Kiakadt Orbánékra az UniCredit-főnök

A magyar kormánynak a gazdaság és a forint erősítésére kell összpontosítania, ha segíteni akar a jelzáloghiteleseknek – közölte az UniCredit kelet-európai igazgatója.

2013. szeptember 19., 05:56

A választások közeledtével Orbán Viktor azt ígérte, hogy megszünteti a devizában jegyzett kölcsönöket, amelyek 2008, tehát a válság kirobbanása után, a forint megdrágulása miatt erősen visszavetették a hazai fogyasztást – írja a Bloomberg.

A hatalom a költségek legnagyobb részét a bankokra igyekszik hárítani, ám utóbbiak ezt nehezményezik, mert már a korábbi csomagok is jelentős veszteségeket okoztak nekik, nem beszélve a visszaesés következményeiről.

Gianni Franco Papa most kifejtette, hogy stabilabb viszonyra van szükség a kabinet és a pénzügyi szektor között, de nemcsak az utóbbi oldalon, éspedig annak érdekében, hogy visszatérjen a bizalom az ország, a gazdaság iránt, ennek folytán pedig javuljon a forint árfolyama. Csak így lehet kilábalni a bajból – fűzte hozzá. A magyar fizetőeszköz meggyengülése az EBRD szerint havonta a GDP 13%-nak megfelelő összeggel drágította meg a havi törlesztést az érintettek számára.

Prágai nyilatkozatában Papa most arra is kitért: nem világos számára, mit is akar a kormány, mert annak álláspontja sűrűn, a politikai fejlemények függvényében változik. Emiatt ő maga sem látja, hol is tartanak a tárgyalásokon, pedig mindennap konzultál a bank magyarországi vezetőjével. Úgy fogalmazott: ez egy folyamatos hajsza, mert ha a pénzintézetek letesznek az asztalra egy javaslatot, rögtön utána a másik fél – politikai okokból, a választások közeledtével – teljesen új dolgokkal áll elő.

Papa azt is mondta, hogy nem lenne jó, ha egyszerre váltanák át forintra a devizahiteleket, mert az árthat a magyar fizetőeszköznek. Ha mégis így tesznek, abból bajok lesznek. Ha viszont több évre szétterítik a hatást, az kivitelezhető.

Tegnap 15:09

Jelenleg is több mint 750 ezer külföldön dolgozó vagy külföldre ingázó magyar van, akiknek célszerű tisztában lenniük a nemzetközi nyugdíjmegállapítás uniós szabályaival, erre hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő. De mi van akkor, ha az Európai Unió terültetén kívül eső országban szerzett valaki nyugdíjjogosultságot? Mutatjuk a részleteket!