez, egy pillanatra sem tudja komolyan venni ezeket a megalapozatlan ígéreteket. Ígérgetni persze bármit lehet, főleg hosszú távra, ennél nagyobb baj, hogy Orbánék az aktuális gazdaságpolitikájukat a közvetlen politikai haszonszerzés szempontjai szerint alakítják, állítólagos sikereiket pedig részben manipulált és félremagyarázott adatokkal igyekeznek alátámasztani. Jól tudják, és ebben nagy rutinjuk van, hogy az emberek nagy többsége az egyszerű és könnyen érthető üzenetekre vevő, a valamivel bonyolultabb érveléssel és számokkal már nem tud mit kezdeni.

Így nap mint nap szemtanúi vagyunk annak, hogy az a kép, amit a Fidesz-propaganda sugall, éles ellentétben áll egyrészt a személyes tapasztalásunkkal, másrészt a szakértői véleményekkel. Csak az elmúlt napok fejleményeinél maradva érdemes összevetni Orbán, Varga és Matolcsy gazdasági értékeléseit azokkal az alapos, szakszerű elemzésekkel, amelyeket a közelmúltban az OECD, a GKI és Költségvetési Felelősségi Intézet készített hazánk kilátásairól. Ez utóbbiak hasonló következtetésekre jutottak, és megállapításaik, prognózisaik nagyon közel állnak egymáshoz, és sajnos köszönő viszonyban sincsenek a kormány hurráoptimista nyilatkozataival.

A lényeget a GKI vezérigazgatója úgy fogalmazta meg, hogy teljesen más a látszat, mint a valóság, és ez minden lényeges területre igaz. Kezdjük mindjárt azzal, hogy az idén valamennyi elemzés szerint 1,5-2 százalék között lehet a GDP-bővülés, ez azonban a jövő évtől egy százalék körülire fog visszaesni. Ennek okai összetettek, és rávilágítanak arra, miért látszólagosak és átmenetiek az idei jobb adatok: Orbánék a választási évre mindent bevetettek, hogy valamilyen eredményt tudjanak felmutatni. Ennek egyik fontos eleme volt, hogy rohamtempóban hívták le tavaly az uniós támogatásokat, hogy pótolni tudják a lemaradásukat, és minél jobban kimerítsék a rendelkezésünkre álló kereteket.

Ez adta a beruházások növekedésének hátterét, azaz a központi, főleg építőipari projektek. Ezek azonban az idén nagyrészt kifutnak, a piaci szférában viszont alig vannak beruházások, hogy a helyükre lépjenek. A túladóztatás és az erőltetett rezsicsökkentés pont azokat az ágazatokat húzza vissza, amelyek a legtöbbet fordítják a fejlesztésre, ez a tavalyi statisztikai adatokból is jól látszik. Mivel a helyzetük nem javul, sőt folytatódik a rezsiháború, a jövőben még kevesebbet fognak beruházásokra fordítani. Ami pedig az új befektetőket illeti, a kiszámíthatatlan környezet és az unortodox intézkedések riasztólag hatnak: tavaly mintegy 1,5 milliárd eurónyi működő tőke távozott az országból.

A növekedés további gátja, hogy a tényleges foglalkoztatottság alacsony és alig nő. Hiába szépek a hivatalos adatok, még az elvakult hívők sem gondolhatják komolyan, hogy a közmunka és a külföldön dolgozók húzzák majd fel a magyar GDP-t: az egyik lényegében nem termel hozzáadott értéket, a másik pedig másnak termeli azt. Továbbra is krónikus gond tehát a kevés valódi foglalkoztatott, ami szoros összefüggésben áll a gyenge beruházási és vállalkozási kedvvel. A középtávú növekedési tempót lassítják továbbá pont azok a „sikerek”, amelyeket a legtöbbet hangoztatnak, a rezsicsökkentés és annak nyomán a rekordalacsony infláció, ez utóbbi ugyanis törvényszerűen csökkenti a nominális GDP-t.

Ha viszont a növekedés üteme visszaesik, a hiány tartása is kérdésessé válik, hacsak nem tesznek korrekciós lépéseket. A KFI szerint már az idén szükség lesz újabb megszorításokra a hangulatjavító monetáris és fiskális lazítások miatt, de az igazi feketeleves 2015-16-ban jön: összességében 600 milliárdos korrekcióra számíthatunk. Ez korántsem lesz szokatlan, mert az Orbán-kormány minden évben több megszorító csomaggal tudta csak tartani a hiányt, ezek nagysága összességében meghaladta a 2000 milliárd forintot. Ha ők maradnak hatalmon, majd megmagyarázzák, hogy szó sincs megszorításról, ha viszont más kormány lesz kénytelen megtenni ezeket a lépéseket, le nem tudja majd mosni magáról a népnyúzó és hazaáruló jelzőt.

Hogy a kép teljes legyen, tartós fejlődésünk egyik gátja továbbra is a magas adósságállomány. Bár Orbánék a 3000 milliárdos magán-nyugdíjpénztári vagyont is felhasználták, ami önmagában a GDP 10 százaléka, az adósság elleni harcot csúnyán elbukták. A 4 évvel ezelőtti 82 százalékos arány alig csökkent, és a tavaly év végi adatot csak manipulációval tudták éppen 80 százalék alatt tartani. Az aktuális kötvénykibocsátásokat ugyanis januárra halasztották, emiatt aztán csupán januárban a központi költségvetés adóssága 800 milliárd forinttal, azaz nagyjából a GDP 2,5 százalékával emelkedett, és nominálisan immár 2500 milliárddal magasabb, mint az előző választások előtt volt. Hivatkozni persze az év végi számra fognak.