Mer nagyot álmodni

– Biztos abban, hogy szüksége van Budapestnek bármiféle nemzetközi szeánszra, pláne olimpiára? Vendégül akarja látni a világot Magyarország, ahol – a kormányplakátok üzenete szerint – félik és rühellik a „betóduló” idegeneket? Ahol minden, ami külföldi és nemzetközi, szorongást vált ki?

– Látom, hogy bele akar vonni ebbe a vitába, tudom, milyen rosszízű beszélgetések zajlanak a tárgyban. De én éppen ezért ebből most kihátrálnék.

– Miért?

– Mert nem akarom az olimpiát egy műbotrány fonalára fűzni. Nem tartom érdemi és főleg értelmes vitának.

– Érdemi vita az, amiről az emberek hajlandók vitatkozni. És úgy látszik, erre fogékonyak. Komoly és megfontolt kormányférfiak, többek között maga a miniszterelnök jelentős mennyiségű közpénzt áldoz erre.

– Ez valóban így van. Ettől függetlenül állítom: nem vitáról, hanem hangulatkeltésről van szó.

– A budapesti olimpiának, a pályázatnak talán több realitása van?

– Mindenesetre jobban közelít ahhoz, hogy Magyarországnak hol a helye a világban.

– Egy olimpia háromhetes, bonyolult eseménysor. Repülők jönnek-mennek, turisták tülekednek, a világ összes nációja megfordul Budapesten. Bármikor itt ragadhat egy kenyai hosszútávfutó, mexikói szinkronúszó, hogy elvegye a magyarok munkáját. Biztos benne – tekintve az ország szellemi állapotát –, hogy kezelni tudnánk a feszültséget?

– Ezekben az időkben nem. Ami korántsem jelenti, hogy 2024-ben is így lesz.

– A védnöki testület, a MOB, a főváros többé-kevésbé egybehangzó álláspontja szerint Magyarország képes olimpiát rendezni. Lehet. De az, hogy valamit meg lehet csinálni, nem jelenti, hogy meg is kell csinálni.

– Az érvek és az ellenérvek száma végtelen. Én maradnék a tényeknél. Az elemző munka alapján, amelyben relatíve nagy stáb vett részt, s amelyet mi is feldolgoztunk, gazdaságilag hasznos lenne. Nem presztízsszempontok mondatják ezt velem. Számos gazdasági és társadalmi problémára adna pozitív választ egy igazi óriásprojekt, amelyet az egész ország egységesen támogatna.

– Tegyük fel, így van. Azért mégis drága mulatság.

– Épp ebben látom a fordulatot: ma már nem is olyan drága, 2020 után pedig – ha igaz – még kevésbé lesz az. Van lehetőség arra, hogy – a szó nemes értelmében – „olcsó olimpiát” csináljunk.

– Olcsót vagy „olcsóbbat”?

– Egyrészt a technológiai feltételek ma már jóval kedvezőbbek. Vannak bármikor elbontható, bárhol felállítható mobil lelátók, a helyszínek utólag felszámolhatók. Nem muszáj minden létesítményt az örökkévalóságnak építeni, aztán a fenntartásra évtizedekig költeni. És az idők során egy csomó fejlesztés lezajlott, ami egy olimpia irányába mutat.

– Ott áll előttünk a hozzánk hasonló nagyságrendű Görögország, amely mert nagyot álmodni, és három évvel később akkorát bukott, hogy máig nem tápászkodott fel.

– Ha valamiből, az ő példájukból okulhatunk. Két óriási hibát is elkövettek. Nem hosszú távú felhasználásra terveztek, hanem presztízslétesítményeket építettek. A nagyobbik baj persze az, hogy Görögországnak sem erőssége az átlátható gazdasági működés.

– Amivel nálunk nyilván nem lehet baj...

– A Magyar Olimpiai Bizottság pályázati szándékának bejelentése előtt elmondtam: még a javaslatnak is csak akkor van értelme, ha a javaslattevők személyes felelősségüknek tekintik, hogy a rendezvény ne legyen a gazdasági bűnözés melegágya.

– Ön nem látott még olimpiát, ahol negyedével több volt a végszámla, mint a beígért előirányzat?

– Sok mindent láttunk Szocsitól Brazíliáig. Nem vagyok naiv. Lesznek kísérletek. Hogyne lennének egy országban, ahol egy irodaszer-beszerzési akciót is háromszor kell átvilágítani?

– Bizonyos szempontból kifejezetten szerencsétlen az időzítés: akkor álltak elő vele, amikor a nemzetközi sportdiplomácia hatalmasságai sorban vonulnak a rács mögé.

– Abból a szempontból viszont jó az időzítés, hogy a sport komoly megtisztulási folyamaton megy át.

