Lobbiérdekeken múlik az árcsökkenés
A magyar energiaárakra is jelentős hatással lehet a jövőben az az uniós szándék, amely szerint 2014-ig integrált belső energiapiacot hozzanak létre, ezzel biztosítva minden tagország számára az ellátás biztonságát. Az elfogadott stratégiának emellett része a megújuló források arányának növelése és a hatékonyabb felhasználás, azaz a takarékosság ösztönzése. Ez utóbbi két területen hazánk nem áll túl jól.
A múlt heti uniós csúcson a német-francia Versenyképességi Paktum javaslatának vitája teljesen a háttérbe szorította az eredetileg a napirenden szereplő kérdéseket, köztük a közös energia-stratégia témáját. Bár a magyar kormányfő a tanácskozást követően igyekezett ez utóbbi jelentőségét hangsúlyozni, a visszhangok - érthetően - a kétsebességes Európa esélyeit latolgatják, ahhoz képest minden más másodlagosnak tűnik. Pedig éppen az EU egységének erősítése szempontjából nagyon fontos eredmény lenne, ha végre létrejönne az egységes energetikai rendszer, amelyben valamennyi tagállam részt vehetne.
A már évek óta tervezett és a mostani csúcson támogatott projekt éppen ezt a célt tűzi ki, és megvalósulási határidejének 2014-et jelöli meg. Az unión belül most is léteznek összekapcsolt hálózatok, de ezek egyrészt egymás felé nem vagy alig átjárhatók, másrészt eltérőek az üzemeltetési és egyéb szabályzók. Ebből és az eltérő irányú forrásokból eredően jelentős különbségek vannak nem csupán a költségekben és árakban, de a tartalékokban és az ellátási biztonságban is. Az ambiciózus tervek ezen kívánnak változtatni úgy, hogy összekapcsolt és integrált piacot hoznának létre, amely biztosíthatja a gáz és áram igények szerinti szabad áramlását.
Ez nagyon szépen hangzik, a végrehajtása azonban igen bonyolult. Először is össze kell hangolni a nemzeti átviteli rendszereket és szabályozókat, azaz egységes elveket és szabályrendszert kell kidolgozni, különben az egész működésképtelen. Ehhez nyilvánvalóan hosszú egyeztetés szükséges, hiszen komoly különbségeket és számos egyedi érdekellentétet kell áthidalni. Ha ez sikerül, akkor van értelme a meglévő hálózatok összekapcsolásának és bővítésének. Ez sem egyszerű feladat, mivel pusztán a vezetékrendszerek kapcsolódása kevés, olyan kapacitásokat kell biztosítani, amelyek valóban lehetővé teszik az energia piaci igényeknek megfelelő mozgását. A valódi versenypiac kialakulásához az is szükséges, hogy az árképzési rendszert is összehangolják, azaz a nettó beszerzési alapár mindenhol nagyjából hasonló legyen. Erre persze minden ország olyan forgalmi és egyéb helyi adókat rak rá, amilyeneket akar.
Hogy ez a nagyszabású terv valóban megvalósítható-e szűk négy év alatt, alapvetően a tagállamok kompromisszumkészségétől és a rendelkezésre álló forrásoktól függ. Az elképzelés legnagyobb szépséghibája ugyanis az, hogy az EU nem ad rá pénzt, hanem az egészet magántőkéből kívánja finanszírozni. Ez egyrészt racionális szándék, hiszen a későbbi piaci verseny is magáncégek között alakulhat majd ki. Másrészt viszont bonyolítja az ügyet, ha különböző energetikai érdekcsoportok láncolatának kell majd a nélkülözhetetlen egyeztetéseket lefolytatnia, és mindenki egy-egy részterületben érdekelt. Lényeges szempont az is, hogy hatalmas volumenű beruházásokra lesz szükség, amelynek kockázatát így csak az érdekelt vállalatok viselik, és kérdés, a megtérülési igényeik hogyan jelentkeznek majd a későbbi költségekben és árakban. Sok tehát még a nyitott kérdés, bár az nem kétséges, hogy az egységes energetikai rendszer az egész unió érdeke.
