Magánnyugdíj: Indul a végső roham

Lejár a határidő: utoljára hétfőn nyilatkozhatnak a magán-nyugdíjpénztári tagok arról, hogy maradnak-e a kasszájuknál – írja a .

2011. január 31., 15:44

Aki marad, decembertől nem szerez több szolgálati időt, így lemondhat az állami nyugdíjról, sőt akár a rokkantnyugdíjról is. A jelenlegi jogszabályok szerint még ingyenes egészségügyi ellátás sem járna nekik nyugdíjaskorukban, de a kormányszóvivő közölte: ezen változtatnak, ha kell.

Mivel a nyilatkozók száma az utolsó héten ugrott meg, ma is tumultusra lehet számítani a nyugdíjbiztosítóknál.

Akik nem nyilatkoznak, márciustól visszakerülnek az állami nyugdíjrendszerbe, és viszik magukkal a megtakarításaikat is, kivéve a reálhozamot és az esetleges tagdíj-kiegészítést, amelyet felvehetnek.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.