Magyarország a sereghajtók között

A feltörekvő országok lakói sokkal bizakodóbbak a gazdasági kibontakozást illetően, mint a fejlettebb államok polgárai - derül ki az Ipsos közvélemény-kutató intézet felméréséből, amit a január 26-30. között Davosban tartandó világgazdasági fórumra készített.

2011. január 22., 06:13

Az összeállítás szerint a brazilok bíznak a legjobban abban, hogy gazdaságuk fél év múlva jobb állapotban lesz, mint most: a megkérdezettek 78 százaléka véli így. Ugyanez az arány mindössze 4 százalék Franciaországban - a legalacsonyabb a felmért 24 országban. Magyarország is a sereghajtók között van Japánnal és Nagy-Britanniával egyetemben – írja az MTI.

Brazília mögött a második helyen India áll, 61 százalékkal, majd Szaúd-Arábia és Kína következik, 47 és 44 százalékkal. Európában pillanatnyilag Németország a legoptimistább, itt a megkérdezettek 27 százaléka bízik abban, hogy a gazdaság tovább erősödik a következő fél évben. Az egyes országcsoportok szerint Latin-Amerika a legderűlátóbb 52 százalékkal, a következő 50 százalékkal a Brazília, Oroszország, India, Kína alkotta BRIC csoport, 32 százalék az optimisták aránya a Közel-Keleten és Afrikában, Európa 16 százalékkal a sor végén kullog.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.