Így vegyen kastélyszállót aprópénzért

Az eredeti ár feléért vette meg az egyetlen ajánlattevő a Gróf Apponyi kastélyszállót.

2011. január 31., 05:15

Az egyetlen ajánlattevő 800 millió forintnál valamivel többet kínált a kastélyszállóért, de ez alig több mint a fele az eredeti árnak.

Az ingatlant ugyanis 1,6 milliárd forintos irányáron hirdették meg, a nyertes cég ennek ötven százalékánál nagyobb összeget ajánlott - közölte Barát Józsefné felszámoló. Hozzátette: a nyertes cég a pályázati kiírással megegyezően vállalta, hogy turisztikai céllal hasznosítja továbbra is a létesítményt - írta a

teol.hu.

Az eddigi tulajdonossal, a Hermelin Termál Kastélyszálló Zrt.-vel szemben a nyilvántartott hitelezői igény mintegy 1,25 milliárd forint. A magas tartozásállomány miatt a céggel szemben 2010. augusztus 23-án indult felszámolási eljárás. A négycsillagos, 31 szobás kastélyszálló, amely 2001-ben a Széchenyi-terv 200 millió forintos támogatásával nyitotta meg kapuit, 2010 augusztusa óta már nem fogadott vendégeket.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.