Előbb a saját házuk táján
Először is: nyugi. Az Orbán-kormánnyal kapcsolatos mégoly jogos elégedetlenség és kritikák ma nem elsősorban a gyors „olajfaültetést” indokolják, hanem azt, hogy mindenki végezze a dolgát, minden párt találja meg előbb a saját választóihoz az utat, a saját hangját, arcát.
Ebben minden demokratikus ellenzéki pártnak nagy a restanciája: egy mai „összeállásnál” azt sem tudnánk pontosan, melyikük mit dobott be a közösbe. Tudjuk hát meg, aktuális-e még az LMP vezetésével tervezett Milla–Szolidaritás–4K!- összefogás, hallgassuk meg Bajnai Gordon terveit, derüljön ki, hogy a Mesterházy-féle MSZP az elmúlt két időközi választás megnyerésével trendet fordított-e, vagy ez csak két durva kisiklása volt a Fidesznek. Sőt, derüljön ki, meddig tud még zuhanni a Fidesz! Ma azt sem tudjuk, milyen Fidesz indul csatába a 2014-es választáson. Baltás gyilkost szeretgető? Vagy a kudarcos kormányzást az „emberarcú” fideszesekkel, Áderrel, Pokornival korrigálni igyekvő párt? Esetleg a történelmének legsúlyosabb válságában vergődő Jobbik szavazóira hajt rá?
Ki kell forrnia, mit akar a kormány és az ellenzék. Ma sokan hisztiznek, miért nem állt még össze a 2014 tavaszán kormányváltást célzó ellenzéki összefogás. De hadd emlékeztessek: ilyenkor még nem is szokott. Az 1994-es kétharmados MSZP–SZDSZ-koalíció gondolatának még híre-hamva sem volt ’92 őszén. 1996-ban Torgyán József még féregirtós beszédet tartott, szó sem volt arról, hogy két év múlva Orbán Viktor javára visszalépteti a kisgazdajelölteket. És a legstabilabb szövetségnek gondolt MSZP–SZDSZ-tandem sem volt mindig evidencia: 2000 decemberében Demszky Gábor lett a liberálisok elnöke, és épp a Fidesztől és az MSZP-től tartandó egyenlő távolságot hirdette meg, nem pedig Medgyessy Péter két évvel későbbi miniszterelnökségének támogatását. Pláne, hogy az MSZP meg azon tipródott, Kovács László vagy Németh Miklós legyen-e a miniszterelnök-jelöltje. Az előző ciklusban a koalíciót elhagyó, végóráit élő SZDSZ sem tudta még a kilépéskor, hogy két évvel később az MDF oldalán indul utolsó, méltatlan csatájába. Ekkor még épp csak megalakult a Lehet Más a Politika nevű civilszervezet, és a Jobbikot is alig pár százalékra mérték a közvélemény-kutatók, hogy aztán a 2009-es EP-választáson mutatott eredményükkel alapvetően átrajzolják a politikai térképet.
Mindezek alapján felelősen megjósolhatatlan, mi lesz 2014-ben ellenzéki összefogás nélkül. Azt viszont tudom, milyen patália lenne ma egy olajfa alatt. Azok a pártok és mozgalmak, amelyeket a mai kormánnyal jogosan elégedetlenek választási szövetségben szeretnének látni, jelenleg egy dologban értenek egyet: rossznak tartják Orbán Viktor kormányzását. De a kritikáknak már más a tárgyuk, más az intenzitásuk, és őszintén nem látom azt a foltvarrásos technikával elkészített választási programot, amelyet a mai Schiffer András, Kónya Péter, Juhász Péter, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila egyaránt aláírna.
Úgyhogy: nyugi. Rengeteg a feladat, de otthon, kinek-kinek a saját háza táján. A Fidesz kudarcai sok egyéb ok mellett abból adódnak, hogy Orbán Viktorék sem végezték el 2002 és 2010 között a házi feladatot. Két évvel ezelőtt egyetlen programpontjuk volt: váltsuk le a kormányt. A mai ad hoc, kapkodó, egyik napról a másikra 180 fokos fordulatú kormányzás, a permanens válságmenedzsment ennek a következménye. Ezért bármilyen sokan, bármilyen intenzíven szeretnék is ma Orbán Viktort leváltani, ennek koherens program nélkül, ismét csak egyetlen üggyel, az átrajzolt Takarodj!-táblával nekiugrani – öngyilkos tempó.
Ezért tehát: nyugi. Ha lesz ellenzéki összefogás, azért alakul, mert az ellenzéki pártok őszintén viszonyultak magukhoz és egymáshoz, reális szövetségesi politikát alakítottak ki. Ha meg nem lesz, az azt jelenti: Magyarországnak, a magyar szavazóknak erre így nincs igényük, ad absurdum még mindig inkább Orbánt választják, mint az ellenzéki alternatívát.
Ma a közvélemény-kutatások számai azt mutatják, hogy a Fidesz leváltható. De erre az esélyre nem ülhet rá senki, nem gondolhatja azt, hogy elég már csak egyetlen választási szövetséget gyorsan létrehozni, az egyes szereplők mért támogatottságát mechanikusan összeadni, aztán bő másfél évig tátott szájjal ülni, várva a menetrendszerű sültgalambot.
Az így ugyanis biztosan nem fog jönni.
Ceglédi Zoltán
