Gazdálkodóból bűnöző?
Kivétel nélkül minden osztrák lap foglalkozik a magyar földterületen gazdálkodó osztrákok gondjaival illetve a magyar szigor miatt megromlott kétoldalú kapcsolatokkal. A cikkek közül az alábbiakban kettőt ismertetünk.
Wiener Zeitung: Egyik pillanatról a másikra bűnözővé válni
Magyarország szigorítja a bánásmódot külföldi gazdálkodókkal, most akár börtönbüntetés is kiszabható. Az Orbán-kormány új földtörvénye visszamenő hatállyal érvényteleníti a földhasználati szerződéseket – írja a Wiener Zeitung.
Nagy bajban van az, akinek most „haszonélvezeti szerződése” van Magyarországon. Még börtönbüntetés is fenyegetheti. A „haszonélvezeti szerződés” olyan haszonbérleti szerződés, azaz ingatlanra és termőföldre vonatkozó földhasználati jog, amelyet néhány osztrák mezőgazdasági gazdálkodó 1994 után szerzett meg magának.
20 évvel ezelőtt Magyarország törvényben tiltotta meg, hogy külföldiek mezőgazdasági célú földeket vásároljanak. Ez volt a reakció a külföldiek – mindenekelőtt osztrákok – magyar termőföldért indított rohamára, amelyet a tömeges kárpótlás váltott ki. A kedvezményezettek nem akarták maguk megművelni a visszajuttatott földeket, és ezért elárasztották a kínálati piacot.
Ahol megvan az akarat, főleg ha mindkét oldalon, ott megvan a megoldás is. Az adásvételi szerződések helyett ezért kötöttek haszonélvezeti szerződéseket. Az örökösödési jog a magyar tulajdonosnál maradt, az osztrák gazdák azonban egyszeri összeget fizettek a használati jogért, és ezt az ingatlan-nyilvántartásban is rögzítették. A külföldieknek továbbra is tilos volt ingatlant vásárolniuk.
Az egyik honlapon, amely magyar ingatlanokat kínál vételre, nyomatékosan felhívják erre a figyelmet. „Külföldiként jobb, ha meg sem próbálkozik ezzel” – áll a honlapon. A továbbiakban mégis az olvasható, hogyha „Ön egy cég számára szeretne földet vásárolni, akkor egy erre specializálódott jogász közreműködésével szívesen tájékoztatjuk a lehetséges megoldásról”.
Néhány évvel ezelőtt egy bírósági eljárás már megállapította, hogy a haszonélvezeti szerződés jogilag tiszta lehetőséget adott a törvény megkerülésére, annak érdekében, hogy valaki mezőgazdasági célra szolgáló területeket használhasson. Az ügy eljutott az Alkotmánybíróságra is, amely az osztrák gazdák javára döntött.
Idén hatályát veszti a régi törvény
Nehéz kideríteni, hogy mennyi mezőgazdasági termőföldet használnak külföldiek Magyarországon. Az biztos, hogy az 1994 előtt törvényesen megszerzett földbirtokokat bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba, és a haszonélvezeti szerződés alapján a föld használója is megállapítható. Ilyen módon közel 200 osztrák művel földet Magyarországon. Ezeken túl nyilvánvalóan léteznek egyéb konstrukciók is, amelyek kívülről nézve törvényesnek tűnnek, például egy bérleti szerződés, de amelyek esetében létezik egy titkos megállapodás is, amely majd akkor kerül aktiválásra, amikor az 1994-es törvény a hatályát veszti. Ez pontosan 2014. április 30-án következik majd be.
A magyar kormány becslése szerint – törvényesen vagy törvénytelenül – kb. 1,5 millió hektár termőföld van külföldiek kezében. Ez a hegyi legelőket leszámítva megfelel Ausztria mezőgazdaságilag hasznosítható területének. Orbán Viktor jobboldali-nemzeti kormánya karácsony előtt olyan törvényt alkotott, amelynek értelmében 2014. május 1-én automatikusan érvényűket vesztik a haszonélvezeti szerződések.
Ezt a törvény kedden egy további kiegészítéssel bővítették, méghozzá egy büntető fejezettel, amely öt év szabadságvesztéssel fenyeget minden gazdát, aki élt az ilyen fajta szerződéssel. Legalább is ezt lehetett kiolvasnia a magyar médiából, hivatalosan még most sem erősítették meg.
Az EU-t is bevonják
Andrä Rupprechter osztrák mezőgazdasági miniszter eddig már két alkalommal próbált kapcsolatba lépni magyar partnerével, de a megbeszélt találkozót a magyar fél mindkét alkalommal lemondta. Az osztrák minisztérium azt közölte, hogy a megjelenését követően megvizsgálja a törvényt, és elsőként nem az EU-miniszterek tanács foglakozik majd vele.
Magyarország továbbra is arra fog törekedni, hogy megakadályozza a külföldiek mezőgazdasági hasznosítású termőföldszerzését. Előfordulhat, hogy a szerződések védelmezőjeként legvégül mégis csak az EU-Bizottságnak kell majd döntenie. Nem ez lenne az első szerződésszegési eljárás Magyarország ellen.
Die Presse – K.u.K: harcolni és simulni
Orbán Viktor magyar miniszterelnök ismét a bírálatok kereszttűzében áll. Ez alkalommal azért, mert olyan törvényt alkotott, amely miatt néhány osztrák gazdálkodó elvesztheti magyarországi földbirtokát Miért is ne lehetne ez így, gondolhatná az ember – írja Matthias Auer a bécsi Die Presse hasábjain megjelent kommentárjában .
Orbán Viktor magyar miniszterelnök ismét a bírálatok kereszttűzében áll. Ezúttal azért, mert olyan törvényt alkotott, amely miatt néhány osztrák gazda elvesztheti magyarországi földbirtokát. Miért is ne történhetne ez meg, gondolhatnánk. Magyarországon a külföldiek számára mostanáig nem volt engedélyezett a földvásárlás. És egyébként is: az államok nem szívesen adják külföldiek kezére a termőföldjeiket. Aki ezt nem hiszi el, annak meg kellene próbálnia szántóföldet vásárolnia Tirolban. Ez még a kelet-ausztriaiaknak sem egyszerű, külföldiként pedig az ember rögtön el is felejtheti az egészet.
Orbán azonban egészen más ligában játszik. Attól tartva, hogy az áprilisi választásokon elveszítheti a kényelmes kétharmados többségét, vitatott törvényeket fogadtat el. Osztrák parasztok Semmisnek nyilvánítják osztrák gazdák bérleti szerződéseit, amelyeket a Magyar Alkotmánybíróság legálisnak tart, és szabadságvesztéssel fenyegetik a szerződések tulajdonosait. És mit tesz Ausztria? Mivel a fenyegető magatartás sehová nem vezet, Ausztria a törékeny barátság fenntartására törekszik a történelmi partnerrel. Andrä Rupprechter mezőgazdasági miniszter most nem akar Brüsszelben vádaskodni, hanem közvetlenül Budapesttel akar tárgyalni. Csak remélni lehet, hogy nem fogják ismét felültetni.
E-mail-cím: matthias.auer@diepresse.com cím
(Die Presse, nyomtatásban, 2014.02.07-én.)Fordította: dr. Gonda László