Giró-Szász megígérte, akkor lesz is
Mindenképpen lesz útdíj, az, hogy a Getronics visszalépett a tendertől, nincs érdemi befolyással a rendszer bevezetésére – jelentette ki a kormányszóvivő a közrádióban.
Giró-Szász András azt mondta, a miniszterelnök és a szaktárca világossá tette, hogy a közbeszerzést elnyert cég nem tudott megfelelni bizonyos feltételeknek, nem tudta a határidőket garantálni.
„Ugyanakkor azt is világossá tették, hogy ez érdemben nem lesz befolyással arra, hogy az elektronikus útdíj beinduljon Magyarországon 2013-ban” – fogalmazott a kormányszóvivő.
Hozzátette: ez egy olyan részletkérdés, amelyet a szaktárca állítása alapján át lehet hidalni – írta az MTI.
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. hétvégén közölte, hogy a Getronics Magyarország Kft. mint az elektronikus útdíjszedési rendszer teljes körű bevezetésére és megvalósítására kiírt tender nyertes ajánlattevője január 18-án nyilatkozatban értesítette az ÁAK Zrt.-t a visszalépéséről.