Erről terelnék el a figyelmet Orbánék

Józan ésszel nehezen érthető, hogyan vihető még mindig tovább a nyilvánvaló tényeknek láthatóan ellentmondó fideszes kommunikáció. Változatlanul azt hangoztatják, hogy minden rendben, amikor pedig legtöbben a saját bőrünkön érezzük ennek az ellenkezőjét. Továbbra is tagadják, hogy lennének megszorítások, holott az adóterhek emelésétől kezdve a közszféra elbocsátásain át a szociális, kulturális és oktatási kiadások lefaragásáig és a közösségi közlekedés ritkításáig minden erről szól. Azt állítják, nem tudják, mit is vár tőlük az IMF, miközben már többször teljesen konkrétan megfogalmazták az elvárásokat. Matolcsyék a számokkal bűvészkedve bizonygatják, hogy az egyszeri hatások nélkül is teljesült a tavalyi hiánycél, miközben az összes szakértőn kívül a KSH is ennek az ellenkezőjét mutatja ki.

Orbánék azért merik és tudják ezt megtenni, mert politikájuk hosszú évek óta éppen erre épül: merjünk nagyot álmodni, ne a szemünknek, a valóságnak higgyünk, hanem annak, aki mindennek tudója, aki csupa szépet és jót ígér nekünk, aki elhiteti velünk, mi vagyunk a legjobbak, és ha valaki mindezt kétségbe vonja, az ellenségünk és hazánkra támad. Ez a fajta politizálás a hinni akarásra és az ösztönökre, nem pedig a józan észre épít, a racionális érvek éppen ezért egyszerűen leperegnek róla. Hogy miért lehet sikeres, miért nyerhet meg tömegeket, Toynbee szellemesen fogalmazta meg sok évtizeddel ezelőtt: ösztönei minden embernek vannak, esze viszont sajnos csak keveseknek.

Ha a valóság már túlzottan ellentmond a demagóg kijelentéseknek, ideje figyelem elterelő hadműveletekbe kezdeni. Érdemes megfigyelni, hogy a különböző botránytémák és gumicsontok többnyire akkor bukkannak fel, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogyan Orbánék szeretnék. Ilyenkor elárasztják a médiát a hangzatos szabadságharcos szólamok, jól odamondogatnak az EU-nak, csúcsra járatják az elmúltnyolcévezést és a gyurcsányozást. Bedobnak a köztudatba néhány oszlopos baromságot, hadd csámcsogjanak rajta az emberek, hogy aztán később cáfolják az egészet. Ez a taktika mindig bejön, a közbeszéd nem a lényeges dolgok, a valós problémák, hanem a bevetett témák körül forog.

Nézzük a jelenlegi helyzetet. A közvélemény figyelmét a Schmitt-ügy folyamodványai, az új államfő körüli találgatások kötik le, holott teljesen mindegy, kit ültet Orbán Viktor ebbe a pozícióba, mivel biztos, hogy csak olyat, akiben száz százalékig megbízik, ettől kezdve pedig semmi tétje nincs az ügynek. Téma még a médiában az IMF-szappanopera, amely egyébként a Fidesz kommunikációjának mesterműve: hónapok óta az orruknál fogva vezetik a Valutaalapot és az uniót csakúgy, mint a magyar lakosságot. A képlet ugyanis teljesen világos: Orbánék hatalma semmilyen kontrollt nem tűr, ezért minden erővel szabotálni igyekeznek a tárgyalási előfeltételek teljesítését. Ezt nyíltan azért nem tehetik, így ravaszkodva, ügyeskedve húzzák az időt, tesznek engedményeket meg nem is, abban bízva, hogy talán megúszhatják az egészet. Ezt csak az nem látja, akinek fogalma sincs a fideszes vezetők mentalitásáról és gondolkodásmódjáról.

A figyelemelterelés legvidámabb részét Matolcsy György megnyilatkozásai jelentik, az ő fanatikus önigazolási igyekezetén már csak nevetni lehet. Az NGM egymást követő közleményei szakmai körökben közröhej tárgyát képezik, jó példa erre a tavalyi hiánycél teljesítésével kapcsolatos magyarázgatások. Matolcsy legújabb elképzelései az ötkulcsos forgalmi adóról és a pénzforgalmi adóról ugyancsak az össznépi szórakoztatás részét képezik, nem azért, mert a tapasztalatok szerint a miniszter nem lenne képes unortodox kísérleteket végezni rajtunk, hanem mert ötletei uniós szabályokat írnának át, ahogy ezt ő is jól tudja.

Mindeközben alig esik szó arról, hogy az év nagyon rosszul indul, az első hónapok adatai kiábrándítóak szinte minden területen. A válság mélypontja óta először fordult elő, hogy a gazdaság húzóerejét adó ipari termelés két egymást követő hónapban éves összehasonlításban csökkent volna, ahogy ez január-februárban történt. Ebből eredően három év óta először az euróban számított kivitel is csökkent, ami a növekedési kilátásokat tekintve több mint aggasztó. Az államháztartási hiány március végére elérte az éves terv 90 százalékát: nem annyira a tény, hanem annak az okai kelthetnek aggodalmat. Világosan látszik a részletes adatokból, hogy ezúttal is túlbecsülték az adóbevételeket, a kiadások viszont magasabbak, mint tavaly voltak. Különösen látszik ez az adósságszolgálatnál, ahol a kamatkiadások - főleg a gyengébb forint miatt - 37 milliárddal haladták meg az előző évit.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy ismét erősödik a velünk szembeni befektetői bizalmatlanság, a forint gyengülő trendben van, ami az adóemelések mellett nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az infláció hat százalék közelébe emelkedett. Ennél sajnos jóval magasabb, 9 százalék feletti hozamon kelnek csak el a több éves állampapírjaink, ez pedig szakértők egybehangzó véleménye szerint hosszabb távon finanszírozhatatlan szint. Javulást csak akkor érhetnénk el, ha a Fidesz-kormány kiszámítható, a fenntartható növekedést célzó gazdaságpolitikát folytatna, és a stabilitás előzetes garanciájaként végre megállapodna az EU-val és az IMF-fel a hitelkeretről. Ezt viszont, mint fentebb írtuk, Orbánék el akarják kerülni, és így a kör, sajnos, bezárulni látszik.