Kétszámjegyű lehet a minimálbér emelése, megszűnhet a garantált bérminimum

Már a jövő héten megkezdődnek a tárgyalások az uniós ajánláshoz igazodó módosításokról, ami alapjaiban változtatja meg a hazai bérrendszert.

2023. október 6., 11:36

Szerző:

Jövőre 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum az érdekképviseletek formálódó megállapodása szerint. Az idei bértárgyalások ugyanakkor ennél jóval többről szólnak: a szakszervezetek és a munkáltatók már az európai minimálbér alapjait is leraknák – tudta meg a részleteket az Economx.

Az Európai Unió elvárásaihoz is igazodó, több évre szóló javaslatról már a jövő héten érdemben tárgyal a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, ezért kijelenthetjük, hogy a rendszerváltás óta nem tapasztalt, a magyar bérrendszert alapjaiban érintő változás előtt áll a hazai munkaerőpiac.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke az economx megkeresésére elmondta: a szakszervezet arra tett javaslatot, hogy leghamarabb 2027-től a jelenleg központilag megállapított, középfokú végzettséghez kötött garantált bérminimumot az úgynevezett bértarifa rendszer váltsa fel, vagyis ágazatonként állapodjanak meg az érdekképviseletek az adott ágazatra, szakmára vonatkozó bérminimumról.

Idén a minimálbér bruttó 232 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 296 400 forint. A két minimálbér közti különbség a következő években úgy szűnne meg, hogy a minimálbér jóval nagyobb mértékben emelkedne, mint a garantált bérminimum.

Jövőre egyébként 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum az érdekképviseletek formálódó megállapodása szerint.

(Kiemelt kép:  Fotó: ANP MAG / ANP via AFP)

 

Orbán Gábor idén tavasszal, egy kifejezetten turbulens energiapiaci helyzetben fogadta el a felkérést az MVM Partner vezetésére. Elsődleges célja az, hogy a társaság eredménytermelő képessége tovább erősödjön. Ehhez pedig az üzleti spektrum szélesítésére van szükség mind a regionális jelenlét, mind a működési területek tekintetében.

2023. december 4., 09:00

A kormány döntése értelmében 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek és kamatozás mellett lesz elérhető a diákhitel a hallgatók számára annak érdekében, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen – jelentette be hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).