– Tényleg, hogy állna helyt kis hazánk egy nemzetközi „pályázatzsírozási” versenyben?

– Nem túl fényesen, az anyagi kondíciók okán sem. Pályázati győzelem esetén inkább azon törném a fejem, hogy az idehaza elkölthető források kihez milyen úton vándorolnának. Ebből a szempontból az ország borzalmas állapotban van.

– Egy élesen vizslatott, nemzetközi érdekektől is terhelt óriásberuházást nagyítóval figyel a nagyvilág.

– Benne van a nagy (le)bukás lehetősége is. De nekünk csak jót tehet, ha kilépünk a magyar világból. Tapasztalatokat szerzünk, kapcsolatokat építünk, mert az ország most a bezárkózás, a magába fordulás nyomasztó tüneteit mutatja.

– Ambiciózus feltétel az évi háromszázalékos GDP-növekedés is – 2024-ig megszakítás nélkül.

– Csak azt tudom mondani, ami a megvalósíthatósági tanulmányban áll. Annak, hogy 774 milliárdba kerüljön az olimpia, s 1100 milliárdos bevételt hozzon, az a feltétele, hogy a háromszázalékos növekedés folyamatos legyen.

– Ami viszont nem rajtunk múlik.

– Ez valóban így van.

– Lefordítom magyarra: ha szerencsénk van, és elszántak is vagyunk (ami nem magyar sajátosság), akár rendezhetünk is Budapesten olimpiát.

– Hozzáteszem: nem szabad álmokba ringatnunk magunkat. Nem jó, ha kedvünket szegi egy pályázati vereség.

– Merthogy versenytársak is lesznek, Boston, Hamburg, a többiek.

– A magyar politika csak a gyors, látványos sikereket tudja elfogadni. Általában is hozzá kell szoknunk az olyan cselekvési, életvezetési modellhez, amelyben célul tűzünk ki valamit, miközben erőfeszítéseink talán csak évtized múlva kamatoznak.

– Tény, hogy ami sportversenyműfajban szembejön, azt a miniszterelnök azonnal megpályázza. És ha teheti, megrendezteti.

– Lehet. De a 2024-es olimpia nem ennek a kormánynak az idejére esik majd.

– Optimista.

– Hagyjuk ezt. Egy olimpiai pályázat csak akkor sikeres, ha átnyúlik a politikai kurzusokon.

– Olyan olimpiát, labdarúgó-vb-t még nem láttam, ahol a szociális problémák terítékre ne kerültek volna. Hogy mire is költjük azt a 774 milliárdot.

– Az én gazdasági világképem szerint a nyomort nem lehet pusztán szociális juttatásokkal orvosolni. Az egyirányú utca. Mindig szükség van olyan költésre is, amely az elesetteket munkahelyekhez juttatja. Az építőipari nagyberuházásnál jobb rajtkő alig van. Az mégsem közmunka.

– Mielőtt az olvasó megszédülne a „diszkont olimpiától”, tisztázzuk: a hármas metró felújítása és meghosszabbítása, a budapesti villamoshálózat modernizálása, a ferihegyi gyorsvasút kialakítása, a HÉV-megállók átalakítása nincs benne a 774 milliárdban.

– Így van, de ezekre szükség lenne a játékok nélkül is. Minél több dolgot megoldunk előre, annál költségkímélőbb az olimpia.

– Ha kiáll a rendezés mellett, a kormányoldal felé sorolódik.

– Sosem érdekelt igazán, ki mikor hova sorolt be. Mondtak már szocialistának, mikor az MSZP-frakció lojálisan támogatott. Ha most fideszesnek kiáltanak ki, ugyanannyira hidegen hagy.

– A tavalyi választási hajcihőből látványosan kimaradt.

– Már 2010-ben jeleztem: szakmai álláspontom lehet, de kampányokban soha nem vállalok szerepet, ne is keressenek.

– Az olimpia is kampány. Igaz, ha a terveket támogatja, túl sokat nem kockáztat. A budapesti olimpiából szerintem nem lesz semmi.

– Az esély nagyobb, mint az ön által sugallt nulla százalék. És az is fontos, hogy az ilyenkor szükséges közéleti, gazdaságpolitikai vitákat időben lefolytassuk.

– Ceglédi Zoltán elemző kritizálta az ön érveit. Azt írta: legszívesebben kinyomtatná azokat, felmutatva, ha valaki egyszer olyasmivel hozakodna elő, hogy szakértői kormány kellene.

– Olvastam. Erős indulati állapot kifejeződésének tartom.

– Nem a szenvtelensége ingerli kritikusait?

– Csupán szeretném függetleníteni magamat azoktól a zajos felindulásoktól, amelyek a tizenöt éve húzódó közéleti vitákból sütnek. Ha ez önnek túl steril megközelítés, vállalom.