Energiatakarékosság: a Super Bowl-t is bevetik
Barack Obama amerikai elnök az Unió helyzetéről tartott hagyományos beszédében az energiaszektor iránti fokozott figyelmet ígért, de valójában új üzenetet nem hallottunk tőle e tárgyban. Egy másik nagy amerikai országos esemény, az idén február 5-én esedékes amerikaifutball-döntő, azaz a Super Bowl ugyanakkor komoly tanulságokkal szolgálhat az Egyesült Államok villamos energiafogyasztását illetően – véli az ().
A Super Bowl idején elhasznált kWh-ák évente rekordokat döntenek, akárcsak a legnagyobb sztár Tom Brady, (New England Patriots) passz-yardjai. 2011-ben a Dallasban rendezett döntőt, amelyet a Green Bay Packers és a Pittsburg Stellers vívott, csúcsot döntött az amerikai televíziózás történetében. A General Electric adatai szerint csak az Államokban 111 millióan nézték az élő tv-közvetítést, és ez önmagában 11,3 millió kWh fogyasztást eredményezett.
Ez elég lett volna arra, hogy a két finalista városának és a színhelynek minden otthonát 10 órán keresztül ellássa villamos energiával. Az előrejelzések szerint az idén újabb rekord dőlhet meg a Patriots és a New York Giants mérkőzésén, amelyet Indianapolisban rendeznek.
Ennek kapcsán több statisztika is napvilágot látott, amelyek arról tanúskodnak, hogy miközben az Egyesült Államokban is egyre többet foglalkoznak az energia-takarékossággal, az e téren elért eredményeket elhalványítják a szórakoztató elektronikában tapasztalható pazarlásokat. Az amerikai energia-információs hivatal adatai szerint több mint 50 millió amerikai otthonban van háromnál több televízió készülék, és több mint 40 millióban ezen kívül még DVD-felvevő-lejátszó is. Az ezen eszközök által fogyasztott árammennyiség 1978-ból még csak a háztartási energia-használat 17 százalékát tette ki, ez 2005-re már 31 százalékra nőtt.
És itt jön be a kapcsolat az energiatakarékosság és a Super Bowl között.
A nemzeti amerikaifutball-liga, az NFL éppen a nagy döntő időpontjára időzítette figyelemfelkeltő kampányát a házi energiahatékonyságra: Indianapolis körzetében 800 otthonban állítottak fel ingyen házi energiamérőt. Miután jelenleg kevés olyan ösztönző van, amely a hatékony energiafogyasztásra késztetné az amerikaiakat, jó ötletnek látszik éppen egy olyan eseményt kiválasztani, amikor csúcsra járnak a televíziók és a számítógépek is, a sportrajongók által elözönlött internetes közösségi portálok miatt.
Forrás:
http://www.energiacentrum.com/