Hét magánnyugdíjpénztár a létszámminimum alatt

2011. február 9., 10:05

A magán-nyugdíjpénztári tagság átrendeződése után tizennyolc magánnyugdíjpénztárból hét nem éri el a fennmaradáshoz szükséges kétezer fős létszámot, a tízezret öté haladja meg – ők a legesélyesebbek arra, hogy hosszabb távon fennmaradjanak – derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) honlapján közzétett adatokból. Hat kasszánál „rezeg a léc”, ugyanis közülük négy megmaradó tagjainak a száma közelebb van a két-, mint a háromezerhez, s a másik kettőé is alig lépi túl a háromezret. A korábbi adatokkal szemben most úgy látszik, mégsem haladja meg a maradók száma a százezret, ugyanis az ONYF honlapjára kedden felkerült adatok szerint a nyilatkozók száma a január 31-i adatok szerint 97.422.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.