Kérdések válasz nélkül
A legutóbbi orbáni levél a „honfitársak” megszólítása után így kezdődik: „Mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk.”
Ezúttal ugorjuk át a 2009-es kötcsei beszédnek azt a szakaszát, mely szerint minden megbeszélés, vita – konszenzus, pláne kompromisszum – az időrabló, időhúzó taktika megnyilvánulása; csupán a NER-program megvalósítását lassítja. Az már inkább ideillő elszólás: Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok!
A milliárdos levelekben szereplő (irányított vagy éppen az Alaptörvénnyel össze nem egyeztethető tartalmú) kérdések és a lehetséges válaszok együttese sem azonos a valóságos megbeszéléssel, az élő vitával.
Márpedig a humánus tekintetű, több évvel ezelőtt készült képen ránk mosolygó szerző további sorai a tesztkérdéseket s az azokra adott lehetséges válaszok együttesét „átlényegítik” – megbeszéléssé. NB.: döntések előtti megbeszéléssé!
A tudatmódosítás gyanújába keveredni nem akaró ember tehát már a levél első mondata után felteszi a kérdést: volt-e valódi megbeszélés tárgya
– az Alaptörvény, annak preambuluma, a néhány évtized kiiktatása a magyar történelemből,
– az egykulcsos jövedelemadó bevezetése,
– a magán-nyugdíjpénztári állomány állami bekebelezése,
– az Alkotmánybíróság tevékenységének korlátozása,
– az önkormányzatok önállóságának megcsonkítása,
– a választási törvény generális átírása (a választási körzethatárok átrajzolásával egyidejűleg),
– a nemzeti földalap, a dohányjövedéki források, az uniós pénzek diszkriminatív fel-/elosztása,
– a takarékszövetkezeti vagyon központi szervek fennhatósága alá szervezése,
– az egészségügy, az oktatásügy rangon aluli kezelése a stadionok sokaságának építésével, felújításával szemben,
– az idős, beteg, korlátozott munkaképességű és szegény állampolgárok páriává minősítése, nem a szavak szintjén, gyakorlatilag? (A sor folytatható.)
De talán a közelmúlt eseménye – a vasárnapi üzletbezárásra vonatkozó törvény bevezetése – igazolja legjobban, hogy a kormánynak esze ágában sincs a fontos kérdések társadalmi szintre emelése, megbeszélése „a döntések bevezetése előtt”.
Ám az első mondat mézes-mázos valótlanságán senki nem akadt fenn. Pedig a naiv jóhiszeműség az egészséges veszélyérzet hiánya!
S ez így zajlik az orbáni „kereszténydemokrata”, „polgári” világ végezetéig, az ország ki tudja, hány részre szakadásával egyidejűleg.
Kovács Ferenc, Vác