Devizahitelek: megoldás helyett időhúzás
Erre a hétre ígérték, hogy ismertetik a bajba jutott devizahitelesek megsegítését célzó mentőcsomagról a bankok és a kormány között született megállapodás részleteit. Az eddig nyilvánosságra került információkból úgy tűnik, a tervezett intézkedések csak átmeneti könnyebbséget jelentenek, és azt is csupán az érintettek egy része számára.
Sok más témától eltérően a devizahitelek esetében korántsem vádolható azzal a Fidesz-kormány, hogy kapkodó döntést hoz. Idestova egy éve ígéri, hogy heteken belül előáll egy javaslatcsomaggal, amely megoldja majd az egyre lehetetlenebb helyzetbe került adósok gondjait. A megfontoltság és óvatosság nagyon is indokolt, bár nem feltétlenül ez a fő oka a késlekedésnek. Sokkal inkább az, hogy a kormány ezúttal is olyasmit ígért, amit nem tud betartani, alapvetően azért, mert az ügyben valójában nincs jó megoldás, amely minden fél számára kielégítő és következményeit illetően is megnyugtató, ráadásul könnyen finanszírozható lenne.
Ezt a nyilvánvaló tényt a Fidesz-kormány a maga módján igyekezett megkerülni, azaz erőből próbálta a bajokat orvosolni: a hitelező bankokat - és persze Gyurcsányékat - tette felelőssé a kialakult helyzetért, és erre hivatkozva a pénzintézeteket igyekezett arra kényszeríteni, hogy vállalják magukra a megoldás terheit. Erről persze azok hallani sem akartak, készek voltak közreműködni, de a finanszírozásban csak korlátozottan részt venni. Mozgásterüket behatárolta egyrészt a pénzügyi válság miatti forráshiány, másrészt - ezzel összefüggésben - a rossz és leírandó hitelek óriásira duzzadt mértéke, ami miatt nagy veszteségeket szenvedtek el. Ellenállásukat erősítette a tavaly bevezetett bankadó, amely önmagában évi 160 milliárd forintos többletterhet jelent, és az elmúlt félévben a pénzügyi szféra egészét veszteségessé tette.
Banki szakértők arra is felhívták a figyelmet, súlyos következményekkel járhat, ha egész rendszert építenek a nem fizetők támogatására. Ezzel ugyanis a fizetési morált gyengítik, és még azok sem törlesztenek rendesen, akik tudnának. Ez még kockázatosabbá teszi, azaz visszafogja és drágítja teszi az amúgy is beszűkült hitelezési tevékenységet, tehát végső soron azok isszák meg a levét, aki egyébként hitelképesek lennének. Éppen erre hivatkozva számos közgazdász eleve hibának tart bármilyen mentőcsomagot, hozzátéve: a devizában, főleg svájci frankban eladósodottak a forintkölcsönt felvevőkhöz képest sokáig jól jártak, mert a kamatok náluk átlagosan 5-6 százalékkal alacsonyabbak voltak, emellett a forint is egy darabig erősödött. Ezen nyereség fejében vállalták az árfolyamkockázatot, most ez üt vissza rájuk, ezért ugrottak meg a törlesztő részleteik.
Ez az érvelés pénzügyi szempontból korrekt ugyan, de az könnyen belátható, hogy szociális katasztrófához vezethet családok tízezreinek ellehetetlenülése. Igaz, hogy ők túl nagy kockázatot vállaltak, de egyrészt a válság előtt ezt senki nem láthatta előre, másrészt nem nagyon volt más választásuk, ha elfogadható feltételek mellett lakáshoz akartak jutni. Az végképp kiszámíthatatlan volt, hogy nem csupán az árfolyamveszteség lesz óriási, de a fedezetül szolgáló lakás forgalmi értéke is zuhan, így az érintettek többszörös csapdába esnek: törleszteni nem tudnak, ráadásul a terheik a fedezethiány miatt is nőnek, és kiszállni sem tudnak az ügyletből.
