Ebben még a régióban is sereghajtók vagyunk
Miközben a kormányfő az ország újraiparosításáról és a munkaalapú gazdaságról szónokol, hazánk a térségünk egyik legkevésbé vonzó célpontja a külföldi beruházóknak, de a hazai cégek vállalkozási kedve is igencsak csekély. A statisztikák mellett ezt mutatják az itteni és hazai felmérések egyaránt, amelyek az okokra is kitérnek.
Nem hiába volt a Fidesz fő választási üzenete a „folytatjuk”, az újabb kétharmados győzelem után a retorika valóban ugyanazon sémák szerint megy tovább. A kormányfő a napokban egy rendezvényen ismét arról beszélt, hogy ők munkaalapú, nem spekulációs alapú gazdaságot akarnak, és a cél az, hogy az EU termelési központja legyünk. Még a leghűbb kormánypárti közgazdász is komoly bajban lenne, ha el kellene magyaráznia, mit is jelent Orbán Viktor munkaalap kontra spekulációs alap kijelentése, mert ez így ebben a formában teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen. Értelmezhető viszont, és ebből eredően enyhén szólva röhejes hazánkról mint az unió termelési központjáról beszélni, miközben az EU teljes GDP-jének mintegy fél százalékát adjuk. Talán a németeket akarja megrémíteni Orbán?
A demagóg butaságok sorába illeszkedik a sokadszor emlegetett újraiparosítás is. Ezt a Fidesz az ipar GDP-n belüli részarányának növelésével kívánja elérni, aminek önmagában semmi értelme nincs: a gazdasági fejlődés általános trendje mindenhol az ipar és a mezőgazdaság arányának csökkenésével és a szolgáltatások térhódításával jár. Ez logikusan következik az egyre korszerűbb technológiák térnyerésével, amelyek munkaerőigénye folyamatosan csökken. A felszabaduló munkaerő a különböző szolgáltatási ágazatokban helyezkedik el, és ezek adják ma már a fejlett világban a nemzeti össztermék nagyobbik részét. A konkrét arányok a természeti adottságoktól, a gazdasági hagyományoktól és még egy sor más tényezőtől függnek, a lényeg nem az ágazatok abszolút nagysága, hanem a hatékonyságuk, termelékenységük és versenyképességük.
A normális kormányoknak nem az a feladatuk, hogy százalékos arányokon izmozzanak, hanem az, hogy ösztönözzék a vállalkozásokat és a GDP-t növelő beruházásokat. Éppen ez az, amiben az elmúlt négy évben sikerült jócskán lemaradnunk, amit frappánsan mutatnak nem csupán a makrogazdasági adatok, de a különböző felmérések is. A beruházási ráta történelmi mélypontra süllyedt az Orbán-kormány alatt, ami alapvetően korlátozza a növekedési kilátásainkat. Ennek egyik fontos összetevője, a nettó külső tőkebeáramlás tavaly csupán 600 millió eurót ért el, miközben a szocialista kormányok alatt – a válság két évének kivételével – mindvégig ennek a többszöröse volt. A hazai vállalkozások beruházási kedve is zuhant, jellemző, hogy az MNB kedvezményes kölcsönére milyen kevés a jelentkező.
Az okokat pontosan jelzik a hazai és külföldi vállalati felmérések. Nemrég jelent meg a német kereskedelmi kamara anyaga, amely több száz vállalkozás véleménye alapján a nemzetközi konjunktúra alakulását kutatta. Kiderül belőle, hogy a térségünkben a megkérdezettek szerint csak Romániában és Bulgáriában rosszabb az üzleti környezet, mint nálunk. A gazdasági helyzetünket csupán 11 százalék látja jónak, 39 százalék egyértelműen rossznak, és 70 százalék elégedetlen a magyar kormány gazdaságpolitikájával, főként annak kiszámíthatatlanságával. Ez a vélemény rólunk a legfontosabb gazdasági partnerünknél, ahonnan a legtöbb tőke érkezik hazánkba.
Még mielőtt azt gondolnánk, hogy ez a nyugati liberális sajtó ellenséges áskálódásának az eredménye, a Corvinus Egyetem és a Tárki friss hazai kutatásának kísértetiesen hasonlóak a tapasztalatai. 300 magyar cég 1500 vezetőjét kérdezték, és az egyik fő probléma náluk is a gazdasági intézkedések kiszámíthatatlansága volt. Emellett jelentős hátráltató tényezőként jelentkezett az adórendszer, pedig az a kormányfő állítása szerint Európában a legjobb, kár, hogy az érintettek a jelek szerint nem így látják. Konkrétan bírálták a túl magas áfán és helyi adókon kívül a munkára rakódó terheket mint a vállalkozást jelentősen akadályozó tényezőt.
Ez utóbbit alátámasztják az Eurostat most nyilvánosságra hozott adatai. Az unión belül csak Belgiumban, Németországban és Ausztriában magasabb az adóék, azaz a 100 egységnyi bérköltségből az adóelvonás mértéke, mint nálunk. Ez a belgáknál kiugró, 55 százalék, a németeknél és osztrákoknál 49,1-49,2, nálunk 49 százalék, de az előbbieknél a bruttó átlagbér 8-9-szerese a mienkének. A hozzánk hasonló fejlettségű, térségbeli országokban az adóék 41-42 százalék, a kimagaslóan jól teljesítő lengyeleknél viszont csupán 35 százalék. A mi szja-nk a legalacsonyabbak között van, a tb-terhek viszont csaknem a legmagasabbak.
A hazai gazdasági környezetet és a bérterheket figyelembe véve aligha csodálkozhatunk, hogy a tényleges foglalkoztatottság évek óta stagnál nálunk, a statisztikát a mesterségesen felpörgetett közmunka szépíti. A választási kampány részét képező téli programok azonban lejártak, a pénzkeretek pedig kimerültek, emiatt jelenleg drasztikusan csökken a közfoglalkoztatottak száma. Ellentmondásos hírek vannak arról, mikor és mekkora forrásból indul új program: ha a költségvetésben szereplő keretet akarják tartani, amelynek a fele már elfogyott, akkor a jövőben harmadannyi közmunkás dolgozhat, vagy ugyanannyi harmadannyi időben, ha viszont az adatok kozmetikázása miatt a létszámot szeretnék tartani, az éves keretet kell megduplázni, ami 180 milliárdos többletkiadást jelent. Kíváncsian várjuk, melyik megoldást választják.
