Ipsos: a magyarok a munkanélküliségtől és a szegénységtől félnek leginkább

A magyarok leginkább a munkanélküliségtől és a szegénységtől félnek - közölte egy több országban végzett felmérés alapján a vizsgálatot végző cég. Az Ipsos tavaly havonta végzett adatfelvételt 24 országban, annak eredménye szerint a munkanélküliség és az álláslehetőség foglalkoztatta a legtöbb embert. Ugyanakkor csak tizenegy országban említették ezt az első helyen, Magyarország mellett Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Japánban, az Egyesült Államokban, Szaúd-Arábiában, Svédországban, Spanyolországban, Lengyelországban és Törökországban.

2011. január 28., 18:35

A második legaggasztóbb témának a szegénység és a szociális egyenlőtlenség bizonyult, Oroszországban, Kínában, Belgiumban és Németországban azonban e miatt aggódtak leginkább a megkérdezettek. Magyarországon ez a probléma tavaly év elején még csak a harmadik helyen szerepelt, az év végére azonban már Magyarországon is a szegénységtől és a szociális egyenlőtlenségtől való félelem került a második helyre, megelőzve ezzel a korrupció és a politikai botrányok gondját.

A harmadik leggyakrabban említett aggodalom a felmérésben részt vevő összes ország adatai alapján a félelem a bűnözéstől és az erőszaktól, ezt követi az aggódás a korrupció és a pénzügyi, illetve politikai botrányok miatt, majd az egészségügyi ellátáshoz köthető kételyek. Magyarországon viszont - az Ipsos grafikonja szerint - a vizsgált időszak nagy részében az egészségügyi ellátás miatt jobban aggódtak az emberek, mint a bűnözés miatt.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.