Esik vissza a fogyasztásunk

A napi fogyasztási cikkek (FMCG) piacának értéke tavaly az inflációtól elmaradó mértékben nőtt, az utolsó negyedévben viszont 3,7 százalékkal, az idén az első két hónapban pedig 2 százalékkal csökkent a piac volumene mintegy 5 százalékos infláció mellett - derül ki a GfK Hungária 2008. évi kereskedelmi trendeket összegző tanulmányából. A válság hírére a magyar háztartások nem az olcsóbb termékeket vásárolták, hanem a megvásárolt napi fogyasztási cikkek mennyiségét csökkentették inkább. A kereskedelmi csatornák közül 2008-ban a legnagyobb növekedést a szupermarketek érték el.

2009. április 16., 12:13

Bár a kereskedelmi márkás termékek aránya Magyarországon még nem érte el a számos nyugat-európai országban tapasztalt egyharmados forgalmi részesedést, a magyar háztartások vásárlásaiban arányuk évről-évre nő, 2008-ban meghaladta a 25 százalékot.

A szupermarketek piacrésze tavaly 15 százalékról 17 százalékra növekedett. A növekedés mögött a csatorna expanziója, a gyakoribb vásárlás és a kosár méretének bővülése áll - írta az MTI.

A cash and carry, az egyik áruházlánc megszűnésével veszített piacrészéből, 2008-ban 3 százalék alatt maradt. A korábbi években dinamikus fejlődést mutató hipermarketek növekedése megállt. A diszkont csatornán belül is átrendeződés figyelhető meg, habár a csatorna aggregált piaci részesedése nem változott 2007-hez képest. A kisboltok jelentősége évről-évre 1-2 százalékponttal esik vissza, leginkább a független kisboltokkal szemben támaszt versenyt a modern kereskedelmi csatornák növekvő jelenléte. Annak ellenére, hogy a drogériák forgalma a napi fogyasztási cikkek piacán mindössze 2 százalék, mind a teljes 2008-as évet, mind az utolsó negyedévet vizsgálva erőteljesen nőtt.

A hét napjai szerinti fogalom megoszlás az előző évekhez hasonlóan alakult 2008-ban is. A teljes FMCG forgalom 40 százaléka továbbra is pénteken és szombaton realizálódik. A vasárnapi forgalom összességében szintén nem változott 2007-hez képest.