Drámai mértékben drágul a közös költség a társasházakban
Az infláció kedvezőtlen hatása, a magas üzemeltetési költségek és a szolgáltatások díja, elsősorban a kétszeresére emelkedett banki djíak, a takarítási és karbantartási díjak jelentős emelkedése miatt van szükség az elképesztő mértékű közös költség emelésre. A társasházak eközben felélik a vagyonukat.
Folyamatosan élik fel a vagyonukat a társasházak és a lakásszövetkezetek, emiatt szinte mindenhol muszáj megemelni a közös költségeket idén, erről Javós Csilla kaposvári közös képviselő beszélt a sonline.hu-nak. A szakember kiemelte, hogy az infláció kedvezőtlen hatása, a magas üzemeltetési költségek és a szolgáltatási díjak drágulása miatt kénytelenek hozzányúlni a havidíjakhoz.
„Nem tudom hogyan fogadják majd ezt a lakók, de ahhoz, hogy mindent ki tudjanak fizetni, és maradjon is valamennyi pénzük kisebb felújításokra, legalább 2-3000 forinttal kell drágítani. Amelyik társasházban komoly felújítási munkára van szükség, ott a havi közös költségen muszáj 10 ezer forinttal is emelni. Jelenleg egy húszéves, liftes társasházban átlagosan 10-12 ezer forint a havi költség, ezt várhatóan 20 ezer forintra drágítjuk. A lift nélküli panelházakban, ahol most 5-6 ezer forint a költség, legalább annyit kell emelni, hogy meghaladja a 10 ezer forintot”
– foglalta össze a tendenciákat.
Régiónként eltérő lehet a közös költség drágulás mértéke
Javós Csilla példaként említette, hogy Szombathelyen havi 25 ezer forint közös költséget fizetnek a panellakásban élők. Mint mondta, a nyugati határszélen mások a jövedelmi viszonyok, de akkora összegből azért már lehet gazdálkodni, felújítani.
„Hiába van a legtöbb kaposvári társasháznak felújítási alapja, és van mondjuk 5-6 millió forintja, az nem elég egy tetőfelújításra, ami 10 millióba kerül. Mire azonban összegyűjtik a szükséges összeget, a beruházás pár millióval már meg is drágul. Lehetne felvenni hitelt is, de a kamatok változása miatt óvatosságra intünk mindenkit” – mondta a közös képviselő.
Haraszti Gábor, a Haraszti Társasházkezelő Iroda tulajdonosa is hasonló tendenciát vázol. A lap megkeresésére elmondta, a hozzájuk tartozó 30 társasházban jelenleg átlagosan 7-8000 vagy 20-22 ezer forint a közös költség. Ahhoz, hogy minden kiadást fedezni tudjanak idén, tíz százalékot kell emelniük a tarifán.
A közös költség összegének megállapítása minden esetben egyedi alapon történik, hiszen minden társasháznak és a bennük található lakásoknak, garázsoknak, tárolóhelyiségeknek egyedi műszaki paraméterei vannak nyilvántartva. A közös költség összegét befolyásolhatja a lakásunk mérete mellett az épület kora és energiahatékonysága, a társasház anyagi helyzete, a múltbéli kiadások és a tervezett kiadások egyaránt. A legtöbb esetben, kisebb lakásoknál, ha nem történt rendhagyó kiadás, a közös költség összege hozzávetőlegesen 7-15.000Ft-tól indul, azonban az ennél jóval magasabb közös költség sem számít ritkának.
Amint arról korábban a 168.hu beszámolt, a Társasházkezelők Szövetsége szerint nem csak a közös költség, hanem a biztosítások is jelentősen drágulnak.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: monikazoran via Pixabay)