Miért veszítünk el százmilliárdokat?

A nemrégiben a Miniszterelnökséghez került Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget felügyelő államtitkár számos korábbi kormányzati tájékoztatást cáfolva végre őszintén beszélt az uniós pénzek lehívása körüli problémákról. Megerősítette, amit egyébként már tudtunk, hogy Brüsszel a 15 kiemelt operatív program közül 13-ban emelt kifogást szabálytalanságok miatt és nem hajlandó a pénzeket folyósítani. Ezzel csaknem 600 milliárd forinttól eshetünk el, ami számos projekt leállásához vezethet. Lázár azt is elmondta, hogy az eddigi győzelmi jelentések ellenére alig van esély az erre a ciklusra nekünk járó keretek lehívására, mivel mintegy 500 milliárd forintnyi támogatásra még a pályázatokat sem írták ki.

A tényszerű bejelentésekhez fűzött kommentárok a fideszes propaganda gyöngyszemei. Lázár szerint a pénzek visszatartásának célja az, hogy Brüsszel „megakadályozza a fejlesztési források célba érkezését”, és ez „törvénytelen” lépés. Azaz az unió, amelyhez tartozunk és amely hét év alatt 8200 milliárd forintos kerettel támogatja a magyar gazdaság felzárkózását, ami nélkül – ahogy Lázár is elismerte – gyakorlatilag nem lennének fejlesztések Magyarországon, hirtelen nem akarja, hogy pénzt kapjunk? Jól illik ez abba a paranoiába, hogy lám Brüsszel el akar nyomni minket és büntet a függetlenségi harcunkért.

De vajon milyen ürügyet talált erre az a gonosz EU? Azt az apróságot, hogy az operatív programok végrehajtásánál számos szabálytalanság volt, amelyekre egyébként felhívták a figyelmet, de hiába. A Fidesz-kormány úgy gondolja, azt csinál amit akar és nem törődik azzal, hogy átlép a szabályokon. Idehaza megteheti ezt, legfeljebb törvényt módosít, ez a mentalitás azonban nemzetközi téren nem működik. Az uniós támogatások lehívását és felhasználását rendkívül szigorú és részletes feltételrendszerhez kötik, éppen azért, hogy a visszaélések lehetőségét a minimálisra szűkítsék. A kikötések ésszerűségét esetenként kétségbe lehet vonni, viszont be kell tartani őket, nem csupán nekünk, hanem minden tagállamnak.

Ha ezt nem tesszük, sőt tudatosan elmulasztjuk, ne csodálkozzunk, ha nem kapjuk meg a pénzt. Jó példa erre, hogy az útépítési tendereknél nálunk előírás volt, hogy magyar kamarai tag legyen a felügyelő mérnök, holott ez tételesen ellenkezett az uniós szabályokkal. Ezt pontosan tudták az illetékesek, de nem törődtek vele, majd mi megmutatjuk, ki az erősebb. Miért csodálkoznak most, hogy Brüsszel kifogást emelt? Vagy: előírás az is, hogy menet közben nem szabad megváltoztatni a projekteket irányító és végrehajtó egységeket, mert nem lesz áttekinthető a folyamat. Ezzel szemben a Fidesz-kormány több szervezeti átalakítást hajtott végre az NFÜ-nél, ide-oda pakolta őket, hol decentralizált, hol centralizált, az operatív programok nehezen követhetővé váltak. Az már csak hab a tortán, hogy több esetben a korrupció gyanúja is felmerült, és emiatt állította le Brüsszel a kifizetést. Most a saját bőrünkön érezhetjük, hová vezet az a fideszes hozzáállás, hogy miközben harsányan követelődzünk, nem tartjuk be a mindenkire érvényes szabályokat.

Mindez az utóbbi két-három évben történt, ennek ellenére Lázár szerint mindennek az az oka, hogy az NFÜ a „ szocialista korrupció melegágya”. Felettébb különös kijelentés ez annak fényében, hogy immár több mint három éve a Fidesz van uralmon, és az NFÜ teljes vezetését kipucolva a saját embereit ültette oda. Igaz, a teljes átszervezéshez csaknem egy évre volt szüksége, a pletykák szerint azért, mert a holdudvarának érdekcsoportjai között vita dúlt a pozíciók leosztásáról, azaz arról, ki, mit kaphat. Ezek után ha korrupcióról beszél az államtitkár, ahhoz már véletlenül sem illik a „szocialista” jelző.

Az egyéves bénultságnak, az átszervezéseknek és személycseréknek alapvető szerepük volt abban, hogy nagy lemaradásba kerültünk a keretek időarányos lehívásában. A folyamat csak a tavalyi év közepétől gyorsult fel lényegesen, az idén pedig már jöttek a hurráoptimista nyilatkozatok. Az NFÜ nemrégiben tett bejelentése szerint a támogatási keretek 98 százalékát lekötöttük, amiről kiderült, hogy egyszerűen hazugság. Nem igaz Lázár állítása sem a 95 százalékos sikerről, hiszen ő maga mondta, hogy 500 milliárdról még kiírás sincs, amiről pedig már van, az még nem jelenti a lekötést, még kevésbé a lehívást. A szomorú tény az, hogy eddig a 8200 milliárd 48 százalékát sikerült lehívnunk, ami néhány hónappal a hétéves periódus vége előtt nem túl szép eredmény, az sem vigasztalhat minket, hogy az uniós átlag is csupán 55 százalék.

A konkrét kifizetések átcsúszhatnak a következő uniós költségvetési periódusra, de a pénzeket még az idén le kell kötni. Ha ez nem sikerül teljes egészében, ami valószínűnek látszik, a maradékot elbukjuk. Ebből a szempontból rendkívül aggasztó a 13 programmal szemben emelt kifogás, mert már nincs idő azok átalakítására. Nem véletlen, hogy Lázár is azt említette, inkább fizessünk bírságot és annak az összegéről alkudozzunk, így megúszhatjuk 50-100 milliárdos veszteséggel 5-600 milliárd helyett. Ez ésszerűnek tűnik, de jobb lett volna, ha betartják a szabályokat és mindennel időben lépnek, nem pedig óriási késésben futnak a dolgok után.

Summa summarum: a kormány szerint is biztos, hogy hatalmas összegeket veszítünk, egyrészt a szabálytalanságok, másrészt az időveszteség miatt, a kérdés csak annyi, pontosan mennyit. Lázár előrelátóan ígéretet tett arra, hogy a 2014-20 közötti időszakban rendelkezésre álló 6000 milliárdos uniós keretet maradéktalanul le fogjuk hívni. Legyen így, mi drukkolunk, de a számokkal valami baj van. Orbán Viktor szerint óriási sikert értek el azzal, hogy több pénzt fogunk kapni, mint az előző hétéves periódusban, amikor 8200 milliárd forintos keretünk volt. A Lázár által említett 6000 milliárd az önrésszel együtt is csupán 7000 milliárd: akkor ez most több vagy kevesebb?