Csöbörből vödörbe kerülhetnek a devizahitelesek

A mentőcsomag központi eleme, a forintárfolyam rögzítése az utóbbi napok fejleményeinek tükrében igencsak elgondolkodtathatja a hitelcsapdába került és abból kimenekülni próbáló tömegeket. A görög csődfenyegetés miatt bizonytalanná vált nemzetközi légkörben ismét szárnyal a svájci frank kurzusa és csütörtökön ismét elérte a 225 forintot. Ha ezzel összevetjük azt, hogy a kormány 180 forintos árfolyamot kíván rögzíteni, a különbözet már 25 százalék, ami ha tartós marad, a tervezett 3 és féléves könnyítési időszak alatt az ígért kedvezményes, 9 százalék körüli kamattal tetemes összegre fog duzzadni, amelyet az akkori árfolyamon számított törlesztésen túl fizetni kell. Aki tehát most belemegy a kínált konstrukcióba, néhány év múlva csöbörből vödörbe kerül és összességében többet kell fizetnie, mintha minden maradna a régiben. Persze sokan úgy gondolják, aki időt nyer, életet nyer, és később talán jobb anyagi helyzetben lesznek, könnyebben viselik majd a nagyobb terheket is.

Aki erre nemigen számíthat, jobb, ha alaposan végiggondolja, mit tegyen. Ez természetesen azokra vonatkozik, akik egyáltalán jogosultak az enyhítésre, a parlament elé került tervezet ugyanis komoly megszorításokat tartalmaz. Ezek közül a legfontosabb, hogy eleve csak az választhatja a fix árfolyamú törlesztést, akinek nincs 90 napon túli tartozása és kifejezetten lakásvásárlásra vette fel a hitelt. Ennek megfogalmazása a javaslatban nem egyértelmű, bár az illetékes államtitkár szerint a jelzálogalapú szabad felhasználású hitelek is idetartoznak, ha azokat valóban lakáscélra fordították. További korlátozás, hogy kiesnek az érintett körből azok is, akik már kötöttek a bankkal valamilyen törlesztés-könnyítési megállapodást, azaz az adósok kicsivel több mint tizede. Nem élhetnek a lehetőséggel azok sem, akiknél az ingatlan vásárláskori értéke meghaladja a 30 millió forintot. A jogosultak száma így sem lesz kevés, teljes tartozásuk összegét 4500 milliárd forintra becsülik.

Ők legalább abba a kedvező pozícióba kerülnek, hogy dönthetnek, maradnak a jelenlegi konstrukcióban vagy a későbbi többletterheket is vállalva inkább a rögzített árfolyamú törlesztést vállalják. Helyzetük persze sem így, sem úgy nem irigylésre méltó, de még mindig nagyságrendileg jobbak az esélyeik, mint azoknak, akik 90 napon túli tartozást halmoztak fel. Többségük számára a kormány és a bankok közötti megállapodás nem sok jót tud kínálni, lakástulajdonukat előbb-utóbb mindenképpen elveszítik. A szerencsésebbek ingatlanja az ősszel létrehozandó Nemzeti Eszközkezelőhöz kerül, amely a tervek szerint bérbe adja nekik addigi lakásukat, de legalább ott maradhatnak. Nyitott kérdés ugyan, mennyit kell majd fizetniük és azt bírni fogják-e, de mivel az állam a lakástulajdont erősen diszkontált, 30-60 százalékos áron veszi meg, a bérleti díj vélhetően alacsonyabb lesz a mostani törlesztőrészleteknél. Az már más kérdés, hogy az érintettek tulajdonosból bérlővé válnak, azaz lényegében bukják a teljes befektetésüket.

Ennél sokkal rosszabbul járnak azok, akiknek elárverezik a lakásukat. Várható számuk nem csekély, mivel az Eszközkezelő évente 5 ezer lakást vásárolhat fel, miközben a fenyegetettek száma jelenleg már mintegy 120 ezer, azaz negyedszázad kellene ahhoz, hogy valamennyien sorra kerüljenek. Az árverezésnél mindössze annyi lesz a könnyítés, hogy 2015-ig negyedévente csupán a bedőlt állomány 2-3-4-5 százaléka lesz csak piacra dobható, azaz 2012-ben 8, 2015-ben már 20 százalék. Egyszerű számítás szerint tehát négy év alatt 56 százalék árverezhető el, további 20 ezer lakást venne át az állam, a mostani állás szerint így hozzávetőleg minden negyedik nem törlesztő adós számára nincs megoldás. Hogy velük mi lesz, arról nem szól a tervezet.

Arról sem, mi történik azzal az ugyancsak sok százezres tömeggel, akik nem lakáscélú hitellel kerültek bajba. Náluk a jelek szerint marad az alapszabály: ha túlnyújtózol a takaródon, viseld annak a következményeit. Ha valaki elveszti emiatt a kocsiját vagy mondjuk a tévéjét, az nem fenyeget olyan szociális katasztrófával, hogy az államnak kellene közbeavatkoznia. Egyes közgazdászok szerint már a lakáshitelesek számára készült, erősen korlátozott mentőcsomag is veszélyes hatással lehet, mert rontja a törlesztési morált, ráadásul a terhek egy részét az adófizetők egészére hárítja át, olyanokra, akiknek tartozásuk sincs vagy rendesen törlesztenek. Az már végképp indokolatlan lenne, hogy ez a konstrukció fogyasztási cikkekre is kiterjedjen.

Mint a fentiekből kitűnik, a devizahiteleseknek kidolgozott csomag több sebből vérzik és jó megoldást senkinek sem kínál, de igazság szerint ez nem is volt várható. A kormány több mint egy éve ígérte a segítséget, most végre letett valamit az asztalra, és szemlátomást arra törekedett, hogy ne nagyon terhelje meg a költségvetést és időt nyerjen. Ez úgy tűnik, sikerült, és néhány év múlva kiderül, mi lesz belőle.