Éhbérért is dolgoznak a szerencsétlenek
Új közmunka-program: sokan dolgoznak havi 33 ezerért - Eddig a közmunkások zöme 4-6 hónapig robotolt havi 50-60 ezerért. Eljött a változás ideje.
Mintegy 220 ezer embernek ad kenyeret az új közfoglalkoztatási programban a kormány – körülbelül 80 ezerrel többnek, mint eddig. Emlékeztetőül: a szocialista szisztémában körülbelül 100 ezer ember végzett közcélú (önkormányzati) munkát, a munkaügyi központokhoz kötődő közhasznú tevékenységet és központi önkormányzati közmunkát mintegy 40 ezer ember végzett.
Az új rendszerben a legtöbben szintén közcélú foglalkoztatásban (amit most önkormányzati közfoglalkoztatásnak hívnak) dolgoznak, mintegy 170 ezren. Ugyanis ez a munka – ha legalább egy hónapig végzi az ember – úgynevezett bérpótlékra jogosít. A járandóság havi összege 28500 forint (annyi, mint az előző kormány idején), ám ha valakinek nincs meg az egy hónapos közmunkaviszonya, akkor a bérpótlék sem illeti meg.
Az
ATV forrásai szerintaz nem valós veszély, hogy az egy hónap hiányában sokan elesnének a támogatástól, sokkal nagyobb veszély, hogy a kormány beiktatta a kötelező egy hónapot (ez korábban nem szerepelt a szabályok között), ugyanis ezzel átalakítja a közmunka struktúráját. A statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy eddig a közmunkások zöme 4-6 hónapig, 6-8 órás siktában dolgozott 50-65 ezer forintért. (Már csak azért is 4-6 hónapig, mert az önkormányzati munkák – kisegítő az iskolai konyhán, hivatalsegéd, stb. – ilyen időtartamra szóltak.)A kötelező egy hónap bevezetése viszont arra szorítja az önkormányzatokat, hogy mindenkinek biztosítsák a jogosultságot jelentő időtartamot, így e közmunkások zöme egy hónapig robotol majd napi 4 órában 33 milliárd forintért. Utána pedig marad a 28500 forintos bérpótlék, azaz érdemben kevésbé nyúl a nehézsorsúak hóna alá ez a közmunkaprogram. Viszont az átalakuló foglalkoztatási forma megmagyarázza, hogy miképp növelheti a kormány 64 milliárd forintból a közmunkások számát 80 ezerrel, holott az előző kormány 128 milliárdot szánt erre a célra.
A közmunkás-létszám növekedésének másik oka pedig az, hogy eddig az immár bérpótlék néven futó ellátásnak 95 százalékát állta az állam, ám a jövőben a központi költségvetés csak 80 százalékkal hajlandó beszállni ebbe a tételbe, így az önkormányzatok része 20 százalékra ugrik – a 28500 forint estében 1425 forintról 5700 forintra ugrik. Egy településen például, ahol 100 munkanélküli él, ez 5,13 millió pluszkiadást jelent – ezt pedig nem minden falu és kisváros tudja előteremteni (például önhibáján kívül forráshiányos településből körülbelül 570 akad az országban.)
Érdemben – a kormányzat reményei szerint – mintegy 50 ezer embert lehet majd foglalkoztatni. Ebből 15 ezren 2-12 hónapot dolgozhatnának napi 6-8 órában, és munkáltatóik a munkabérek 70-100 százalékát kapnák meg támogatásképpen. Az országos közfoglalkoztatási programba (vasút, közút, állami erdő, belvízvédelem stb.) körülbelül 25 ezer ember – a minisztériumi döntéstől függően – kapcsolódhat be, foglalkoztatásuk költségeit (bér és járulékok) az állam 100 százalékban állja. Illetve 9 ezer embert kommendálna az állam különböző vállalkozásokhoz, alkalmazásuk érdekében fizetve a munkabér és a járulékok 70 százalékát 8 hónapon át.