Huszonnyolc millió forintot csalt ki a jósnő, bottal ütik a nyomát
Huszonnyolcmillió forintot csalt ki egy békéscsabai asszonytól egy állítólagos jósnő. A jövendőmondó újságokban hirdette magát, valószínűleg többeket is megkörnyékezett. Békéscsabai áldozata sorstársakat keres és feljelentést tett.
A nő egy hirdetési újságban bukkant a látnok szolgáltatásaira. A jósnő azzal csalta ki több részletben a 28 millió forintot áldozatától, hogy a pénzen rontás van, azt egy szent helyre viszi, ahol megtisztítja. Néhány hónap múlva azonban egyszerűen eltűnt, áldozata hiába kereste. Az már csak később derült ki, hogy álnevet használt, hódmezővásárhelyi, és feltehetően többeket is átvert. A Fejér megyei rendőrség csalás miatt már eljárást indított egy hódmezővásárhelyi nő ellen, aki Enyingen ugyancsak rontáslevétel címén ékszerektől és készpénztől szabadított meg egy nőt. Hódmezővásárhelyi látnok után már a békéscsabai rendőrök is nyomoztak.
Kísértetiesen hasonló módon csaptak be tavaly egy 90 éves békéscsabai férfit. Az idős úriember egy hirdetési újságban bukkant rá a jósnő szolgáltatásaira, aki házhoz ment. A jövendőmondó rontást állapított meg a férfinél, és megállapodott vele, hogy 200 ezer forintért leveszi róla az átkot. A férfi fizetett, a jósnő pedig felajánlotta, ha van még készpénz a háznál, szívesen megszenteli. Az idős ember az összes spórolt pénzét átadta a csalónak, amit a nő el is vitt. Áldozata ekkor látta utoljára. A férfi feljelentést tett, a szálak pedig — mint a mostani esetnél is — egy hódmezővásárhelyi illetőségű nőhöz vezettek. A nyomozás több hónapig tartott, a rendőrség azonban minden igyekezete ellenére sem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a nő járt a férfinál, és pénzt vitt el tőle. A nő nem tett vallomást, az idős ember pedig senkinek, még a hozzátartozóinak sem beszélt a történtekről. Végül kénytelenek voltak megszüntetni az eljárást.
— Az ilyen és ehhez hasonló esetek kapcsán a sajtón keresztül és különböző fórumokon rendszeresen felhívjuk a figyelmet arra, hogy a név és hiteles azonosító adat nélkül megjelentetett hirdetéseket, gyors döntést sürgető, kedvezőnek tűnő ajánlatokat kezeljék fenntartásokkal — hangsúlyozta az esetek kapcsán Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A rendőrség kéri, hogy hozzátartozóik az idősebb családtagoknak, szülőknek, nagyszülőknek mondják el, amennyiben bármilyen okból pénzt szeretnének átadni valakinek, előtte beszéljenek erről rokonaikkal, barátaikkal - írta a
beol.hu.A "mindenlátó" vajákosok nem tétlenkednek sehol, egy másik trükkös jósnő
egymillió forintot csalt kiegy veszprémi asszonytól.