Ezért csökkent hárommilliárddal nagycsaládos autóvásárlási programra szánt összeg

Még a múlt héten jelent meg egy kormányhatározat a programra szánt keretösszegből való hárommilárd forintos elvonásról. A Pénzügyminisztérium most elárulta, mi áll a háttérben. 

2022. július 22., 15:27

Szerző:

Sem a jelenlegi, sem a jövőben igénylőket nem érinti a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatását érintő költségvetési forrás csökkenése

– válaszolta a Pénzügyminisztérium nyilatkozott a VG-nek. A lap még kedden számolt be arról, hogy egy múlt héten megjelent kormányhatározatnak – amely a 2022-es költségvetési fejezeteket érintő államháztartási stabilizációs intézkedésekről szólt – része volt egy hárommilliárd forintos elvonás a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásának soráról. Ez alapján mind a vásárlók, mind pedig az értékesítők részéről felmerült a kérdés, hogy a forráscsökkentés vajon hogyan befolyásolja a program lebonyolítását. 

A szaktárca reagálásában világossá tette, hogy a fejlemény a jövőben benyújtott támogatási kérelmekre sincs kihatással, támogatás feltételei és a támogatási összegek is változatlanok. Ugyanakkor jelezte, hogy a szabályozás kidolgozása a Kulturális és Innovációs Minisztérium hatásköre.

A Pénzügyminisztérium indoklása szerint

a programra fordítható keretösszeg visszavágását a benyújtott pályázatok csökkenő száma indokolta.

Mindez megerősíti a VG feltételezését, hogy piaci – az új járművek szállítási határideje jellemzően a rendeléstől számított 1-1,5 év – és keresleti okokból egyszerűen nincs szükség az eredetileg tervezett forrásra a nagycsaládos autóvásárlási előirányzatban.

(Kiemelt képünk: A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) által szervezett "7+ üléses hétvége" elnevezésű rendezvény a Magyar Vasúttörténeti Park Orient-csarnokában 2019. április 27-én. A bemutatón tizenhárom autómárka hét- vagy többszemélyes családi autóját láthatták az érdeklődők. MTI/Mónus Márton)