Feljelenti a NAV az 1000 milliárdos csalásról nyilatkozó ellenőrt
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, az adóhatóság az ezzel ellentétes nyilatkozatok miatt feljelentést tesz Horváth András ellen – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
Horváth András, a NAV munkatársa – aki már benyújtotta lemondását – egy pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt: nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.
A szaktárca közleménye szerint a nemzetgazdasági miniszter a múlt héten azonnali vizsgálatot rendelt el a NAV munkáját érintő nyilatkozattal kapcsolatban. A hétvégén lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül – írja az MTI.
A nyilatkozattal ellentétben a NAV növelte az ellenőrzési vizsgálatok számát a legnagyobb adózók körében, így jelenleg évente átlagosan 1,6 vizsgálat jut egy adózóra – olvasható a közleményben. Az ellenőrzésre minden olyan esetben sor kerül, ahol vélelmezhető az adóelkerülés. A vizsgálatok 80 százaléka megállapítással zárul, a körbeszámlázásos ügyekben 1817 adóellenőrzés fejeződött be. A NAV összesen 83 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg ezekben a vizsgálatokban – tették hozzá.
A NAV kezdeményezni kívánta az ügyekben nyilatkozatot tevő ember felmentését, azonban erre Horváth András lemondása miatt már nem került sor. A NAV a nyilatkozatok miatt feljelentést tesz Horváth András ellen, tekintettel „az intézmény működését érintő megalapozatlan, rágalmazó kijelentéseire” – írja közleményében a tárca.
Ángyán Józseffel közösen kezdeményezi az adóhatóságot vizsgáló bizottság felállítását az LMP.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, valamint a volt fideszes, jelenleg független Ángyán József közösen kezdeményezi egy olyan parlamenti bizottság felállítását, amelyik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról megjelent hírek miatt folytatna vizsgálatot – ezt a két politikus jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatójukon.
Schiffer András azt mondta, a bizottság felállításával választ akarnak kapni arra, hogy az elmúlt 11 év kormányai mindent megtettek-e annak érdekében, hogy ne következhessen be ilyenfajta adóelkerülés. Emellett azt is tudni akarják, hogy a kabinetek a költségvetési és a zárszámadási törvények tervezésekor megnézték-e, hogy a kiemelt adózóktól befizették a tőlük elvárt összegeket. Végül a bizottság azt is górcső alá venné, hogy a stratégiai partnerségi megállapodások kötésekor a kormány vizsgálta-e, hogy ezek a cégek eleget tettek adózási kötelezettségeiknek.
Úgy látszik, hogy az állam másként kezeli a kisvállalkozókat, a kisembereket, és másként az oligarchákat és a multikat – összegezte véleményét Schiffer András. Ángyán József ezt azzal egészítette ki, hogy véleménye szerint nem egyszerűen a beszedett adókról, hanem az állam működéséről van szó. Le kell választani az államot arról a maffiahálózatról, amely, úgy tűnik, a háttérben már elég hosszú ideje befolyásolja a politikát – tette hozzá. A politikusok hétfőn meg is kezdték a testület létrehozásához minimálisan szükséges 78 támogató aláírás összegyűjtését a parlamentben.