A kormány és a bankok között folyó huzavona alatt az elmúlt egy évben tovább romlott a helyzet, mára már meghaladja a százezret a tartósan fizetni képtelenek száma, a három hónapnál rövidebb törlesztési késők száma ennek többszöröse. /Ez csak a lakáshitelekre vonatkozik, az egyéb devizakölcsönök nincsenek benne./ Ha nincs valamilyen megoldás erre, mindenki rosszul jár: az adós elveszti a lakását, sőt még hurcolnia kell a törlesztést is, a bank is csak részben jut a pénzéhez, mert a fedezeti ingatlant csak töredékáron tudja eladni, ha egyáltalán, az államnak pedig a szociális háló terhére kell segítenie a tönkremenő családokat. Mindez elég ösztönző ahhoz, hogy valamilyen józan kompromisszum szülessen.
A hírek szerint ez a napokban meg is történt, bár sajátos körülmények között. A kormány lényegében megzsarolta a bankokat azzal, hogy amennyiben nem fogadják el a javaslatát, további két évvel meghosszabbítják a bankadót. A vita egyebek mellett arról szólt, milyen árfolyamon rögzítsék a svájci frankot, a kormány a már egyeztetett 190 forint helyett 160-at követelt. Mivel jelenleg 215 forint az árfolyam, ekkora különbséget a bankok érthetően elfogadhatatlannak tartottak. Végül 180 lett a megállapodás, azaz az aktuális törlesztést ezen az árfolyamon kell majd fizetni. A különbözet egy kb. 9 százalékos kamatozású hitelszámlára kerül, amelyet majd 3 év után kell az ügyfélnek a bank felé törleszteni. Ha nem teszi, az állam fizet, mivel erre teljes garanciát vállal.
Egyelőre ennyi konkrétumot tudunk a megállapodásról, számos kérdés továbbra is nyitva marad. Mindenekelőtt az, milyen kör élhet ezzel a könnyítési lehetőséggel. Ha 30 milliós ingatlan értékhatárig mindenki, akkor hatalmas összegről beszélünk. Egyszerű matematika: átlagosan 10 milliós hitelt és a jelenlegi árfolyamkülönbséget feltételezve havonta kb. 15 ezerrel csökken a törlesztőrészlet, ez 3 év alatt 540 ezer forintot jelent, ami a különszámlán halmozódik. Ennek kamatát is figyelembe véve az adósnak mintegy 650 ezer forintot kell majd pluszban törlesztenie, természetesen a normál hiteltörlesztés mellett. Ez az összeg lehet majd kisebb és nagyobb is, a forint erősségétől függően.
Ha ez a lehetőség csak a százezer bajba jutottra vonatkozna, könnyen kiszámítható, hogy az első három évben 65 milliárdra vállalna garanciát az állam. Valószínűleg azonban nem erről lesz szó, hanem mindenkiről, aki élni akar ezzel a lehetőséggel. Akkor viszont a garanciavállalás nagyjából tízszeresére nő, azaz kb. félezer milliárd forintra! Ez a következő évekre jelentősen megterhelheti az amúgy is egyre nehezebb helyzetbe kerülő büdzsét, főleg akkor, ha a megszorítások miatt a nettó átlagjövedelem az idei első negyedévhez hasonlóan továbbra is csökken és a háztartások helyzete nem javul.
Az eddigi információk szerinti megoldás tehát csak eltolja a problémát, 2014-ben fog kiderülni, kinek mennyibe fog kerülni. Ennél is nagyobb gond, hogy az igazán bajba kerülteken mindez nem segít, ha valaki tartósan képtelen törleszteni, azoknak a havi 15 ezer sem sokat jelent. Az ő esetükben állítólag a nemzeti eszközkezelő a megoldás, amely csökkentett értéken felvásárolna lakásokat és azokat visszabérelné a volt tulajdonosnak. Itt is az a kérdés, milyen kör élhet ezzel a megoldással, és hányan maradnak, akiknél az elárverezés az egyetlen megoldás. Számukra legfeljebb az lesz a vigasztaló, hogy esetleg időt nyerhetnek, mert az árverések számát korlátoznák. Így nem omlik össze hirtelen a lakáspiac, viszont várhatóan hosszú évekig stagnálni fognak az árak, minimum a leginkább érintett kategóriákban.
