Ez vár ránk nyugdíjas éveinkben

Egyre több tanulmány hívja fel a figyelmet arra, hogy a demográfiai trendek alapjaiban kérdőjelezik meg a fejlett világ nyugdíjrendszereinek fenntarthatóságát. Az átlagéletkor növekedése és az alacsony termékenységi ráta törvényszerűen vezet ahhoz, hogy a jelenlegi szabályok alapján a gazdaságilag aktív lakosság képtelen lesz eltartani az egyre nagyobb arányú nyugdíjas korosztályt.

Ez igaz Magyarország esetében is, ahol 25 éve még csupán a népesség nyolcada volt 65 éven felüli, ma már ötöde, és a prognózisok szerint 40 év múlva már harmada lesz a jelenlegi nyugdíjkorhatár felett. Ezzel párhuzamban a teljes lakosságszám csökken, és míg 25 éve 3 adózó munkát végző tartott el egy nyugdíjast, addig ma a négymillió tényleges foglalkoztatottra kétmillió öregségi nyugdíjas esik.

A gondot tehát nem csupán a várható élettartam növekedése okozza nálunk, hanem az alacsony foglalkoztatottsági szint is. A folyamatosan javuló statisztikák félrevezetőek, mert azok mögött jórészt a közmunkások megugró, ma már 230 ezres száma áll, ők azonban nem növelik a költségvetési bevételeket, éppen ellenkezőleg, viszik a pénzt. A Fidesz foglalkoztatási politikájának álságossága itt tetten érhető: a nyugdíjak fedezetét a tényleges munkavégzés utáni közterhek biztosíthatják, nem pedig a számok szépítését célzó közmunka.

A munkaképes lakosság valós foglalkoztatási rátája nálunk alig több mint 50 százalék, a nyugat-európai országok átlaga 70 felett van, az uniós stratégiai cél pedig a 75 százalék elérése. Mi ettől még fényévnyi távolságra vagyunk, és egyelőre nem látni reális esélyét annak, hogy belátható időn belül akárcsak megközelítsük. Ahhoz hosszú távon fenntartható és folyamatos gazdasági növekedésre lenne szükség, a megfelelő külső feltételek mellett belső gazdaságpolitikai fordulatra – erre sajnos nem sok remény látszik.

Arra számíthatunk tehát, hogy a demográfiai trendeken túl az alacsony foglalkoztatottság is nehezíti a helyzetet. A leendő nyugdíjasok kilátásait tovább rontják az alacsony bérek: több mint egymillióan, azaz minden negyedik adózó minimálbér szerint fizeti a járulékokat, azaz a jelenlegi számítások szerint 50 ezer forint körüli nyugdíjra számíthat. Ez nagyjából megegyezik a közmunkáért kapható teljes havi bérrel, próbáljon ebből megélni valaki. 10-15 év múlva már tömegesen lesznek érintettek, gyorsan növekvő szociális-társadalmi problémát eredményezve.

További gondot jelent, hogy felmérések szerint a lakosság háromnegyedének nincs olyan megtakarítása, amely javíthatná majd nyugdíjaskori életminőségét. Ez nagyrészt az alacsony jövedelmekből ered, hiszen nincs miből komolyabb tartalékot felhalmozni. A nyugdíj-előtakarékosságot a kormány csekély mértékben támogatja csak, sőt a magán-nyugdíjpénztárak vagyonának lenyúlásával, a megmaradtak feltételeinek szigorításával éppen ellenkező irányú lépéseket tesz.

Kevesebbet beszélnek róla, de az időskori kilátásokat egyik leginkább rontó tényező a magyar lakosság egészségi állapota. Ebben sajnos a sereghajtók között vagyunk az EU-ban: nő ugyan az élethossz, de míg azzal az uniós középmezőny végén vagyunk, addig a várható egészséges nyugdíjas évek hosszát tekintve az utolsók közé esünk. Az életminőséget pedig döntően befolyásolja, milyen fizikai és szellemi állapotban éljük nyugdíjas éveinket. Uniós kutatások szerint egy átlagos magyar nyugdíjas az inaktív éveinek több mint felét betegségekkel küszködve tölti, ami a szenvedéseken túl mind neki, mind pedig az államnak jelentős többletköltségekkel jár.

A felsorolt tényezők egymásra rakódva az ország és az egyén szempontjából egyaránt halmozott veszélyeket jelentenek a nyugdíjrendszerre és a nyugdíjas évekre. A fenntarthatóság szempontjából belátható időn belül a jelenlegi szabályok korrekciójára lesz szükség. Ez jelentheti a korhatár további emelését, a járulékok esetleges növelését vagy az ellátási szint csökkentését. Az élethossz változásával a korhatár kitolása várhatóan elengedhetetlen lesz, kérdés, ez milyen hatást gyakorol majd a munkaerőpiacra. Elvileg nő a foglalkoztatottság, de ez alapvetően a gazdaság fejlődésének a függvénye: hiába maradna munkában az idős korosztály, ha ehhez hiányzik a szükséges piaci háttér.

A járulékemelés aligha járható út, mert a közterhek már most is nálunk a legmagasabbak az EU-ban, ami fékezi a növekedést, további emelésük csak rontaná a helyzetet. Az ellátási szint csökkentése elképzelhető, mivel az utolsó nettó munkajövedelemhez viszonyítva nálunk az egyik legmagasabb a nyugdíj összege az unióban. Az már más kérdés, hogy az alacsony bérek miatt az átlagnyugdíj így is csupán 120 ezer forint körüli. Ezzel együtt politikai döntés kérdése lesz a jövőben, marad-e a magas arányú ellátási szint.

Két fontos lépésre azonban mindannyiunk érdekében szükség lenne. Az egyik a lakosság egészségi állapotának javítása, amihez elengedhetetlen az egészségügyi rendszer átalakítása, a betegség megelőzési hálózat kiépítése és fejlesztése. Ehhez gyökeres változások kellenek, és persze olyan központi koncepció és cselekvés, aminek jelenleg nyoma sincs. Az biztos, hogy amennyiben az egészségügy rohamos leromlása, a források elvonása és a rögtönzött döntések sorozata folytatódik, a lakosság döntő többsége beteges öregkorra számíthat.

A másik feltétlenül megteendő lépés az öngondoskodás minél hatékonyabb ösztönzése. Egyrészt jobban tudatosítani kell a fiatal és közép korosztályoknál ennek fontosságát, másrészt kiterjedtebb kedvezményekkel támogatni a nyugdíj-előtakarékosságot. Ez ma bevételkiesés az államnak, de a jövőben megtérül – ehhez persze felül kellene emelkedni a rövidtávú hatalmi érdekeken.