Féllábon billeg a Bajnai-csomag

A tőzsdék világszerte optimista rallival fogadták a 20 vezető gazdaság képviselői csúcstalálkozójának eredményeit. Az amerikai elnök és az angol kormányfő egyaránt történelmi lépésről, fordulópontról beszélt, de hogy valóban az volt-e, az elkövetkező hónapok fogják igazolni. Az mindenesetre bizonyos, hogy végre összehangolt és konkrét lépésekről döntöttek a legkényesebb és legszükségesebb témákban, sőt a közös cél érdekében még az önző szempontokat is félretették. A rászorulók védelmére 750 milliárd dollárral növelték az IMF hitelkeretét és könnyítettek a kölcsönadás feltételein. Washington a korábbi ellenkezése ellenére beleegyezett, hogy további 250 milliárddal segítsék a világkereskedelmet, és százmilliárddal támogatják a legszegényebb országokat is.

Talán a konkrét összegeknél is fontosabb stratégiai döntés, hogy globális pénzügyi szabályozó rendszert alakítanak ki, amely egységes elvek alapján ellenőrzi a pénzintézetek mellett a fedezeti alapok és a hitelminősítők működését. Egyeztetett lépéseket tesznek a bankok megszabadítására a kétes és rossz kinnlevőségektől, cserébe viszont új, általános szabályokat vezetnek be a bankárok fizetésének és prémiumának meghatározására. Harc kezdődik az adóparadicsomok és a pénzmosás ellen is, feketelistán teszik közzé az érintett intézményeket. Mindezt egy új nemzetközi szervezet, a pénzügyi stabilitási tanács fogja majd össze és ellenőrzi.

Bajnai is lépni fog

Végre olyan döntések születtek tehát, amelyek bizakodásra adnak okot: ha mindez a gyakorlatban is gyorsan megvalósul, nagy esély van a válság megfékezésére és a recessziós időszak lerövidítésére, valamint annak megelőzésére, hogy a jövőben a korábbihoz hasonló anomáliák alakuljanak ki a pénzügyi szférában. A londoni csúcson született döntések végrehajtásának sikere alapfeltétele annak, hogy mi is kilábalhassunk az egyelőre mélyülő válságból. A véletlen műve, hogy a G20 határozatokkal egy időben hozta nyilvánosságra Bajnai Gordon is a maga csomagját a hazai válságkezelésre. Tette ezt szokatlan, de szimpatikus módon, a szocialista képviselőknek küldött nyílt levélben. Ezzel két legyet ütött egy csapásra: egyrészt kirántotta a talajt a kulisszák mögötti alkudozások alól, másrészt pedig bátran kiállt programjával az össze-vissza információk miatt bizonytalan és bizalmatlan közvélemény elé.

Sok köszönet persze nincs abban, amit előterjesztett, de legalább őszintén szembenéz a realitásokkal. Fájni fog, mondja, és valóban: minden korábbinál keményebb megszorításokat ígér, alapvetően a közszféra, a szociális és nyugdíjrendszer terhére. A különböző becslések szerint az idén és jövőre összesen körülbelül 1100 milliárd forintot takarítana meg, ennek a negyedét most, a többit 2010-ben. Ez több millió embert érint érzékenyen, de az a szomorú igazság, hogy nincs más kiút a jelenlegi gödörből. Ha ez a fájdalmas döntés most nem születik meg, később sokkal rosszabbra számíthatunk, ebben minden közgazdász egyetért. Találóan mondta Bokros Lajos, hogy nem az a kérdés, megőrizhető-e a 13. havi fizetés vagy nyugdíj, hanem az, lesz-e elég pénz a 11. és 12. havira.

Bármennyire is félünk tőle, a Bajnai-féle programnak a hiányossága nem a drasztikus megszorításokban rejlik. A fő baja az, hogy egyoldalú: a pénzügyi egyensúly megteremtéséhez szükséges intézkedésekről részletesen beszél, nyersen felsorolva az elvonásokat, egyetlen konkrétumot sem említ viszont a magyar gazdaság fejlődési pályára állítását célzó lépésekről. Enélkül pedig minden nagyszabású csomag képletesen szólva csak féllábú óriás lehet, és könnyen megbillenhet, sőt eldőlhet. Bajnai a levelében maga is a költségvetési pénzek nagyarányú átcsoportosításának, az újraelosztási arány csökkentésének szükségességéről beszél, de erre nem tesz konkrét javaslatokat. Hasonló a helyzet a gazdaság élénkítését szolgáló programokkal, a csomagjából egyelőre ezek is hiányoznak.

Kiadáscsökkentés és más semmi

Lehet, hogy ennek taktikai okai voltak, előbb a békát akarja lenyeletni a képviselőkkel és a közvéleménnyel, aztán jöhet a többi. Az is lehet, hogy az átfogó reformokat jobban elő kívánja készíteni, és ehhez néhány nap nyilvánvalóan kevés. Ezzel együtt nem elég csak a kiadások csökkentésével odaállni a magyar lakosság és a külföldi befektetők elé. A hazai közvélemény lassacskán megérti, hogy a megszorítások elkerülhetetlenek, de a remélt boldogabb jövőt is látni szeretné. A javasolt intézkedésekből most csak az életszínvonal és fogyasztáscsökkenés látszik, ebből pedig önmagában nem lesz fellendülés, sőt. A foglalkoztatást növelő és más fejlesztési programok, az adórendszer ezeket ösztönző módosítása nélkül hiába áll helyre a pénzügyi egyensúly, tovább süllyedünk a recesszióba, a nagy elosztó rendszerek reformja nélkül pedig semmilyen növekedés sem lesz hosszú távon fenntartható.

Ezt a hiányzó lábat a leghamarabb pótolni kell ahhoz, hogy bármilyen kormányprogram akár itt, akár a külföld szemében hiteles legyen. Ha Bajnai Gordon bizalmat kap és valóban kormányfő lesz, azonnal ki kell bővítenie a csomagját az említett reformokkal. Még ha rövid idő áll is rendelkezésére, ezeket el kell kezdeni, különben értelmetlenné válhat a lakosság újabb áldozatvállalása. Ez igaz akkor is, ha más kormány veszi át az irányítást. Olyan kényszerpályán mozgunk, amely meghatározza a cselekvési irányokat, eltérni azoktól csak minimálisan lehet, és ebből a szempontból mellékes, ki hozza meg az elkerülhetetlen döntéseket.