Hogy mi van?
Azt állítja Rogán Antal,
a Fidesz frakcióvezetője (az Echo TV-ben), hogy Brüsszel kettős mércét alkalmaz a magyar kormánnyal szemben, amikor vitatja a magyar deficitcél fenntarthatóságát, mert például a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány soha egy rossz szót nem kapott az uniótól, pedig még a három százalék közelébe sem vitte le a hiányt.
Ezzel szemben a tény az,
hogy kaptak rossz szavakat, nem is egyet. 2005 novemberében például a pénzügyi biztos, Joaquin Almunia kilátásba helyezte a strukturális alapokból származó pénzek megvonását, ha Magyarország nem csökkenti sürgősen a deficitet. Egy évvel később ugyanő ismét közölte, hogy Brüsszelben fölvetődött az uniós támogatások leállítása is. De ha nem hiszünk Almuniának, higgyünk legalább Navracsics Tibornak, aki 2006 novemberében kijelentette: az Európai Bizottság előrejelzéséből az derül ki, hogy az unió illetékesei nem fogadták el a magyar kormány jövő évre vonatkozó előrejelzését. Most akkor ez a komcsi unió tényleg csak a keresztény értékeket képviselő szegény jobboldali kormányt támadja, vagy azzal a durva kettős mércéjével nekiesett már a Gyurcsány-kormánynak is?
Azt állítja Orbán Viktor
(a SIC Notícias nevű portugál hírtelevíziónak nyilatkozva, a Jobbik előretörésének jelentőségét kisebbítve), hogy a magyar történelem utóbbi több mit száz évében a radikális jobboldalnak és a radikális baloldalnak mindig volt 16-17 százaléka, „ezzel a hozzánk hasonló mérsékelt erőknek számolniuk kell”.
Ezzel szemben a tény az,
hogy a radikális bal- és jobboldalnak szinte sosem volt 16-17 százaléka Magyarországon. Az 1901-es választásoktól az első világháborúig mindenféle szélsőséges párt egészen kicsi maradt, a Horthy-korszakban pedig csupán egyszer (1922-ben) fordult elő, hogy egy baloldali (de nem szélsőséges!) párt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 17 százaléknyi szavazatot szerzett (mint tudjuk, a kommunisták be voltak tiltva). A szélsőjobbnak egyébként még ennyi sem sikerült, mert a nyilasok 1939-ben is csak 15,4 százalékot értek el. Egyedül a második világháború utáni első, 1945-ös választásra illik a miniszterelnök megjegyzése, akkor ugyanis a kommunistákra adott voksok aránya 17 százalék volt, és nyilván ez ragadt meg Orbán Viktor fejében. Más nemigen ragadhatott, hiszen a rendszerváltás után a szélsőséges jobb- és baloldali pártok csak néhány százalékhoz jutottak, kivéve legutóbb a Jobbikot. Úgyhogy ha a Fideszhez hasonló „mérsékelt erők” Orbán adataival számolnak, akkor bukás lesz a vége. Történelemből és igazmondásból is.
Azt állítja Zsigó Róbert,
a Fidesz egyik szóvivője, hogy míg 2002 és 2010 között ötezer orvos és ápoló hagyta el az országot, mert nem tudott itthon boldogulni, ma az egészségügy jobban teljesít.
Ezzel szemben a tény az,
hogy (ebből a szempontból is) rosszabbul teljesít, hiszen az egészségügyi államtitkárság adatai szerint 2012-ben 1100, 2011-ben pedig 1200 orvos kért igazolást külföldi munkavállaláshoz, vagyis sokkal több, mint a korábbi években. Ugyanebben a két évben több mint 800 ápoló is távozott a magyar egészségügyből. Ha 2002 és 2010 között ilyen arányú lett volna az elvándorlás, akkor nem ötezren mennek el, hanem tizenkétezren. És nem maradna lassan senki, aki a Fidesz-szóvivők emlékezetkiesését gyógyítani tudná.
Azt állítja Gulyás Gergely
fideszes parlamenti képviselő (a Hír TV Péntek 8 című műsorában), hogy Európában feleslegesen aggódnak a magyar Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése miatt, hiszen Angliában például alkotmánybíróság sincs.
Ezzel szemben a tény az,
hogy Nagy-Britanniában még írott alkotmány sincs, nemhogy alkotmánybíróság (sőt 2009-ig még Legfelsőbb Bíróság sem működött), de ettől még az ország alkotmányos jogállam. Összevetése Magyarországgal tehát teljesen abszurd. Minket sem azért állítanak pellengérre, mert nincs királynőnk.
