Életjelek a gazdaságból: dinamikusan javul a külkereskedelmi mérleg

2008. január-márciusban a kivitel 15, a behozatal 10 százalékkal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest - jelentette a KSH. A külkereskedelmi mérleg 74 milliárd forint (276 millió euró) aktívumot mutatott, ami 113 milliárd forint (428 millió euró) javulást jelent a 2007. január-márciusi 39 milliárd forint (152 millió euró) passzívumhoz képest. A szaldo sokkal jobb a tervezettnél és az utóbbi évek eredményénél.

2008. június 4., 10:30

Az első negyedéves többlet nagyobb, mint az előzetesen közölt 66 milliárd forint (247 millió euró), és jelentősen meghaladja az első kéthavi 24 milliárdos (78 millió euró) értéket is. Az év első negyedévében az export értéke 4758 milliárd forint (18,3 milliárd euró), az importé 4683 milliárd forint (18,1 milliárd euró) volt, ami kivitelben 16, behozatalban 13 százalékos növekedést jelent 2007 azonos időszakához képest. Euróban mérve a bővülés mértéke 15, illetve 10 százalék volt, miközben a cserearány 1 százalékkal romlott. A forint árfolyama a főbb devizákhoz képest összességében minimálisan gyengült; míg az euróhoz képest valutánk 3 százalékkal gyengült, a dollárhoz viszonyítva 10 százalékos volt a felértékelődés.

A gépek és szállítóeszközök kivitelének volumene 19, míg a behozatalé 15 százalékkal bővült. Az árucsoport húzótermékei a forgalom mindkét irányában továbbra is a híradás-technikai eszközök voltak, értékük az exportban 44, az importban 51 százalékkal volt több, mint az előző évben. A gépipari kivitel 18 százalékát adó mobiltelefon-export az unión kívüli országokba több mint a kétszeresére nőtt, ezen belül továbbra is kiemelkedő mértékű bővülés volt az EU-n kívüli európai országok, valamint az ázsiai reláción belül az arab világ országai esetében.

A feldolgozott termékek kivitelének volumene 9, a behozatalé 4 százalékkal emelkedett. Az exportforgalomban az átlagot meghaladó mértékben, 29 százalékkal nőtt a gyógyszerek, gyógyszerészeti termékek forgalma, míg a gumigyártmányok kivitele 31 százalékkal emelkedett. Az árucsoport importjában a legfőbb húzótényezőnek továbbra is a vas és acél behozatala tekinthető, ahol a növekedés mértéke 23 százalék volt.

Az energiahordozók behozatalának volumene 11, míg a kivitelé 23 százalékkal bővült. Ezen belül a kőolaj és kőolajtermékek importértéke - 44 százalékos árszínvonal-növekedés mellett - 68 százalékkal, mintegy 290 milliárd forintra emelkedett, exportértéke 63 százalékos növekedés mellett megközelítette a 100 milliárd forintot. Ezen belül a kőolajtermékek kivitele több mint 80 milliárd forintot tett ki, ahol a legfőbb export-célországunk Ausztria és Szerbia volt. A gázbehozatal forintértéke - a forintárszint 7 és a volumen 11 százalékos növekedése következtében - 19 százalékkal volt több, mint az előző év azonos időszakában.

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportja - a 2007. január-márciusi magas bázisszint mellett - 8 százalékkal csökkent, míg az importé 6 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek kiviteli, illetve behozatali árszintjének jelentős, 23, illetve 11 százalékos emelkedése mellett a forgalom értéke 13, illetve 17 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Az exportban átlag fölötti növekedés többek között a hús és húskészítmények, valamint a zöldségfélék és gyümölcs csoportjában volt tapasztalható. Az importon belül az állati takarmányok, valamint a gabona és gabonakészítmények dinamikája volt a legmagasabb.