Erről szól az orbáni pávatánc

Azok számára, akik egy kicsit is ismerik az IMF működési gyakorlatát, egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy a kormányközeli napilapban megjelent követelési lista nem létezik. A Valutaalap ugyanis általános gazdasági-pénzügyi elvárásokat fogalmaz meg, megjelölve azokat a fő területeket, ahol szerinte intézkedésekre van szükség a költségvetés hosszútávú stabilizálása érdekében, és az érintett országtól várja a konkrét javaslatokat. Így történt ez 2008-ban is, amikor az Orbánék által manapság ősbűnként emlegetett hitelszerződés megszületett - arról persze nem beszélnek, hogy a keret nagyobbik részét már ők hívták le, és kamata a fele az általuk kibocsátott több éves államkötvények átlagának. De tudjuk, az rossz megállapodás volt, és most ők egy jót akarnak kötni.

Hogy ez mit jelent, nem igazán világos, mert az a kijelentés nem vehető komolyan, hogy megszorításokról szó sem lehet, mert a Fidesz-kormány politikájától azok idegenek. Ez utóbbi állítás valóságtartalmáról túl olcsó fogás lenne ironizálni, a tragédia az, hogy ilyet még mindig arcpirulás nélkül mondani mernek. Az egyetlen új momentum az állítólagos követelés-lista kapcsán az, hogy Orbán Viktor ezúttal nem a megszokott pávatáncát járta és hol letámadta az uniót és a Valutaalapot, hol együttműködést hirdetett velük, hanem – ha hinni lehet kedvenc lapjának – nyíltan és egyértelműen manipulált, félrevezetett, még erősebb szóval hazudott a saját frakciójának is.

Állítólag egy júliusi levél tartalmát interpretálta a saját szája íze szerint, ezt megerősítik a felsorolt témák is, amelyek nem kelthettek meglepetést, mert minden hazánkról szóló uniós és IMF-jelentésben, sőt független elemzésben is évek óta szerepelnek, mint olyan területek, ahol feltétlenül változtatásra, reformokra van szükség a fenntartható fejlődés érdekében. Az index ismertetett is egy újabb, augusztus végi, valóban hiteles levelet, amelyben ezeket ismételten összefoglalják, de egyáltalán nem konkrét felsorolással, megszorítási követelések listájaként.

Azzal, hogy a kormányfő tudatosan manipulálva a saját kiegészítéseit állította be IMF-követelésekként, több célja is volt. Először is rátett egy lapáttal arra a kormányzati propagandára, hogy minden rossz eredője az IMF–EU-páros, miattuk kellettek és kellenek a megszorítások, de mi harcolunk ez ellen és védeni akarjuk a magyar nép érdekeit. Ezzel nem csupán jó vezérként tündökölhet, de magyarázza is a tárgyalások elhúzódását. (Jellemző, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesülete azonnal rá is cuppant a témára, tiltakozva az IMF családellenes tervei miatt...) Másodszor, előre megnevezi a felelőst minden ezután következő megszorító lépésért, amelyet a hiteltárgyalásoktól függetlenül is mindenképpen meg kell tenniük a büdzsé stabilitása érdekében. Harmadszor, olyasmit is rá próbál kenni az IMF-re, ami nem onnan származik: hazugság, hogy SZJA-emelést követelnek, éppen a szegényebb rétegek túladóztatását bírálják.

Végül, de nem utolsósorban: mivel a listán felsorolt durva intézkedések mindegyikére szükség sincs, ebben a formában nem is kérik, bármi történjen, a közvéleménynek újabb győzelemként adhatják azt be. Ha nem lesz megállapodás, megvédtek minket a gonosz követelésektől, ha mégis lesz, azt fogják hangoztatni, a tervezett megszorításokból hányat sikerült kivédeniük. Azaz megint ők győztek, jó megállapodást kötöttek, nem úgy, mint a hazaáruló Gyurcsányék. Az persze fel sem merül, hogy az akkori, egyébként nyilvánosan megtekinthető feltételek nem tartalmaztak a most emlegetettekhez hasonló, brutális követeléseket.

Pávatánc ide, hazudozás oda, a lényeg változatlan: Orbánéknak eszük ágában sincs megegyezni a hitelkeretről mindaddig, amíg a gazdasági helyzet és a durva piaci reakciók ki nem kényszerítik azt. Márpedig ez könnyen bekövetkezhet, ha az eurózóna újabb recesszióba süllyed, Németország tovább lassul, és világméretű dekonjunktúra alakul ki. Ez az EU-n belül a csőd határán álló déli országok mellett minket érintene a legsúlyosabban: mi már recesszióban vagyunk, a belső felhasználás zuhan, az infláció uniós csúcson áll, az ipar termelése stagnál, versenyképességünk látványosan romlik, egyedül az export tart még minket valamelyest a felszínen. Ha annak a húzóereje is megszűnik, a magyar gazdaság mélyrepülésbe kezd. A helyzetünket rontani fogja a befektetők menekülése, ennek nyomán a forint gyors gyengülése és a finanszírozásunk drasztikus drágulása.

Ilyen szcenárió esetén egyetlen támaszunk az IMF-EU-hitelkeret-megállapodás lehet. A nagy keleti nyitás eddig lényegében semmit nem hozott. A kínaiak hitegetnek, de óvatosak, nem érünk mi nekik annyit, hogy bízzanak Orbánék unortodox politikájában. Hasonlóan bizalmatlanok az oroszok is, akiknél ráadásul az újraélesztett Horthy-kultusz is kicsapta a biztosítékot. A gazdag arab országok sem lelkesednek túlzottan értünk, pénzt legalábbis nemigen adnak, de piacot is alig. Az azeri ügylet enyhén szólva visszafelé sült el, sok jóra így onnan sem számíthatunk. Maradt tehát az, ami nyilvánvaló volt: az európai integráció, az uniós piac, ahol a magyar GDP nagyobbik része realizálódik. Jó lenne, ha ezt végre a Fidesz is tudomásul venné, és ennek megfelelően politizálna.