Még egyet üt a nincsteleneken a Fidesz

Elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő bírsággal sújtaná a Fidesz a visszaesően közterületen alvó hajléktalanokat, írja a Népszabadság.

2011. június 15., 12:05

Többek között Rogán Antal által benyújtott szabálysértési törvénymódosítás szerint azokat büntetnék, akik ismételten "életvitelszerű lakhatás céljára" használják a közterületet, vagy "az életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait a közterületen tárolják". Az épített környezetről szóló törvény januári módosítása lehetőséget adott az önkormányzatoknak, hogy rendeletben szabálysértéssé nyilvánítsák a közterület engedély nélküli használatát – idézi a lapot az

Index.

A Fővárosi Közgyűlés április végén fogadta el, hogy ötvenezer forint pénzbírsággal büntethetik Budapesten az utcán élőket. A rendelet az azokkal szembeni fellépés jogi lehetőségét teremtette meg, akik a felajánlott segítség ellenére is a közterületeken maradnak. Az elfogadott előterjesztés indoklása szerint a büntetés így csak azokat a hajléktalanokat érinti, akik valamiért nem veszik igénybe a szállásokat. A javaslatot korábban drasztikusnak és elfogadhatatlannak tartották civil szervezetek. Mivel a fedél nélkül élők nem tudják megfizetni a bírságot, a rendőrök az utcán élőket tíz napra be is vihetik a fogdára. A szervezetek szerint ezzel nem lehet megoldani a hajléktalanok helyzetét. A hajléktalanszállókon már nincs hely, így az utcán élők nem is nagyon tudnak hová menni.