Harminc korona lesz egy euro
Amint az várható volt, az Európai Tanács is elismeri Szlovákia EU-tagállamokhoz történő felzárkózását és elfogadja Szlovákia 2009-es eurobevezetését - derül ki abból a még nem hivatalos dokumentumból, amelynek tartalmáról a Reuters számolt be. A dokumentumot jövő héten fogadhatják el.
Azzal, hogy az Európai Bizottság után az Európai Tanács (az uniós tagok állam- és kormányfőinek testülete) is zöld utat ad északi szomszédunk pénzcseréjének, az utolsó akadály is elhárul a szlovák terv megvalósulása előtt. Ezzel Szlovákia válik az eurozóna 16. tagállamává. A korona/euro árfolyam még nem került rögzítésre, arról már folynak a tárgyalások, a rögzítési árfolyamot várhatóan július elején hozzák nyilvánosságra. A piac 30.00 körüli kurzusra számít.
Bár Szlovákia valamennyi feltételt teljesítette a közös pénz bevezetéséhez - a GDP három százaléka alatti államháztartási deficit és 60 %-a alatti adósságállomány, valamint az eurozóna átlagát maximum egy százalékkal meghaladó infláció - , Brüsszelben sokan aggodalmukat hangoztatták felkészültségét illetően. A szkeptikusokat látszik igazolni, hogy a szlovák pénzromlás az idén már elérte a négy és fél százalékot, és a globális hatások miatt nem látszik a lassulása. Persze az eurozónában is elszaladt a drágulás, éves szinten 3.5 %-ot várnak.
Aggódnak a szlovákok is, részben az átállás miatti áremelkedés, részben pedig a már megkezdődött nagyarányú spekuláció miatt. A lakosság többsége ezzel együtt üdvözli az új valuta bevezetését.